Üzemeltetési megállapodás

Kérdés: A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezései szerint a víziközművekre vonatkozó üzemeltetési szerződés megkötése előtt a víziközművek tulajdonosának (önkormányzatnak) vagyonértékelést kell végeztetnie. 2014. január 1-jei időponttal önkormányzatunk – a jogszabályi követelményeknek is megfelelő – üzemeltetőnek adja át víziközműveit, így a vagyonértékelést elvégeztettük. A víziközművek vagyonértékelésének szabályairól és a víziközmű-szolgáltatók által közérdekből közzéteendő adatokról szóló 24/2013. (V. 29.) NFM rendelet 2. §-ának (2) bekezdése alapján a megállapított vagyonértéket és a vagyonértékelés során keletkezett adatokat az ellátásért felelős vagyonnyilvántartásában át kell vezetni, illetve a 6. § (3) bekezdése szerint két vagyonértékelés közötti időszakban a víziközmű tulajdonosa a víziközművagyon-leltár naprakész vezetésével gondoskodik a vagyonérték folyamatos karbantartásáról. Jól értelmezzük, hogy az elkészült vagyonértékelés dokumentumaiban szereplő értékre kell az önkormányzat nyilvántartásait is "helyesbíteni" mind a tárgyieszköz-nyilvántartás, mind a vagyonkataszter tekintetében? Amennyiben igen, akkor ennek módszerét, elszámolási és könyvelési lépéseit szíveskedjenek ismertetni.
Részlet a válaszából: […] A víziközművek a helyi önkormányzatok kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyonba tartoznak. Amikor az önkormányzat mint tulajdonos üzemeltetésre adja át a víziközművet a kijelölt üzemeltető részére, akkor azt üzemeltetési szerződés megkötésével egy­idejűleg kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 7.

Beszámítás

Kérdés: Önkormányzati pályázati elszámolás alkalmával merült fel a következő problémánk:
Esetünkben vannak olyan cégek, amelyek az önkormányzat szállítói és vevői is egyaránt, ezért kérésükre több esetben kompenzációt hajtunk végre, amely mögött tényleges pénzmozgás (maximum a különbözet erejéig) nincsen. A pályázati elszámolók szerint államháztartáson belül erre nem is lenne lehetőség, viszont mi erre vonatkozó törvényi előírást nem találtunk. Államháztartáson belül alkalmazható-e a kompenzáció, ha nem, akkor ezt mely jogszabályban találjuk meg?
Részlet a válaszából: […] Kompenzálás esetén a partnerek, akik vevő-szállítói kapcsolatban állnak egymással, és szerződés alapján egymással szemben fennálló kötelezettségük, illetve követelésük van, akkor a fennálló követelést és kötelezettséget összevezetik, és így egyenlítik ki a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 8.

Iskolatejprogram szállítói finanszírozása

Kérdés: Önkormányzatunk 2013-ban részt vesz az iskolatejprogramban. Az általános iskola tanulóira vonatkozóan 100%-os iskolatej-támogatásban részesülünk. A szállító vállalta a támogatás előfinanszírozását, így a támogatási szerződést is a szállító kötötte az MVH-val, illetve a támogatás lehívását is a cég végzi. A támogatási időszakokhoz igazodóan az önkormányzat nevére kiállított számlát kapunk a szállítótól, amely pénzügyi teljesítést nem igényel, azonban azt le kellene könyvelni. Ebben az esetben, amikor a támogatást nem az önkormányzat kapja közvetlenül, hanem a szállító, mi alapján könyvelhető le az önkormányzatnál a számla, annak pénzügyi rendezése, mint kiadás és bevétel? Sem a 2013. évi óvoda- és iskolatejprogram szabályozásáról szóló 141/2012. (XII. 27.) VM rendelet, sem az MVH honlapján fellelhető útmutatók erről szóló szabályozást nem tartalmaznak. A szállítótól nincs információ az adott számlához kapcsolódó támogatás megérkezéséről sem. Milyen dokumentum alapján könyvelhető a számla, és milyen könyvelési tételek kapcsolódnak ehhez a gazdasági eseményhez?
Részlet a válaszából: […] Az önkormányzatok támogatási megállapodást köthetnek az MVH-val iskolatejprogram megvalósítására. A támogatást nem a szállítóval kötik, ez téves információ a kérdésben. Az önkormányzatonként differenciált támogatás feltétele, hogy a jogosult szállítóval az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 9.

Európai uniós támogatás finanszírozó szervezeten keresztül

Kérdés: Központi költségvetési intézet EU-s pályázati pénzt kap hazai finanszírozó szervezeten keresztül. Milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] A feltett kérdésre kimerítő választ itt nem lehet adni, mert nagy terjedelemmel bír, de a teljesség igénye nélkül a legjellemzőbb gazdasági események bemutatásra kerülnek.Finanszírozási módja szerint az európai uniós pályázatok történhetnek hazai finanszírozó szervezeteken...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 5.

Központi költségvetési szerv többletbevételének felhasználása

Kérdés: Hogyan kell értelmezni a központi költségvetési szervre a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (Ávr.) 35. §-át?
Részlet a válaszából: […] A 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 35. §-ának (1) bekezdésében leírtak szerint külön kell értelmezni a közhatalmi, külön a működési és külön a felhalmozási bevételeket az irányító szerv előzetes engedélykérése esetén, hiszen a törvényi szöveg nem írja, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 5.

Utófinanszírozás

Kérdés: Hogyan történik az utófinanszírozás elszámolása európai uniós projektnél?
Részlet a válaszából: […] Az európai uniós támogatások a finanszírozás módszere szerint lehetnek vagy utófinanszírozott, azaz post-rata, illetve előfinanszírozott, azaz pro-rata támogatások. Az utófinanszírozott támogatásokba beleértendő a feladatfinanszírozás is. Az előfinanszírozás körébe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 8.

Vagyonkezelésbe adás

Kérdés: Köthet-e, illetve kell-e kötnie az önkormányzatnak vagyonkezelői szerződést az irányítása alá tartozó intézményekkel (pl. oktatási, nevelési intézmények, GAMESZ) abban az esetben, ha használatukba, üzemeltetésükbe kívánja adni a feladat ellátásához szükséges épületeket, egyéb ingatlanokat, melyek az önkormányzat tulajdonát képezik? Ebben az esetben át kell-e adni a könyvekben az ingatlanokat aktuális értéken, vagy az önkormányzatnál maradnak? Hogyan kell könyvelni az átadást az önkormányzatnál, illetve az intézményeknél?
Részlet a válaszából: […] Vagyonkezelői jog létesítése esetén vagyonkezelői szerződést kell kötnie az önkormányzatnak. A képviselő-testület kizárólag a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott személyekkel köthet vagyonkezelői szerződést. Az önkormányzatok, többcélú kistérségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 11.

Beruházás

Kérdés: Központi költségvetési szerv vagyunk, és saját kivitelezésben szeretnénk megvalósítani egy beruházást. Ennek hogyan történik a számviteli elszámolása?
Részlet a válaszából: […] Általános esetben a saját rezsis beruházás számviteli elszámolásába sorolandó a ráaktiválandó személyi juttatás is, mint bér jellegű dologi kiadás és azok járulékainak kiadásai. A saját rezsis beruházás számviteli elszámolása a következő:Ingatlanok saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 9.

SZÉP kártya

Kérdés: Önkormányzatunknak van egy rendezvény- és turisztikai központja. Az intézmény SZÉP kártya-elfogadóhely szeretne lenni. A következő kérdésekre szeretnék választ kapni:
– Milyen nyilvántartást kell vezetni erről?
– Hogyan történik az ebből befolyó bevétel könyvelése?
Részlet a válaszából: […]  A SZÉP kártya olyan elektronikus utalvány, amely nemkészpénz-helyettesítő fizetési eszköz. Az elektronikus utalványhoz egyplasztikkártya is kapcsolódik, amely a kedvezményezett azonosítását biztosítja.A munkavállaló részére a munkáltató utalja az elektronikus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 28.

Balatoni korona

Kérdés: Önkormányzatunk tervezi a strandjain a Balatoni korona elfogadását. A Balatoni koronából vissza kell adni forintban (mivel koronában a legkisebb címlet az 500 Ft-os) és koronában, illetve további vásárlásokhoz fel lehet használni. Kérdésünk, hogyan kell lekönyvelnünk, amikor elfogadjuk (bevétel, áfa), ha vásárolunk vele, valamint amikor visszaváltjuk?
Részlet a válaszából: […]  A Balatoni korona olyan utalvány, amely a vegyesfelhasználású, helyi "pénzek" közé tartozik. Ezt a Balatoni Korona Zrt.bocsátja ki, annak kezeléséről, igényléséről, visszaváltásáról is őrendelkezik.A forgalomba hozatalra több alkalommal, a forgalom általigényelt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 28.
1
4
5
6
8