2005. évi AVOP támogatás áfája


Intézményünk AVOP támogatásban részesült 2005. évben. A pályázati feltételek szerint ki kellett számítani a támogató által szabott képlettel a támogatás miatt levonásba nem helyezhető adó összegét, melyre kiegészítő támogatás formájában fedezetet kaptunk. Az így kiszámított összeg azonban kevesebb volt, mint amit az akkori áfaszabályok szerint a támogatás miatti arányosítás okán ténylegesen nem helyezhettünk levonásba. A kérdésem tehát az volna, hogy az az áfaösszeg, amit a támogatásból nem kaptunk meg, utólagosan visszaigényelhető-e a Közösségi Bíróság döntése nyomán megnyílt lehetőségnek megfelelően?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2009. szeptember 29-én (119. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2468

[…]  Azon le nem vonható áfarészre, amelyre az AVOP keretében kapott támogatás fedezetet nyújtott, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 124/C. § (3) bekezdésének a) pontja és 124/D. § (5) bekezdése alapján utólagos levonási jog nem érvényesíthető, tekintve hogy az a folyósított támogatásból megtérült. A le nem vonható áfa másik – támogatásból nem fedezett - része azonban már tényleges teherként jelentkezett, ha a régi Áfa-tv. hivatkozott előírásai alapján (az arányosítás miatt) le sem vonhatták annak összegét. Amennyiben ez a teher egyértelműen a 2004. május elsejétől 2005. december 31-ig fennálló – az Európai Közösségek Bírósága C-74/08. számú ügyben hozott ítélete alapján a közösségi joggal ellenétes –, adóalapot nem képező államháztartási támogatással összefüggő, az adólevonást korlátozó szabályozásból fakadt, a hivatkozott ítéletben foglaltak nem hagyhatók figyelmen […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.