Munkahelyi étkeztetés


A Megyei Közgyűlés 2011 februárjában döntött az intézményei átszervezéséről. 2011. május 1-jétől a közgyűlés beolvadással megszüntetett négy egészségügyi intézményt, melyeknek a Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház a jogutód intézménye, és a megszűnő intézmények a kórház telephelyei lettek. A megyei kórházban mint központban az élelmezési szolgáltatást, kiszervezett tevékenység keretén belül, külső intézet látja el mind az ellátottak, mind az alkalmazottak vonatkozásában. A négy telephelyen azonban saját konyhát üzemeltetnek, amely biztosítja az étkeztetést az ellátottak és alkalmazottak részére. A dolgozók részéről fizetendő étkezési díj a kiszervezett és a saját konyhai étkezés esetében telephelyenként is más és más pénzösszegbe kerül. A fentiekkel kapcsolatban kérdéseink: – Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése nem áll-e fenn a fentiek miatt? – Egy intézményen belül megvalósulhat-e az, hogy egy tevékenység kiszervezettként és sajátként is üzemel, illetve a dolgozók által térített étkezési díj összegét lehetséges-e telephelyenként meghatározni, vagy egységesíteni kell? Követelmény-e, hogy az étkeztetés a telephelyeken is kiszervezett tevékenység legyen, és az alkalmazottak részére egységes térítési díjat kell-e meghatározni?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2011. augusztus 9-én (151. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2964

[…] rendelkezik saját előállítású főzőkonyhával, illetve tálalókonyhával, és úgy dönt, hogy a dolgozóinak az étkeztetést vásárolt szolgáltatással oldja meg. A munkavállaló nem köteles a melegétkeztetést kötelező jelleggel a munkahelyén igénybe venni, ennek nem is kell feltétlenül munkaidőben, munkahelyen történnie. Nincs olyan jogszabály, amely kötelezné a munkavállalót arra, hogy a melegétkezést a munkahelyén vegye igénybe. Ennek az összegnek a felhasználása a munkavállaló döntésétől függ. Ahol biztosítja a munkáltató a melegétkeztetést és saját előállítású főzőkonyhái vannak, mivel több telephelyen működnek, és külön konyhaként üzemelnek, akkor más és más előállítási költséggel kell kalkulálni, ezért ebben az esetben különböző árakon tudja adni az élelmet. Ezáltal különböző ár lesz a juttatás adóalapja. Az Szja-tv. szerinti megközelítésből a lehetőség megvan arra, hogy különböző előállítási költségből adódóan különböző térítési díjakat állapítsanak meg a telephelyek. Az étkezést viszont a dolgozók nem kötelesek ott igénybe venni. A megyei kórház átszervezésen ment keresztül, melynek következtében négy egészségügyi intézmény került a kórházhoz. Az átszervezés után már egy költségvetési szervként működik, egy költségvetéssel rendelkezik, ezáltal egységes elveket és előirányzatot határoznak meg a béren kívüli juttatásokra, melegétkeztetés összegére. Ennek megfelelően a fizetendő térítési díjak mértékéről a költségvetés megalkotása előtt rendelkezik, amelyet a képviselő-testület hagy jóvá. Az átszervezéskor vagy azt követően döntenek arról, hogy a telephelyeket egyként, egységesen kezelik-e, a menü összeállítása egységesen történik, akkor ennek megfelelően az előllítási költség és a térítési díj mértéke is azonos. Mindezekről rendelkeznie kell a megyei kórháznak. Az nem ismeretes a kérdésből, hogy a megyei kórház központjában miért vásárolt szolgáltatással oldják meg az étkeztetést. Feltételezhető, hogy technikailag nincs lehetőség arra, hogy a központban főzőkonyha által biztosítsák az étkezést. Az egységes elveknek megfelelően a négy telephely valamelyikének konyhájáról tudják szállítani a központba az élelmet, a már egységesített […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.