Polgármesteri Hivatal és a nemzetiségi önkormányzatok együttműködése

Kérdés: A polgármesteri hivatalnál működő gazdasági szervezet az Ávr. 13. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján alkotott gazdálkodási szabályzatában rendezi – többek között – a hozzá rendelt, egymástól elkülönült költségvetési szervek működtetését, a költségvetés tervezését, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának végrehajtását, illetve a pénzügyi, számviteli rend betartását. Az érvényesítő, ellenjegyző személye a gazdasági vezető által kijelölésre történt, azok személye valamennyi szerv esetében azonos. Megyei jogú városunk polgármesteri hivatala és a nemzetiségi önkormányzatok között hatályban lévő együttműködési megállapodás szerint "a helyi nemzetiségi önkormányzat operatív gazdálkodásával összefüggő döntési hatáskörök és ellenőrzési jogkörök gyakorlásának rendjét, felelőseinek és a helyettesítés rendjének meghatározását a Hivatal külön belső szabályzata tartalmazza".
A megállapodás értelmezésével kapcsolatos kérdéseink az alábbiak:
1. Kiterjeszthető-e a Hivatal gazdálkodási szabályzata a nemzetiségi önkormányzatra egy ún. írásbeli elfogadó nyilatkozattal?
2. A nemzetiségi önkormányzatok esetében az Ávr. 54. §-ának (4) bekezdésében említett irányító szerv vezetője alatt az elnök értendő-e?
Az Ávr. 54. §-ának (4) bekezdése: Ha kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi ellenjegyző köteles annak eleget tenni, és e tényről az irányító szerv – a központi kezelésű előirányzat és a fejezeti kezelésű előirányzat nem költségvetési szervi formában működő kezelő szerve esetén az érintett fejezetet irányító szerv – vezetőjét haladéktalanul írásban értesíteni. A fentiekhez hasonló, a polgármesteri hivatal és az intézmények (költségvetési szervek) közötti hatályos együttműködési megállapodás alábbi rendelkezése:
"Az Intézmény a gazdálkodásra vonatkozóan saját szabályzatait a hivatal szabályzataihoz igazítva készíti el."
3. Intézmény esetében a saját szabályzat elkészítését "kiváltja-e", ha írásban nyilatkozik, hogy elfogadja az önkormányzat gazdálkodási szabályzatát?
Részlet a válaszából: […] ...ellenjegyzéssel és gazdálkodással kapcsolatos szabályzatot. Az együttműködési megállapodás alapján a helyi nemzetiségi önkormányzat operatív gazdálkodásával összefüggő döntési hatáskörök és ellenőrzési jogkörök gyakorlásának rendjét és felelőseit a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 15.
Kapcsolódó címkék:  

Gazdasági vezetők képesítési követelménye

Kérdés: A gazdasági vezetők képesítési követelményével kapcsolatban lenne kérdésem. Számomra furcsa, hogy az igazgatásszervező vagy jogász szakképzettség nem elegendő a munkakör betöltéséhez. Főleg annak tükrében, hogy e két végzettség feljogosíthat arra, hogy akár könyvelőket, akár gazdasági vezetőket ellenőrizzen, tehát belső ellenőri, valamint adóellenőri munkához ezen képesítések elegendőek. Érdekesnek találom azt is, hogy szimplán ezen végzettségekkel az új jogszabály szerint még mérlegképes könyvelőnek sem lehet jelentkezni, szükséges ehhez egy "közbeiktatott" OKJ képzés is. Nincs itt némi ellentét?
Részlet a válaszából: […] ...számviteli ismeretekkel. Ennek a törekvésnek az a magyarázata,hogy a gazdasági vezető irányítja, illetve végzi a tényleges operatívkönyvviteli feladatok ellátását, a beszámoló elkészítését (pl. közreműködik akontírozásban, az egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 18.