Versenydíj kifizetése spanyol állampolgár részére

Kérdés: Önkormányzatunk részt vesz egy európai uniós pályázatban. A pályázat keretében fel kell újítani egy önkormányzati tulajdonú épületet, melyben egy kisebb színház működik. A színház felújítására ki kellett írni egy ötletpályázatot, melyen csak magánszemélyek indulhattak (ez a pályázatban előírt követelmény volt). A képviselő-testület határozata értelmében a szakmai zsűri javaslatára a polgármester dönthetett az ötletpályázat nyerteseiről, ennek alapján három személy részesül díjazásban („nyereményben”). A díjak és közterheik a pályázat keretének terhére kerülnek kifizetésre. Két díjazott magyar állampolgár, akikkel terveink szerint megállapodást fogunk kötni, melyben – többek közt – rögzítjük a díj összegét, amit önálló tevékenységből származó jövedelemnek tekintünk, s ily módon szja-előleget és társadalombiztosítási járulékot fogunk levonni belőle, valamint szociális hozzájárulási adót fizetünk utána (mint például egy megbízási díj esetében). A harmadik díjazott azonban spanyol állampolgár, aki nem él és nem tartózkodik Magyarországon, a pályázatát elektronikus úton küldte meg, nincs magyar adóazonosító jele és tajszáma. Milyen módon és jogcímen lehetne a spanyol állampolgár részére kifizetni ezt az összeget? Van-e olyan lehetőség, ami kevesebb/egyszerűbb adminisztrációval jár, tekintve, hogy a nyertes nem tud itt Magyarországon személyesen eljárni a különféle hatóságoknál? Önkormányzatunkat és a nyertest milyen adó- és egyéb közteherfizetési, bevallási kötelezettség terheli?
Részlet a válaszából: […] ...egy tételben kell a kifizetőnek levonnia és befizetnie.Spanyol–magyar kettős adóztatási egyezmény 22. cikke szerint Spanyolországban adóilletőséggel bíró személynek egyéb jövedelme Spanyolországban adózik, és a spanyol állampolgárnak nem keletkezik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. február 11.

Kettős állampolgár magyarországi ingatlan-bérbeadása

Kérdés: Önkormányzatunk dolgozójának gyermeke amerikai-magyar kettős állampolgár, külföldön él, a magyarországi lakóhelyét is megszüntette. Van azonban egy magyarországi ingatlanja, melyet bérbe kíván adni. Kérdésként merült fel, hogy melyik államban keletkezik adókötelezettség a bérbeadással összefüggésben?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv. értelmében, a belföldi illetőségű magánszemély adókötelezettsége összes bevételére kiterjed (teljes körű adókötelezettség). A külföldi illetőségű magánszemély adókötelezettsége kizárólag a jövedelemszerzés helye alapján belföldről származó,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. január 14.

Nemzetközi ösztöndíj

Kérdés: Egy magyarországi felsőoktatási intézmény Nemzetközi Alumni díjat alapít, amelynek során a díjazott részére 200.000 forint összegű díj kerülne kifizetésre, illetve a Magyarországra történő utazási költségek megtérítésére is sor kerülne. Az utazási költségek egyetem által történő viselésére milyen jogszerű megoldás állhat rendelkezésre úgy, hogy nem áll a díjazott semmilyen jogviszonyban a felsőoktatási intézménnyel, illetve a díj kifizetését egyéb jövedelem jogcímen tervezzük? Ez megfelelő?
Részlet a válaszából: […] ...Külföldi magánszemély esetén figyelembe kell venni, hogy van-e az adott országgal kettős adóztatási egyezményünk. Amennyiben van, akkor illetőségigazolást kell beadnia a magánszemélynek, és ez esetben nem keletkezik adólevonási és járulékfizetési kötelezettség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. szeptember 24.

Önkormányzati ingatlanok bérbeadása

Kérdés: Önkormányzatunk több lakóingatlan tulajdonosa, amelyek közül nem mindegyiket bérlik tartósan. Ezek közül egyet alkalmanként bérbe ad az önkormányzat magánszemélyek részére, amely 1–3 éjszaka közötti időszakokat jelent évente 20-24 alkalommal (összesen évi 40-50 nap). A bérleti díj rendeletben meghatározott 5000 Ft/éjszaka/ingatlan. Ilyenkor más díjat nem fizetnek a bérlők. A bérlők többnyire helyi lakosok, de előfordulhat nem helyi illetőségű bérlő is. Az önkormányzat rendezvényein munkát végző vállalkozók vagy fellépők részére az önkormányzat alkalmanként ingyenesen rendelkezésre bocsátja az ingatlant az adott rendezvény éjszakájára.
1. Az ingatlan bérbeadása magánszemélyeknek ezzel a rendszertelen jelleggel turisztikai tevékenységnek számít-e?
2. Az önkormányzat részéről van-e valamilyen bejelentési és adófizetési kötelezettség a fizetős bérbeadások után?
3. Az ingatlanok ingyenes használatba adása keletkeztet-e adófizetési kötelezettséget?
Részlet a válaszából: […] 1. Az Áfa-tv. a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás fogalmat használja. Annak meghatározásakor, hogy az általános forgalmi adó rendszerében mit tekintünk kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásnak, a 2009/62. Adózási kérdésben foglaltakat kell irányadónak tekinteni. E szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. szeptember 3.

Portugál orvos kórházi alkalmazása részmunkaidőben

Kérdés: Eszjtv. hatálya alá tartozó kórház vagyunk. Foglalkoztatni szeretnénk egy portugál állampolgárságú orvost havi 20 órában. Magyarországon csak ebben az időszakban tartózkodik. Szerepel az Országos Kórházi Főigazgatóság (okfő orvosok) működési nyilvántartásában (van pecsétszáma). Rendelkezik adóazonosító számmal, munkaköri alkalmasságival, szakképesítés elismerésekkel, illetve a MÁK-nál technikai tajszámmal. Jól gondoljuk, hogy az alkalmazásához be kell szereznie még az A1 jelű nyomtatványt, amivel igazolni tudja, hogy lakóhelyén, Portugáliában biztosított, illetve hoznia kellene a lakóhelye adóhatóságától egy igazolást, hogy külföldi adóügyi illetőségét igazolja? (Ami igazolja, hogy ott adózik, nem belföldi adóügyi illetőségű.)
Részlet a válaszából: […] ...külföldi adóügyi illetőséget azért kell igazolni, mert ilyenkor a magánszemélyt csak korlátozott mértékű adókötelezettség terheli. A külföldi adóilletőség igazolására az adott ország adóhatósága által kiállított okirat angol nyelvű példányára van szükség,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Magáncélú telefon- és internethasználat

Kérdés: Önkormányzat feladatellátási szerződést kötött a fogorvossal, a rendelő épülete az önkormányzat tulajdona, melyet a fogorvos szerződés alapján ingyen használhat, illetve az épület rezsiköltségét is az önkormányzat fizeti, megállapodás alapján. A rezsiköltségek között a szerződésben felsorolásra került a telefon- és az internetköltség, amelyről nem részletes számla érkezik. Az önkormányzat részére a fogorvosnak a telefon-, internetszámla 20%-át meg kell-e térítenie mint vélelmezett magánhasználatot?
Részlet a válaszából: […] ...és az igazolt magánhasználat megfizettetésével lehet kizárni.A kifizető az Art. 7. §-ának 31. pontja szerint az a belföldi illetőségű jogi személy, egyéb szervezet, egyéni vállalkozó, amely (aki) adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Magánszemély adózása Amerikában

Kérdés:

Költségvetési szervünk dolgozójának gyermeke, aki magyar adóügyi illetőségű magánszemély, 2023. december 31-ét követően az Amerikai Egyesült Államokban dolgozik munkaszerződés alapján, az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett társaság részére. Ezen foglalkoztatási helyzettel összefüggésben kell-e szociális hozzájárulási adót fizetni a megváltozott jogszabályi környezetre tekintettel?

Részlet a válaszából: […] ...31-ig még alkalmazhatóak voltak. Az előbbi időpontot követően (2024. január 1-jétől) az egyezmény már nem írja felül az Szja-tv. illetőségi szabályait.A magyar adóügyi illetőségűnek minősülő magánszemélyeket Magyarországon teljes körű adókötelezettség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 13.

Alapítvány részére adományozott orvosi eszközök

Kérdés: Alapítvány részére térítésmentesen adományoztak orvosi eszközöket, műszereket. Ezeket az alapítvány hasznosíthatja-e olyan módon, hogy bérbeadja a kórház részére? A kórház jogszerűen befogadhatja-e az alapítványtól a bérleti díjról szóló számlát?
Részlet a válaszából: […] ...adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme után társaságiadó-fizetési kötelezettsége, külföldi illetőségű szervezet esetén a társasági adónak megfelelő közteherfizetési kötelezettsége, illetve – költségvetési szerv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Helyi védettség alá eső ingatlan hasznosítása

Kérdés: Önkormányzatunk tulajdonában van egy helyi védettség alatt álló – nagyon rossz állapotban lévő – régi épület, ami jelenleg üresen áll. Önkormányzatunknak jövőbeni tervei között szerepel az épület felújítása és az ingatlanon bérlakások kialakítása. Önkormányzatunknak van egy 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő, településüzemeltetésre létrehozott korlátolt felelősségű társasága. Ötletként merült fel, hogy a képviselő-testület átadja ezt a helyi védettség alá eső ingatlant a kft.-jének annak érdekében, hogy a 2019. év végén életbe lépett kedvező adóváltozásokat ki tudja használni. A tulajdon átadását követően a kft. végezné az ingatlan felújítását és hasznosítását. Kivitelezhető-e a fent leírt "ötlet", és az önkormányzat milyen módon, milyen feltételek mellett adhatja át ezt az ingatlant tulajdonba a kft.-jének, illetve ennek esetlegesen van-e többletköltsége?
Részlet a válaszából: […] ...adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme után társaságiadó-fizetési kötelezettsége, külföldi illetőségű szervezet esetén a társasági adónak megfelelő közteherfizetési kötelezettsége, illetve – költségvetési szerv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 8.

Pénzbeli adomány áfája

Kérdés: Nyári szezonban egy költségvetési szerv által üzemeltetett üdülőterületen a gyermekek hasznos szabadidő-eltöltéséhez az üzemeltető intézmény ingyenes gyermekfoglalkozásokat, gyermekrendezvényeket szervez azzal, hogy a felmerülő költségekhez önkéntes pénzbeli vagy természetbeni felajánlásokat elfogad. Milyen szabályai vannak a felajánlott adományok elfogadásának, dokumentálásának? Van-e áfavonzata a befizetett pénzbeli adománynak?
Részlet a válaszából: […] ...adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme után társaságiadó-fizetési kötelezettsége, külföldi illetőségű szervezet esetén a társasági adónak megfelelő közteherfizetési kötelezettsége, illetve – költségvetési szerv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 10.
1
2
3
7