Találati lista:
71. cikk / 96 Parkolási célra bérelt közterület áfája
Kérdés: Hogyan értelmezhető áfa szempontjából az alábbi eset?
Egy vállalkozó üzletet kíván létesíteni a településen. Az üzlet működési engedélyének kiadásához a kereskedelmi és építésügyi jogszabályok alapján az üzlet működtetője köteles meghatározott számú gépjármű tárolásához férőhelyet biztosítani. Ennek a feltételnek a teljesítésére kap az önkormányzattól bérleti szerződés alapján földterületet (közterületet) használatra. A szerződésben az önkormányzat kiköti, hogy a bérelt területen a vállalkozó parkolási díjat nem szedhet, valamint azt, hogy a bérleti szerződés hatálya a bérbevevő által üzemeltetett üzlet működési engedélyének érvényességéig szól. A terület használatáért – az önkormányzat parkolási szabályairól és a parkolási díjak meghatározásáról szóló rendelete alapján – egyszeri terület-igénybevételi díjat fizet.
Mi úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben az önkormányzat nem parkolási szolgáltatást nyújt, hanem a területet adja bérbe a vállalkozónak, aki majd ezen a területen fogja biztosítani a vásárlóinak a parkolás lehetőségét (parkolási díj nélkül, mivel ezt a bérleti szerződés kiköti). Helyesen járunk-e el akkor, ha a fenti célra bérbe adott területet ingatlan-bérbeadásnak (áfamentesnek) minősítjük?
Egy vállalkozó üzletet kíván létesíteni a településen. Az üzlet működési engedélyének kiadásához a kereskedelmi és építésügyi jogszabályok alapján az üzlet működtetője köteles meghatározott számú gépjármű tárolásához férőhelyet biztosítani. Ennek a feltételnek a teljesítésére kap az önkormányzattól bérleti szerződés alapján földterületet (közterületet) használatra. A szerződésben az önkormányzat kiköti, hogy a bérelt területen a vállalkozó parkolási díjat nem szedhet, valamint azt, hogy a bérleti szerződés hatálya a bérbevevő által üzemeltetett üzlet működési engedélyének érvényességéig szól. A terület használatáért – az önkormányzat parkolási szabályairól és a parkolási díjak meghatározásáról szóló rendelete alapján – egyszeri terület-igénybevételi díjat fizet.
Mi úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben az önkormányzat nem parkolási szolgáltatást nyújt, hanem a területet adja bérbe a vállalkozónak, aki majd ezen a területen fogja biztosítani a vásárlóinak a parkolás lehetőségét (parkolási díj nélkül, mivel ezt a bérleti szerződés kiköti). Helyesen járunk-e el akkor, ha a fenti célra bérbe adott területet ingatlan-bérbeadásnak (áfamentesnek) minősítjük?
72. cikk / 96 Önkormányzati telekértékesítés áfája
Kérdés: Az önkormányzat elad a külterületeiből, amelyek árokként, illetve útként vannak nyilvántartva, kisebb területeket vízpótló rendszer fejlesztése érdekében. Ezt az ügyletet áfásan vagy áfamentesen számlázzuk tovább? A közterületből magánszemély részére eladunk telekkiegészítésként pár m2-es területet. Ebben az esetben áfásan vagy áfamentesen kell kiállítanunk a számlát?
73. cikk / 96 Építési telek értékesítése
Kérdés: Önkormányzatunk 2010-ben adásvételi szerződést kötött az XY Zrt.-vel. Az adásvétel tárgya egy korábban ipari ingatlanként funkcionáló, 33 000 m2 összterületű, az ingatlan-nyilvántartásba telephelyként megnevezett telek volt. A felek szándéka egy olyan teljesen "üres" építési telek értékesítésére irányult, melyet az XY Zrt. a későbbiekben beépítésre szánt. Az adásvételi szerződésben önkormányzatunk vállalta, hogy a telken álló minden épület, építmény bontásáról gondoskodik a teljesítés időpontjáig, mely szerződéses kötelezettségéről önkormányzatunk jogerős bontási engedély birtokában intézkedett is, és a bontási munkálatok lefolytatására az ingatlanértékesítés időpontjáig sor is került. Az ingatlanértékesítés időpontjában a telken már csak egy áramszolgáltató berendezéseket tartalmazó transzformátorállomás, illetve egy – már korábban lebontott épület sarokrészében elhelyezkedő, a villamos berendezés működéséhez szükséges – kapcsolóház maradt (ezek lebontása szintén meg fog történni), melyek területaránya összességében a teljes telek összterületéhez képest a 0,8%-ot sem érik el. Az eset körülményeihez tartozik még, hogy a helyi építési szabályzat beépítettségi minimum-határértéket nem tartalmaz, csak maximális beépítettségi határértéket. A fenti tényállás alapján kérdésünk, hogy helyesen jártunk-e el, amikor az adott esetben az Áfa-tv. építési telek értékesítésére vonatkozó rendelkezéseit alkalmaztuk?
74. cikk / 96 Ingatlanértékesítés áfája
Kérdés: Két önkormányzat között ingatlanértékesítés történik. Az ingatlan a tulajdoni lap szerint: művelési ág (kivett megnevezés). Az eladó az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének j) és k) pontja szerint az általános szabályok szerinti adókötelessé tételt választotta. A vevő az általános szabályok szerint adózik. A kérdésem, hogy az eladó ebben az esetben kiállíthat-e az Áfa-tv. 142. §-a alapján fordított áfatartalmú számlát? Abban az esetben, ha kiállíthatja, akkor a vevőnek milyen kötelezettsége és jogosultsága keletkezik?
75. cikk / 96 Fapótlási díj elszámolása
Kérdés: Önkormányzatunk rendelete előírja, hogy a közigazgatási területén fás szárú növényt kivágni csak indokolt esetben, engedély birtokában és pótlási kötelezettség teljesítése mellett szabad. Engedély nélküli fakivágás esetén visszapótlási kötelezettség és/vagy – amennyiben a pótlás nem vagy csak részben lehetséges – pénzbeli megváltási kötelezettség keletkezik. A pénzbeli megváltás (ún. fapótlási díj) mértékének meghatározása nem konkrét, számlával igazolható költségek alapján történik, hanem az előző évben az önkormányzat által közterületen elültetett, 10/12 törzskörméretű, legalább kétszer iskolázott, sorfa minőségű faiskolai áru ültetési költséggel és 5 év gondozási költséggel növelt évi átlagárát kell alapul venni. Ezt az átlagárat minden évben március 1-jéig az önkormányzat határozza meg és teszi közzé. A fapótlási díj meghatározása tehát egy számítási metódus szerint, vélelmezett költségek alapján történik, és nem az engedély nélkül kivágott fa tényleges, számlával igazolható pótlási költségének a továbbszámlázását jelenti, sem pedig a kivágott fa értékének megtérítését. A fapótlási díjként befizetett összegek egy elkülönített számlára érkeznek az önkormányzathoz, felhasználása kizárólag faültetési, fapótlási, fafenntartási célokra történik. A fapótlási díj kiszámlázása áfával növelten vagy áfa nélkül történik a jelenlegi jogszabályi előírások alapján, attól függően, hogy az önkormányzat ebben az esetben gazdasági tevékenységet vagy közhatalmi tevékenységet végez?
76. cikk / 96 Közszolgálatban eltöltött idő a jubileumi jutalomra jogosító idő számításánál
Kérdés: A Kttv. alapján a jubileumi jutalomra jogosító időbe beszámítható-e az 1992. július 1-jét megelőzően a megyei tanács gyógyszertári központban foglalkoztatott gyógyszertári asszisztens munkavállaló munkaviszonya, illetve milyen jogszabály rögzíti azon szervek listáját, melyek a Ktv. és a Kjt. jogelőd szerveinek számítanak?
77. cikk / 96 Polgármesteri hivatal, illetve önkormányzat adószáma
Kérdés: A Költségvetési Levelek 152. számában a 2973. sorszámon megjelent kérdéssel kapcsolatban szeretném állásfoglalásukat kérni. Önkormányzatunk adószámot kapott az MVH pályázati regisztráció miatt. Változatlanul az önkormányzat nevén van a bankszámlánk (elszámolási számlánk), csak most már nem a polgármesteri hivatal, hanem az önkormányzat adószámával. Az áfa- és egyéb bevallásokat eddig az önkormányzat nevében, a polgármesteri hivatal adószáma alatt nyújtottuk be. Ezután már külön áfabevallást kell benyújtanunk az önkormányzat, és külön a polgármesteri hivatal adószámán? Mivel a bankszámlánk az önkormányzat nevén, adószámán van, és minden pénzforgalmat azon keresztül bonyolítunk le, akkor a polgármesteri hivatal bevallása gyakorlatilag nullás adattartalmú lesz? Számlázás során ki lesz az eladó ingatlanértékesítés, ingatlan-bérbeadás, közterület-foglalási díj, továbbszámlázott szolgáltatás vagy üzemeltetés bérbeadása során: az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal?
78. cikk / 96 Kivett közterület elnevezésű ingatlan értékesítése
Kérdés: Önkormányzatnak a kivett közterület elnevezésű ingatlan értékesítése után kell-e áfát felszámítani?
79. cikk / 96 Beruházás áfája
Kérdés: Magyarországi társaság egy önkormányzat megbízásából, az önkormányzat tulajdonában lévő közterületen építési hatóságiengedély-köteles beruházást végez. Az átépített közterület egy részének használati jogát az önkormányzat az elvégzett beruházás ellenértékeként a társaság számára átadja 20 évre. A társaság a közterületet bérbeadással szeretné hasznosítani. Az önkormányzat levonhatja-e az előzetesen felszámított adót? A társaság által nyújtott építési-szerelési szolgáltatásra a felek a fordított adózás szabályait alkalmazták. Az önkormányzat az átépített, felújított közterületet adóköteles és nem adóköteles tevékenységéhez is használja. A területalapú arányosítás alkalmazható-e?
80. cikk / 96 Önkormányzattal közalkalmazotti jogviszonyban állók tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorlása
Kérdés: Az önkormányzatok igazgatási tevékenysége és a szociális étkeztetés szakfeladaton lévő 1-1 fő közalkalmazott takarítónő kéri 40 év munkaviszonyra tekintettel munkaviszonya megszüntetését (lemondással vagy közös megegyezéssel). A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 83/A. § (1) bekezdése alapján az önkormányzattal közalkalmazotti jogviszonyban állók esetében – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény eltérő rendelkezése hiányában – a kinevezés és felmentés, a fegyelmi eljárás megindítása, a fegyelmi büntetés kiszabása és az állásból való felfüggesztés a képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. A fenti esetekben a polgármesternek nem kell a képviselő-testület döntését kérni az ügyben, hanem elfogadhatja a lemondást, illetve hozzájárulhat a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszűnéséhez? A két álláshelyet be szeretnénk tölteni. E két állás betöltésére pályázatot kell kiírni a Kjt. 20/A. § (1) bekezdése alapján, vagy nem kötelező ez? Ha pályázat kiírása szükséges, akkor erről a képviselő-testület dönt? A kinevezésük a Kjt. 83/A. § (1) bekezdése alapján pedig szintén a képviselő-testület hatáskörébe tartozik (akkor is, ha nem kell pályázatot kiírni az állás betöltésére)?
