11. cikk / 196 Kulturális szolgáltatás
12. cikk / 196 Kifizetés adószámos magánszemély részére
Költségvetési szerv adószámos magánszemélytől (aki maga a könyv szerzője) 2 db könyv értékesítéséről kapott átutalásos számlát. Az adószámos magánszemély részére szóló kifizetések esetében főszabály szerint az adóelőleget meg kell állapítania és le kell vonnia a kifizetőnek. A költségvetési szerv hogyan jár el helyesen? Jogszabályi kötelezettségünk teljesítéséhez milyen személyes adatokra van szükségünk? Kérjük, hogy a jogszabályi helyet is szíveskedjenek megjelölni! Adószámos magánszemélyként termékértékesítést (könyvértékesítés) is végezhet?
13. cikk / 196 Díszpolgári cím adományozása
14. cikk / 196 Képviselő-testületi kirándulás költségei
15. cikk / 196 Helytörténeti kiadvány elszámolása
Önkormányzatunk helytörténeti kiadványt jelentet meg. A képeskönyv 300 példányban jelenik meg, amelyet a falu lakosainak fogunk szétosztani egy helytörténeti rendezvény keretében. A kiadványhoz kapcsolódó költségek: grafikai és szerkesztési díj, valamint könyvnyomtatás és könyvkötés díja. Ezen költségek szétosztása után a könyv értéke 6000–8000 forintra fog kijönni. A könyvet a későbbiekben értékesíteni nem szándékozzuk, ha marad belőle, promóciós vagy üzleti ajándékként kerül felhasználásra.
1. Az önkormányzat részéről milyen adófizetési kötelezettség keletkezik?
2. A könyvek előállítását szolgáltatási költségként kell-e könyvelni, vagy készletbeszerzésként, esetleg reklámköltségként vagy reprezentációként?
16. cikk / 196 Járulékfizetési alsó határra vonatkozó szabályok
Költségvetési szervünknél kérdésként merült fel, hogy mentesül-e a foglalkoztató a járulékfizetési alsó határra vonatkozó szabályok alkalmazása alól a tárgyhónap tekintetében, ha a munkavállaló a hónapnak legalább egy napján a Tbj-tv. 27. §-ának (3) bekezdésében felsorolt ellátások valamelyikében részesül, vagy tanulmányokat folytat?
17. cikk / 196 Kreatív oktatóprogram elszámolása
Adószámos magánszemély kreatív oktatóprogramot tartott az Erzsébet-tábor keretein belül az egyik iskolánkban, és erről számlát állított ki. A számla tárgyát tekintve K337 egyéb szolgáltatást érint. Mi a helyes könyvelés ebben az esetben? A számlázott összeg több, mint a minimálbér 30%-a, ezért biztosítási jogviszonyt keletkeztetett. Az adószámos magánszemély a 10% költséghányad alkalmazását kérte. Ennek megfelelően számfejtettük az összeget, és a levonások után megmaradt nettó összeget utaljuk el részére. Ez személyi juttatásnak minősül, vagy a számla tartalmának megfelelően dologi kiadásnak? Milyen rovatra könyvelendő?
18. cikk / 196 Ingyenes és kedvezményesen adott színházi belépőjegyek
19. cikk / 196 Járulékfizetési alsó határ
Költségvetési szervünknél munkaidőkeret, egyenlőtlen munkaidő-beosztás alkalmazása esetén hogyan kell megállapítani a Tbj-tv. 27. §-ának (2) bekezdése szerinti járulékfizetési alsó határt?
20. cikk / 196 Közalkalmazott átsorolásával összefüggő gyakorlati jogértelmezési probléma
A Kjt. hatálya alatt dolgozónknak egyetemi végzettsége mellett további szakképesítésként második felsőfokú diplomája a Kjt. 66. §-ának (2)–(3) bekezdése alapján elismerésre került. A Kjt. szerint a további szakképesítés alapja az (1) bekezdés szerinti garantált illetmény, amely 2008 óta nem változott. A Kjt. 66. §-ának (9) bekezdése leírja kiegészítésül a garantált illetmény fogalmát, mely mindig legalább a garantált bérminimum. Mi minősül a további szakképesítés alapjának? Véleményünk szerint a további szakképesítés alapja a (9) bekezdésben megjelölt garantált minimálbér (jelen esetben 296.400 forint), és erre kell rászámolni a további szakképesítés után járó 10%-ot (29.640 forint). Más ellenkező vélemény szerint a további szakképesítés számítási alapját a Kjt. 66. §-ának (1)–(2) bekezdése szerinti – régi – garantált illetmény képezi. Ami kevesebb összegében, mint a (9) bekezdés alapján elvárt garantált minimálbér. Megjegyzésünk: Abban az esetben, ha a Kjt.-bértábla szerinti bér lenne az alap, akkor a minimálbérre történő kiegészítés "benyeli" – lényegében figyelmen kívül hagyja – a további szakképesítés után járó illetménynövekedést. Feltételezzük, hogy a törvényalkotónak nem lehetett ilyen szándéka, amikor a további szakképesítés elismerését kötelezően előírta. A jogszabályalkotó eredeti és valós célja feltehetően az volt, hogy adott dolgozó több felsőfokú szakképesítését többletbérrel ismerje el, azt ilyen módon honorálja.