Intézményi gyermekétkeztetés


A helyi önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz (100%/50%). Tehát a hatályos éves költségvetési törvény természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetést biztosít kérelemre intézményi étkeztetés, valamint szünidei gyermekétkeztetés keretében. Egy helyi önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján saját költségvetési forrása terhére további támogatást kíván biztosítani azon gyermekek, tanulók – illetve szüleik – részére, akik a fentieken felül térítési díj fizetésére kötelezettek, ugyanis az Szja-tv. 1. számú mellékletének 1.3. pontja vagy a 8.1. pontja alapján egyéb adó- és járulékfizetési kötelezettsége az önkormányzatnak így nem merül fel. Az intézményi gyermekétkeztetést az önkormányzat intézményének konyhája biztosítja, és szedi be a térítési díjakat, az intézmény alapító okirata szerint vállalkozási tevékenységet nem végez, valamint az önkormányzat és intézménye is alanya az áfának.
1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak nélkül közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az adó- és járulékköteles juttatásnak minősül-e?
2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján biztosítja a támogatást a térítésidíj-fizetésre kötelezett gyermekek részére (szülői kérelem alapján, határozatban foglalt eljárásrenddel), helyes-e az az eljárás, hogy az intézmény havonta, a tárgyhót követően számlát (nettó térítési díj+27% áfa) állít ki a tényleges étkezésiadag-számokról a támogató önkormányzat részére (részletes gyermekenkénti étkezési nyilvántartással alátámasztva)?
3. Ebben az esetben az intézmény a teljes beszerzési áfát levonhatja-e, egyrészt azért, mert másik településen élő szülők részére áfásan számláz, másrészt azért, mert áfásan számlázza a támogatni kívánt szülők által meg nem fizetett részt az önkormányzatnak, azaz az élelmezés beszerzési kiadásainak áfája teljes egészében levonható-e az Áfa-tv. 120. §-a alapján?
4. Helyes-e, hogy az önkormányzat a kapott havi számla áfatartalmának levonására nem lesz jogosult (nincs e tekintetben adóköteles bevétele, és szociális támogatásként nyújtja az átvállalt térítési díjat), azaz szociális támogatásként a bruttó (nettó+27% áfa) térítési díj jelenik meg a könyveiben?
5. Helyes-e az, hogy az önkormányzatnál felmerült kiadásokat 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkción és K355 Egyéb dologi kiadások K332. Vásárolt élelmezés és K351 Működési célú áfa rovaton számolják el, adómentes természetbeni juttatásként?
6. Helyes-e az, hogy az intézménynél a bevételt 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, 049010 Máshova nem sorolt gazdasági ügyek kormányzati funkción és B405. Ellátási díjak, B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatokon számolják el?
7. Felmerül a kérdés, hogy a felvázolt támogatási eljárásrend az intézmény alaptevékenysége keretében végzett tevékenységnek minősül-e, tehát amennyiben az önkormányzat szociális rendeletében jóváhagyott térítési díjat számlázza csak tovább a szülő helyett az önkormányzatnak?
8. A felvázolt önkormányzati támogatási eljárásrendnek van-e hatása a költségvetési törvény alapján az intézményi gyermekétkeztetéshez igényelt normatív támogatás elszámolására?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2024. június 4-én (356. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 6294

[…] adómentes. Ha azonban pénzbeli juttatást ad az önkormányzat, anélkül, hogy az a szociális rendeletében benne lenne, arra nincs adómentességi jogcím, sem az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 1.3., sem a 8.1. pontjának nem felel meg, ezért egyéb jövedelemként adóköteles.3. Ha az intézmény kiszámlázza egyrészt az önkormányzatnak, másrészt a fizetős szülőknek az étkezési térítési díjat, vagyis ingyenes étkezője nem lesz, akkor a teljes élelmezési áfát levonhatja. Abban az esetben, ha ingyenes étkezők is vannak, akkor adagszámarányos megosztással tudja a beszerzések áfáját levonni, ahol a levonható áfa a fizetős (önkormányzat is) és az összes adagszám arányában állapítható meg.4. Az önkormányzat a kapott havi számla áfatartalmának levonására nem lesz jogosult, mivel nincs e tekintetben adóköteles bevétele, és szociális támogatásként nyújtja az átvállalt térítési díjat. Az önkormányzat a kapott számlát az Áhsz. alapján köteles adóalapra és áfára bontva könyvelni, azaz szociális támogatásként a bruttó (nettó+27% áfa) térítési díj jelenik meg a könyveiben.5. Igen, helyes, hogy az önkormányzatnál felmerült kiadásokat a 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkción számolják el, de a K355 Egyéb dologi kiadások rovaton nem számolhatnak el vásárolt szolgáltatást. A K48. Egyéb nem intézményi ellátások rovaton a pénzben nyújtott ellátásokat lehet elszámolni, a természetbeni szociális ellátások esetében a beszerzésekre a K3 Dologi kiadások megfelelő rovatai alkalmazandó, jelen esetben a vásárolt élelmezés K332 rovaton.6. Igen, helyes, hogy az intézménynél a bevételt a 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, 049010 Máshova nem sorolt gazdasági ügyek kormányzati funkción és a B405. Ellátási díjak, B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatokon kell elszámolni.Az Áfa-tv. 82. §-ának (2) bekezdése és a 3. számú melléklete II. részének 3. pontja alapján az étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom (TESZOR'15 56.10-ből) adómértéke az adó alapjának 5 százaléka.Az üzemi, munkahelyi és közétkeztetés statisztikai besorolása TESZOR'15 56.29.20, így nem tartozhat az 5 százalékos adómérték alá, az az általános 27 százalékos adókulccsal adózik. A közétkeztetés után nem kell turisztikai hozzájárulási adót fizetni, és közétkeztető intézményeknek nem kell online pénztárgépet tartani, mindez abból következik, hogy nem az 5%-kal adózó vendéglátási szolgáltatási körbe tartoznak.7. Az Áht. 7. §-ának (2) bekezdése alapján a költségvetési szerv tevékenysége lehet:"a) alaptevékenység, amely a létrehozásáról rendelkező jogszabályban, alapító okiratában a szakmai alapfeladataként meghatározott, valamint a szakmai alapfeladatai ellátását […]
 
Kapcsolódó címkék:      
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.