Adóbevallás elektronikus úton


Intézményünk a legutóbbi számítástechnikai fejlesztést követően alkalmassá vált arra, hogy elektronikus úton nyújtson be adóbevallást. Milyen módon lehet ezt megtenni?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2003. február 18-án (7. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 197

[…] tanúsítványt bocsátottak ki. Az elektronikus aláíráshoz természetesen időbélyegzőnek is kell kapcsolódnia, amely az elektronikus irat bélyegzésének (elküldésének) időpontja. Az adókötelezettség teljesítése tekintetében az aláírásnak és az időbélyegzőnek lényeges szerepe van. Az előzővel válik gyakorlatilag okirattá az adott irat, az utóbbi pedig az irat "előállításának" (jelenleg az APEH-hoz való érkezés) időpontját rögzíti. Az elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatásokat azok a szervezetek végezhetik, amelyek teljesíteni képesek az Eat.-ban előírt követelményeket, továbbá amelyeket a Hírközlési Felügyelet nyilvántartásba vett, és e körülményt közzé is tette. A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló 2001. évi LXXIV. törvény olyan előírást tartalmaz, hogy az APEH Pest Megyei és Fővárosi Kiemelt Adózóinak Igazgatóságához (KAIG) tartozó adózók az állami adóhatósághoz teljesítendő bevallás és adatszolgáltatás tekintetében az első minősített hitelesítésszolgáltató nyilvántartásba vétele közzétételétől számított 180. nap hónapjának utolsó napjáig keletkezett adókötelezettségeit elektronikus úton köteles teljesíteni. Abban az esetben azonban, ha 2002. március 1-jéig nem kerül sor minősített hitelesítésszolgáltató nyilvántartásba vételére, akkor a KAIG-hoz tartozó adózók állami adóhatósághoz teljesítendő bevallási, adatszolgáltatási kötelezettségei vonatkozásában az APEH végzi el az elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatásokat is. A hivatkozott törvényi rendelkezés szerint az adóbevallás fentiek szerinti teljesítése kizárólag a KAIG illetékességébe tartozó adózókra vonatkozik, vagyis más adózó tekintetében nem alkalmazható. Az APEH azonban segíti azon adózók bevallási kötelezettségének teljesítését, akikre nem terjed ki az elektronikus aláírás alkalmazását lehetővé tevő törvény hatálya. Már korábban is működött a KAIG illetékességébe […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.