Találati lista:
331. cikk / 518 Utófinanszírozott pályázatok
Kérdés: Az alábbi pályázatból megvalósított útfelújítás könyvelésére kérem szíves válaszukat:
Az útfelújítás 2009. év novemberében befejeződött, az utat használatba vettük. A felújítást végző vállalkozás részére a teljes összeget közvetlenül átutaltuk. A támogatási program pályázata, illetve a szerződés szerint előlegben nem részesültünk, a támogatás utófinanszírozású. A támogatási összeg visszaigénylését a banki kivonatok megérkezése után tudjuk elindítani. A támogatási szerződés szerint az összeg közvetlen szállító részére történő kifizetés esetén 30 naptári napon belül, melybe nem számít bele a kedvezményezett által hiánypótlásra igénybe vett időtartam, utalják át a visszaigényelt támogatást. A pályázati támogatás visszaigénylésére, a pénz beérkezésére már csak a 2010. költségvetési évben kerül sor. A kiadások közé ebben az esetben csak az önrész összegét könyveljük, az igényelt támogatás pedig mint utólag finanszírozott nemzetközi támogatási program kiadása átfutó kiadványon marad, annak ellenére, hogy a felújítást aktiválnunk kell, mivel a használatbavétel megtörtént? Az önrészen felüli támogatási részt pedig 2010-ben vezetjük át a tényleges kiadások közé, akkor képzünk előirányzatot mind a támogatási összeg bevételének, mind a kiadásnak? Könyvelése?
| Kódszám | Projekt összköltsége | Igényelt támogatás | Önrész |
| KDOP-2008-4.2.1/B | 98 057 981 | 67 883 467 | 30 174 514 |
332. cikk / 518 Átvezetési számlák helye a főkönyvi kivonatban
Kérdés: A főkönyvi kivonatot legalább negyedévenként el kell készíteni. Év végén kétszer, először zárás előtt, majd zárás után. Helyesen járunk-e el, amennyiben a 16. oszlopos [249/2000. (XII. 24.) 17. számú melléklet] főkönyvi kivonatban az átvezetési számlákon (pl. 599) szereplő értékek az előirányzat-teljesítés Tartozik és Követel oszlopaiban kerülnek beállításra?
333. cikk / 518 Gazdasági vezető polgármesteri hivatalnál, körjegyzőségnél
Kérdés: A jövőben szigorodnak a gazdasági vezetőre vonatkozó előírások. A polgármesteri hivatalnál vagy a körjegyzőségi hivatalnál szükséges-e gazdasági vezetőt alkalmazni, mivel az Ámr. a pénzkezelési jogkörök gyakorlásánál az intézményre vonatkozóan használja a gazdasági vezető fogalmát, azonban az önkormányzatok esetében pénzügyi-gazdasági ügyintézőt említ? Ugyanakkor a polgármesteri hivatalok vagy körjegyzőségek is beletartoznak az önállóan gazdálkodó (2009-től önállóan működő és gazdálkodó) költségvetési szerv fogalmába, melyekre vonatkozóan viszont előírás az, hogy ha van gazdasági szervezete, akkor kell, hogy legyen gazdasági vezetője is.
334. cikk / 518 Kötelezettségvállalások nyilvántartására vonatkozó követelmények
Kérdés: A DOKK könyvelőprogrammal nyilván lehet tartani a kötelezettségvállalásokat. Elegendő-e ez a nyilvántartási forma?
335. cikk / 518 Üzemi baleset miatti fizetési meghagyás könyvelése
Kérdés: Fizetési meghagyást kaptunk a Regionális Egészségbiztosítási Pénztártól dolgozónk 2004. évben történt munkabalesetével összefüggésben a pénztárnál felmerült egészségbiztosítási ellátások megtérítése címén. A közölt összeg ellátásonkénti jogcím szerinti tartalma: járóbeteg-ellátás, gyógyszerek, pénzbeni ellátás – mint tőketartozás. A fentieken túl kiszabásra került az egészségügyi szolgáltatás finanszírozásának időpontjától a fizetési meghagyás kiadásának napjáig számított kamat. A járóbeteg-ellátás és gyógyszerek összegét könyvelhetjük-e az 531221 természetbeni egészségbiztosítási járulék kiadásainak teljesítése főkönyvre, a pénzbeli ellátást az 531222 pénzbeni egészségbiztosítási járulék kiadásainak teljesítése főkönyvre? Kérdésünk továbbá, a felszámított kamattartozás könyvelése az 56323 egyéb dologi kiadás főkönyvi számra történhet-e?
336. cikk / 518 Tanulók részére kifizetett belépődíj
Kérdés: Általános iskolások osztálykirándulása során az iskola fizette a természetvédelmi terület belépőjegyét. Ezt milyen főkönyvi számlán kell elszámolni?
337. cikk / 518 Gazdasági szervezet, gazdasági vezető körjegyzőségnél
Kérdés: A községi önkormányzatunk egy másik községi önkormányzattal körjegyzőséget alapított. A gesztor (irányító szerv) a mi önkormányzatunk. A körjegyzőség – a leendő változásokat tekintve (2008. évi CV. tv.) – önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. A szerv vezetője a körjegyző. Gazdasági vezetője a körjegyzőségnek nincs. A költségvetést, beszámolót én készítem el. Az iskolai végzettségem Pénzügyi és Számviteli Főiskola, adótanácsadó, és közigazgatási szakvizsgát tettem le, jelenlegi besorolásom: I/16. Kérdéseim a következők: Aláírhatom-e a költségvetést és a beszámolót a gazdasági vezető megjelölésnél, vagy azt inkább hagyjuk üresen? Tekintettel a várható változásokra, kötelező lesz-e, vagy csak lehetőség gazdasági vezetőt kinevezni a körjegyzőségnél, ha igen, mikortól, mi az előírás a végzettségre, és a kinevezés kinek lesz a hatásköre, és kié lesz a munkáltatói jog? A köztisztviselői illetményben mit jelent a gazdasági vezetői kinevezés (pótlék, illetménykiegészítés stb.)?
338. cikk / 518 Önállóan működő költségvetési szervek beszámolókészítési kötelezettsége
Kérdés: Az önállóan működő költségvetési szervnek lehet-e saját adószáma, törzsszáma, ezáltal kell-e saját bevallást, illetve beszámolót készítenie?
339. cikk / 518 Lakásépítési és -vásárlási számláról a bevételek átvezetése
Kérdés: A bankszámláról (355) átutaltunk a felhasználási keretszámlára (331) x forintot. Miképpen kell könyvelni, vagyis a könyvelési tételeket szeretném megkérdezni.
340. cikk / 518 Megbízási díj vagy keresetkiegészítés
Kérdés: Középfokú oktatási intézmény vagyunk. A bérleti díj és az önköltséges tanfolyamok bevételeinek egy részét – a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 57. § alapján – személyi juttatásra fordítjuk. Kérdésünk, hogy az így kifizetett személyi juttatást megbízási szerződés keretében megbízási díjként, vagy az illetmény részeként mint keresetkiegészítést vagy illetménykiegészítést kell kifizetni? Ugyanez a kérdés vonatkozik a fenntartónk által támogatott tanórán kívüli nyelvoktatást végzők díjazására is. Megbízási díjként vagy keresetkiegészítésként kell-e számfejteni e díjat?
