Pályázat

Kérdés: A pályázat útján elnyert, vissza nem térítendő támogatás terhére megvalósított beruházás könyvelésével kiadványuk több száma is foglalkozott 2014-ben, azonban ebben a témában további kérdésünk van, amelyre szeretnénk választ kapni. 2014-ben 100%-os támogatású pályázatot nyertünk, önkormányzati önrész nem volt. A támogató szervezet nem utalt előleget. 2014-ben kifizettük a feladat megvalósítása során felmerült kiadásokat, azonban a támogatási összeg nem érkezett meg a múlt évben. Ezért az a helyzet állt elő, hogy kifizetett (megelőlegezett) az önkormányzat olyan kiadást, amelyet majd egy jövőben beérkező támogatási bevétel finanszíroz. Ez a bevétel azonban csak 2015-ben érkezik az önkormányzat számlájára. Arról több szakértői válaszban is olvashattunk, hogy időbeli elhatárolásként (halasztott bevételként) kell könyvelni azt a támogatási összeget, amelyet az adott évben nem használtak fel, a kiadása áthúzódik a következő évre. Az általunk fent vázolt eset ennek pont a fordítottja, amellyel kapcsolatos kérdéseink a következők:
1. Kell év végén valamit könyvelnünk akkor, ha a kiadás 2014-ben teljesül, de a bevétele (a támogatási összeg) csak 2015-ben realizálódik?
2. Hogyan befolyásolja a "megelőlegezett" kiadás az önkormányzat 2014. évi maradványelszámolását? Ennyivel kevesebb lesz?
3. A 2015-ben beérkezett támogatás (akkor már többletbevétel) felhasználásáról a képviselő-testület szabadon dönthet? Akár tartalékba helyezheti, vagy más kiadás finanszírozására fordíthatja?
Részlet a válaszából: […] ...4216, 4213 – K 365151Költségvetési számvitel szerint pedig, kötelezettség pénzügyi rendezéseként:vételár, felár pénzügyi rendezése áfa nélkülT 05/61/3 – K 0031egyenes adózás alá tartozó áfa teljes összegbenT 05/67/3 – K 0031Második verzió:Amikor az Önök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 17.
Kapcsolódó címkék:  

Polgármesteri hivatal, illetve önkormányzat adószáma

Kérdés: A községi önkormányzatnak és a polgármesteri hivatalának az adószáma megegyezik? Nem kell, hogy külön legyen az önkormányzatnak és külön a polgármesteri hivatalnak? Nem körjegyzőség esetén? Melyik jogszabály határozza meg?
Részlet a válaszából: […] ...törvény írja elő. Adókötelezettséget az egyes adónemekre vonatkozóan az adó-és járuléktörvények (Szja, Tbj., Flt., Eho, Áfa-tv. stb.) állapítják meg. Aszemélyi jövedelemadóban adókötelezettség akkor keletkezik, ha a jogképesszemély vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 7.
Kapcsolódó címkék: