Gyermektartásdíj megelőlegezésének elszámolása


A gyermektartás megelőlegezéssel kapcsolatos elszámolást szeretnénk megnyugtatóan tisztázni. Ehhez kérnénk segítséget. Hogyan kell elszámolni az önkormányzatok által megelőlegezett gyermektartásdíj-kifizetéseket? Az eddigi gyakorlat szerint a gyámhivatal határozata alapján az önkormányzat a gyermektartásdíj megelőlegezését a központi költségvetés terhére biztosította. Ennek alapján az önkormányzat által kifizetett gyermektartásdíjat a központi költségvetés megtérítette. Tehát e tétel az önkormányzatoknál lebonyolítás jellegű kiadás, ezért a kiadást a költségvetési átfutó kiadások számlán kellett elszámolni. A kiadások megtérítését ugyanezen a számlán számoltuk el. A 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztató az államháztartás szakfeladatait tartalmazza, melyben a 889936. gyermektartásdíj megelőlegezés elszámolására szolgál. Több helyen érdeklődtünk, hogy a szakfeladatot melyik költségvetési szervnek (központi költségvetés, vagy az önkormányzat) kell alkalmaznia, mert annak következménye az elszámolás. Amennyiben 2010-től az önkormányzat költségvetésében kell szerepeltetni a kiadást, kérem abban is a segítségét, mely főkönyvi számlákat alkalmazzuk!


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2011. június 28-án (149. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2929

[…] akkor kerül sor, amikor a jogosult a bírósági határozatban megállapított gyermektartásdíj bírósági végrehajtását kéri. A gyámhivatal ennek az eljárásnak a megindításáról értesíti a gyermektartásdíj fizetésére kötelezett személyt, továbbá felszólítja a tartásdíj haladéktalan megfizetésére, valamint az erre vonatkozó nyilatkozattételre. A gyámhivatal közli a határozatát a kötelezett munkáltatójával, a végrehajtást foganatosító bírósággal, illetve az önálló bírósági végrehajtóval, a jogosult és a kötelezett lakcíme szerint illetékes ügyészséggel és jegyzővel, valamint a gyámhivatal székhelye szerint illetékes jegyzővel. A gyámhivatal székhelye szerinti jegyző a megelőlegezett gyermektartásdíjról, annak kamatáról és a folyósítással kapcsolatban felmerült költségekről negyedévente tájékoztatja a fizetésre kötelezett lakcíme szerinti jegyzőt a hátralékos összeg, adók módjára történő behajtása miatt. A gyámhivatal székhelye szerinti jegyző a jogosulatlanul felvett és visszafizetett összeget, valamint a megtérített összeget köteles visszafizetni a központi költségvetésnek. A leírt szabályozásból is kitűnik, hogy az önkormányzat a megelőlegezett gyermektartásdíjat saját költségvetésébe nem építi be, az összeget ideiglenesen kezeli ugyan, de az nem őt illeti meg, ezért idegen pénzeszközként fogja szerepeltetni a könyveiben. Idegen pénzeszközként kerül kimutatásra minden, a költségvetési szerv, így az önkormányzat gazdálkodásai közé nem tartozó, államigazgatási jogkörben idegen pénzeszközként kezelt összeg. Az idegen pénzeszközök számlacsoportban többféle pénzforgalmi számla szerepel. Az önkormányzatoknál a különféle feladatok lebonyolítására megnyitott számlák is ilyenek. Ezek közé tartozik a kérdésben érintett gyermektartásdíj megelőlegezése is. A számlákon a költségvetési szervek olyan bevételeket és kiadásokat fognak megjeleníteni, amelyek nem képezik költségvetésük részét, nem része azoknak a kiadásoknak és bevételeknek, amelyeket a pénzforgalmi jelentésben ki kell mutatniuk. A pénzforgalmilag teljesült bevételek és kiadások ellenszámlával szemben, vagy a költségvetésen kívüli függő, átfutó, kiegyenlítő bevétel-kiadás számlákkal szemben kerülnek elszámolásra. Ilyen ellenszámlák a 35. Belföldi idegen pénzeszköz, a 36. Nemzetközi támogatási programok idegen pénzeszközei számlacsoportban, a 488. Költségvetésen kívüli függő, átfutó, és kiegyenlítő bevételek, letétek elszámolása, a 399. Költségvetésen kívüli függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások számlák. Amikor az önkormányzat részére megérkezik a gyermektartásdíj megelőlegezése, akkor a pénzforgalmilag teljesülő bevétel a 356. Idegen betétkönyvek és készpénzben kezelt idegen pénzeszköz főkönyvi számlaszámon kerül könyvelésre a 48816. Idegen betétkönyvek és készpénzben kezelt idegen pénzeszközök elszámolása számlával szemben szakfeladaton történő megjelenítés nélkül. – gyermektartásdíj-megelőlegezés megérkezése az önkormányzathoz idegen pénzeszközként szakfeladaton történő megjelenítés nélkül T 356 – K 48816 A gazdálkodás során a költségvetési szerveknél és az önkormányzatnál jelentkeznek olyan pénzforgalmi gazdasági események, amelyeket az adott időszakban nem lehet elszámolni véglegesen a tárgyévi költségvetés végrehajtásához. Ezek a költségvetési függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások, valamint a pénzellátási feladatokat szolgáló elszámolások, az idegen pénzeszközök bankszámláihoz kapcsolódó költségvetésen kívüli függő, átfutó és kiegyenlítő kiadások. – gyermektartásdíj-megelőlegezés a költségvetésen kívüli átfutó főkönyvi számlán kerül kimutatásra, és marad azon a számlán mindaddig, míg a gyámhatóság felé el nem számolnak, teljesítés T 399 – K 356 – kiadás elszámolása, rendezése T 356 – K 399 Az önkormányzat a gyámhatóság nevében jár el, és bonyolítja le a megelőlegezést, tehát eredetileg a gyámhatóság a jogosult. Az önkormányzat nem véglegesen jut ehhez az összeghez, hanem idegen pénzeszközként kezeli. A gyermektartásdíj megelőlegezett összegének felhasználása kiállított számla alapján történik. A számla a gyermek nevére kerül kiállításra, amellyel hitelt érdemlően […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.