Sportszolgáltatások áfája


Tagszervezetünk mint közszolgáltató az amatőr (megyei) bajnokságban induló egyes sportszervezetek részére nyújtott szolgáltatások – nevezési díj, játékengedélyek díja – ellenértéke tekintetében 2010. január 1-jétől érvényes szabályozás szerint mentes-e az adó alól? Véleményünk szerint mentes, mivel a nevezési díj és a játékengedélyek díjának megfizetése nélkül a természetes személyek (amatőr sportolók) nem sportolhatnának, nem vehetnének részt a szövetség által szervezett bajnokságban.


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2010. augusztus 10-én (134. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2717

[…] is fennállnak vagyis a nevezési díj ellenében sportoláshoz testedzéshez kapcsolódó szolgáltatást nyújtó az Áfa-tv. 85. § (4) bekezdése alapján közszolgáltatónak minősül]. A sportról szóló 2004. évi I. törvény 3. § (1)–(2) bekezdésében foglaltak szerint a versenyzőnek a sportszövetség által kiállított, e törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő, a versenyrendszerben, illetve versenyeken való részvételre jogosító sportolói igazolvánnyal (a továbbiakban: versenyengedély) kell rendelkeznie. A sportszövetség a szabályzatában meghatározottak szerint lehetővé teheti, hogy az általa, illetve a közreműködésével kiírt vagy szervezett versenyen az amatőr és a szabadidős sportoló egy versenyre (mérkőzésre) szóló versenyzési engedéllyel (rajtengedély) részt vegyen. Ezen engedélyek kiadásáért fizetett ellenértékek Áfa-tv. 85. § (1) bekezdés m) pontja szerinti adómentessége nem áll fenn, mivel a szóban forgó szolgáltatás szoros kapcsolata a sporttal, illetve a testedzéssel nem állapítható meg. A szolgáltatás tartalma szerint közvetett lehetőséget biztosít egy vagy több sportrendezvényen való részvételre. A természetes személy a szóban forgó díj megfizetésével közvetlenül nem válik jogosulttá semmilyen sporttevékenység végzésére, mivel egyrészt […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.