1. cikk / 695 Az önkormányzatok által háziorvosoknak adható adómentesség
Abban kérjük a véleményüket, hogy a 40 millió forintos összeghatár a kedvezmény, mentesség bevezetése esetén egy kötelező összeghatár, vagy csak a maximális, és meghatározhat ennél alacsonyabbat is az önkormányzat a rendeletében?
2. cikk / 695 ERASMUS+ programhoz kapcsolódó költségek áfája
3. cikk / 695 Háromgyermekes anyák adókedvezménye
a) családi pótlékra jogosult, vagy
b) családi pótlékra már nem jogosult, de jogosultsága 12 éven keresztül fennállt,
és az a) és b) pont szerinti gyermekek száma három, azzal, hogy a b) pont szerinti gyerekekkel esik egy tekintet alá az a gyermek is, aki után a családi pótlékra való jogosultság a gyermek elhunyta miatt szűnt meg.” Ezek alapján az első azok az édesanyák, akiknek a gyermeke 1998 előtt született, és az előző törvény szerint kaptak rájuk családi pótlékot, jogosultak-e a kedvezményre? (Pl. 1989, 1993, 1995 a születési év, így az 1989-ben született gyermekre az 1998-as törvény szerint csak 11 évig volt jogosult családi pótlékra, mivel 20 éves koráig tanult középfokú iskolában, természetesen 1998 előtt is járt rá családi pótlék a régi törvény szerint.) A szülő a három gyermekre tekintettel kapta a családi pótlékot (volt, amikor 1, majd 2, később 3 gyermekre), de nem volt olyan 12 év, amikor egyszerre kapta a három gyermekre járó családi pótlékot. Ő úgy értelmezi, hogy csak az jogosult a kedvezményre, aki a háromgyermekesekre járó családi pótlékra volt jogosult 12 évig.
4. cikk / 695 Munkába járás költségtérítése
5. cikk / 695 Képernyő előtti munkavégzés
6. cikk / 695 Elektromosautó-töltő berendezés használatba adása
Önkormányzatunk a tulajdonában álló két elektromosautó-töltő berendezést használatra kívánja átadni egy szolgáltatónak üzemeltetési szerződés keretében. A szolgáltató az üzemeltetéssel elektromobilitási szolgáltatást fog nyújtani az általa a felhasználóktól beszedett szolgáltatási díj ellenében. A díjat az önkormányzat határozza meg kWh-alapon. A szolgáltatáshoz szükséges villamos energia beszerzése az önkormányzat feladata. A szolgáltató az önkormányzat felé negyedévente töltőberendezésekként bontott részletes kimutatással elszámol az előző negyedév töltéseiről. A negyedévben beszedett szolgáltatási díj 90%-át „jutalékként” számla ellenében átutalja az önkormányzatnak.
a) Az önkormányzat által a jutalékról negyedévente kiállított számlát milyen áfamértékkel kell elkészíteni? Az önkormányzat az áfafizetési kötelezettségét az általános szabályok alapján állapítja meg, és az ingatlan-bérbeadás vonatkozásában adómentesség helyett az általános szabályok szerinti adókötelessé tételt választotta.
b) Felfogható-e ez a jutalék az ingatlannal tartósan összekötött gép, egyéb berendezés bérbeadásából származó bevételként? Esetleg a szerződésben szerencsésebb lenne jutalék helyett forgalomarányos bérleti díjról rendelkezni?
c) Az önkormányzat által fizetett villamos energia, az állandó internet, a töltőberendezéssel kapcsolatos karbantartási, javítási, felújítási számlák levonásba helyezhetőek-e?
d) Ha a szerződésbe később bekerülne, hogy az önkormányzat jogosult lesz a saját töltőberendezésének használatára egy regisztrált felhasználóra használatidíj- és jutalékmentesen, ez mennyiben befolyásolja a beszerzések után kifizetett áfa levonhatóságát?
7. cikk / 695 Dolgozóknak nyújtott BKK-bérlet-térítés elszámolása
8. cikk / 695 Az alanyi adómentességre jogosító értékhatár számítása
Alanyi adómentes adóalany áfás tevékenységet és tárgyi mentes tevékenységet is folytat. Ha egyaránt teljesít olyan ügyleteket, amelyek az Áfa-tv. 85–86. §-a alá tartozó tárgyi mentes (a tevékenység közérdekű jellegére, valamint a tevékenység egyéb sajátos jellegére tekintettel adómentes) ügyletnek minősülnek, illetve olyanokat, amelyeket alanyi adómentesen számláz, akkor az alanyi adómentességre jogosító felső értékhatárba (18 millió forint) valamennyi tárgyi adómentes ügylet ellenértéke beleszámít? A harmadik országos értékesítéseket a felső értékhatár kiszámításakor figyelembe kell venni? Vannak olyan ügyletek is, amikor hiába választott az adóalany alanyi adómentességet, mégis áfát kell felszámítania. Ezek az ügyletek beleszámítanak a 18 millió forintos értékhatárba?
9. cikk / 695 A határon átnyúló alanyi adómentesség szabályainak vagy a fordított adózás szabályainak alkalmazása
10. cikk / 695 Tandíj megtérítésének adókötelezettsége
A munkavállaló gyermekének tandíja korábban adómentes juttatás volt. Jól gondoljuk, hogy már nem az? Hogyan kell adózni, ha a munkavállaló gyermeke alapítványi iskolájának támogatását a cég fizeti? A cég vagy a munkavállaló nevének (esetleg mindkettőnek) kell szerepelnie a támogatási szerződésen?
