Pénztárhiány

Kérdés: Az alábbi ügyben kérjük állásfoglalásukat: gondnokságunkhoz tartozó részben önálló intézményünknél pénztárhiány keletkezett, a pénztáros gondatlanságából, mivel saját bevallása szerint is őrizetlenül hagyta a készpénzt tartalmazó kasszát. A hiányt pénztárrovancs során megállapították, melyet írásba foglaltak, a pénztáros a hiányt azonban nem hajlandó befizetni, valamint a lopással kapcsolatos rendőrségi eljárás sem zárult még le. Ezért az időszaki pénztárjelentés úgy került lezárásra, hogy a záró pénzkészlet tartalmazta a könyv szerinti, azaz a nyitó pénzkészlet és az időszak pénztárbizonylatai alapján kimutatott készpénzállományt, a felcímletezett tényleges pénzkészlet azonban 0 Ft értéket mutatott, eltérésként pedig feltüntették az eltűnt összeget mint hiányt. Az eset kapcsán a következő kérdések merültek fel: A következő időszaki pénztárjelentés nyitó pénzkészlete 0 Ft, vagy az előző pénztárjelentésen záró pénzkészletként kimutatott pénztárjelentés szerinti érték lesz, s a hiány összegét minden időszak pénztárjelentésén fel kell tüntetni, mindaddig, míg az befizetésre nem kerül? Az érintett időszak pénztári forgalmának főkönyvi könyvelése során a hiány összegét le kell-e könyvelni, és hogyan? Ha igen, a könyvelés alapjául szolgálhat-e az írásban rögzített pénztárrovancs, és az esetről az intézmény által felvett jegyzőkönyv, vagy kiadási pénztárbizonylatot kell kiállítani a hiányról, mint bármilyen készpénzforgalomról? Szabályos házipénztár-kezelés során a főkönyvi pénztárszámla és az időszaki pénztárjelentés időszakvégi záró pénzkészletének meg kell egyezni. Ebben az esetben az időszaki pénztárjelentés záró készpénzkészlete azt az összeget mutatja, melynek a kasszában lennie kellene. Ha azonban a főkönyvben lekönyvelésre kerül a hiány összege, akkor a főkönyv úgy egyezik meg az időszaki pénztárjelentéssel, hogy záró készpénzkészlet mínusz a pénztárjelentésen kimutatott hiány összege, elfogadható ez így? Ha a pénztáros felelőssége egyértelmű, de ezt rendőrségi határozat még nem támasztja alá, a dolgozóval szembeni követelésként le lehet-e könyvelni a megtérítendő hiányt, vagy meg kell várni a rendőrségi eljárás befejezését?
Részlet a válaszából: […] A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény számvitelialapelvei között, a 14. § (5)bekezdése szerint a számviteli politika keretében el kell készíteni:– az eszközök ésforrások leltárkészítési és leltározási szabályzatát,– az eszközök ésforrások értékelési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 22.

Önköltség-számítási szabályzat

Kérdés: Önállóan gazdálkodó költségvetési szerv vagyunk. Intézményünk saját konyhát üzemeltet, és az étkeztetésre normákat állapítunk meg. Kérdésem az lenne, hogy e feltételek mellett kell-e intézményünknek önköltség-számítási szabályzatot készítenie, és amennyiben nem, akkor mely szabályzatban kell rögzítenünk a szellemi és anyagi infrastruktúra igénybevételének, költségei megtérítésének módját?
Részlet a válaszából: […] Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetésikötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 8. § (4) bekezdése szerinta számviteli politika keretében el kell készíteni:a) az eszközök ésa források leltározási és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 22.

Étkezési térítési díj

Kérdés: A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 146. § (4) bekezdés f) pontja szerint a gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított gyermekétkeztetés szabályait kell alkalmazni – ha külön jogszabály másként nem rendelkezik – a középfokú iskolai menzai ellátás keretében. A 148. § (3) bekezdése szerint a gyermekek napközbeni ellátása intézményi térítési díjának alapja az élelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege. 1. Ezt a szabályt kell-e alkalmazni a középfokú iskolában menzai ellátást igénybe vevő, de normatív kedvezményben nem részesülő diák térítési díjának megállapítására, tehát csak a nyersanyagköltséget kell megtéríttetni, vagy a teljes önköltséget? 2. Konyhával nem rendelkező középfokú oktatási intézmény köteles-e megszervezni a menzai ellátást? 3. Külső szolgáltató által biztosított menzai ellátás esetén a menzai adag teljes ellenértéke figyelembe vehető-e nyersanyagköltségként (az ugyanis rezsit is tartalmazó összeg), vagy a szolgáltatótól szükséges adatszolgáltatást kérni, hogy mennyi egy adag árából a nyersanyagköltség (mely adatot esetleg nem szívesen ad meg)? Külső szolgáltatótól igénybe vett menzai szolgáltatást az önköltség-számítási szabályzatban kell-e szabályozni?
Részlet a válaszából: […] A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény(továbbiakban: Közokt. tv.) 10. § (1) bekezdése szerint "A gyermeknek, atanulónak joga, hogy nevelési, illetőleg nevelési-oktatási intézménybenbiztonságban és egészséges környezetben neveljék és oktassák,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 20.

Intézmény által értékesítésre előállított magisztrális gyógyszerek önköltség-számítási kötelezettsége

Kérdés: Intézményünkben gyógyszertár is működik, melyben rendszeres a magisztrális termékek előállítása (pl. szemcsepp, kenőcsök, kanalas orvosságok stb.). A belső ellenőrzés kifogásolta, hogy az Szt-vhr. szerint nem készült el az önköltségszámításra vonatkozó belső szabályzat, az előállított termékek bevételezése közvetlen önköltségen nem történt meg, így a beszámolóban ezek a termékek alapanyagként szerepelnek, nem késztermékként, megsértve ezzel az Szt. 51. §-át. Ezzel kapcsolatban levelet írtunk a "Gyurika" program gazdájának, aki a következő tájékoztatást adta: "Leltárkor a polcon lévő, még fel nem használt összetett készítmények a készletben alapanyagként vannak nyilvántartva. A talált mennyiségek rögzítése után a receptúrák alapján az összetett készítmények alapanyagra visszabontását a program elvégzi, és ezt az alapanyag mennyiséget külön is dokumentálja. Következésképpen a leltárhiány és -többlet alapanyagra vonatkozóan állapítható meg. Végeredményben a vásárolt készletek és a saját előállítású készlet mennyisége elkülönítetten is kimutatható, akkor is, ha nem összetettként, hanem alapanyagszinten kerül kiszámításra. Ezt a technikát más kórházi gyógyszertári rendszerek is használják. A Gyurika program kezdettől fogva a mai napig, az ország mintegy 60 kórházában teljes megelégedettség mellett ilyen módon működik." Kérdésem: 1. Elegendő-e az előállított magisztrális termékek alapanyagkénti nyilvántartása? 2. A rendszeresen előállított magisztrális termékek miatt kell-e önköltség-számítási szabályzatot készíteni? 3. Az előállított magisztrális termékeket nyilván kell-e tartani közvetlen önköltségen, és a mérlegben közvetlen önköltségen szerepeltetni? (Be kell-e vételezni mint készterméket?)
Részlet a válaszából: […] A kérdésekből egy alapvető feltétel nem tűnik ki, vagyis az,hogy az előállított termékeket értékesítik-e, vagy csak saját felhasználásraállítják elő. Válaszunkban feltételezzük, hogy a saját előállítású magisztráliskészítmények saját felhasználásra és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 30.

Önköltségszámítás jogszabályi előírásai

Kérdés: Önkormányzatunk a feladatellátás hatékonyságának javítása és jogszabályi követelmények maradéktalan érvényesítése érdekében testületi felhatalmazás alapján – tekintettel az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 8. § (4) bekezdés e) pontjában, valamint ugyanezen jogszabály (15) bekezdésében foglaltakra – felülvizsgálja az intézményhálózat helyiség-bérbeadási tevékenységét, különös tekintettel az önköltségszámítás és az árképzés rendszerére. Az általunk figyelembe vett jogszabályok az alábbiak: Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 8. § (4) bekezdés szerint a számviteli politika keretében kell elkészíteni: c) a rendszeresen végzett termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás tekintetében az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzatot, figyelembe véve az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendelet vonatkozó előírásait. A (15) bekezdés többek között kimondja, hogy amennyiben az államháztartás szervezete vállalkozási tevékenysége vagy az Ámr. 9. §-ának (5) bekezdése szerinti kiegészítő, kisegítő jellegű tevékenysége keretében rendszeresen saját előállítású terméket értékesít vagy szolgáltatást nyújt, a saját előállítású termék, a végzett szolgáltatás közvetlen önköltségét – a (7)–(8) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzat szerint köteles megállapítani. Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése szerint a költségvetési szerv alaptevékenységének minősül az a tevékenység, amelyet a költségvetési szerv – nem haszonszerzés céljából – feladatvégzési és ellátási kötelezettséggel végez. Az (5) bekezdés szerint nem minősül vállalkozási tevékenységnek a költségvetési szervnek az alapító okiratában meghatározott alaptevékenységén belül az a kiegészítő, kisegítő jellegű tevékenysége, amelyet az alaptevékenysége feltételeként rendelkezésre álló, s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználásával, nem nyereségszerzés céljából végez. A (2) és az (5) bekezdésben meghatározott tevékenység keretében végzett szolgáltatás, termék-előállítás értékesítéséből származó bevételnek fedeznie kell a tevékenységet terhelő összes kiadást – beleértve az üzemeltetési, fenntartási kiadások tevékenységre jutó arányos hányadát is – a bevétel fel nem használható részének figyelembevétele mellett. A (7) bekezdésben a kiegészítő, kisegítő jellegű tevékenységgel kapcsolatos szerződéskötés rendjét és a felügyeleti szerv által meghatározott további szempontokat – beleértve a (6) bekezdésben foglaltak érvényesítését biztosító eljárás rendjét – a költségvetési szervnek szabályzatban kell rögzítenie. A költségvetési szervek tevékenységük során kötelesek a gazdaságosság, a hatékonyság és az eredményesség követelményeit is érvényesíteni. Az 57. § (12) bekezdés szerint a költségvetési szerv szellemi és anyagi infrastruktúráját magáncélra, meghatározott feladat elvégzésére igénybe vevő számára a költségvetési szerv köteles térítést előírni a felhasználás, illetve az igénybevétel alapján felmerült közvetlen és közvetett költségek figyelembevételével. A (13) bekezdés azt mondja, hogy amennyiben a költségvetési szerv meghatározott feladat ellátására eseti bevételhez jut vagy támogatásban részesül, az ezzel összefüggésben ténylegesen felmerült költségeket úgy kell meghatározni, hogy az a felmerült közvetlen költségek mellett fedezetet nyújtson az intézményüzemeltetési, fenntartási költségek arányos részére, kivéve az uniós támogatással megvalósuló programok esetében. A megosztás nem veszélyeztetheti a vállalt kötelezettségek teljesítését. A (14) bekezdésben a (12)–(13) bekezdés szerinti költségek és a térítés megállapításának rendjét és mértékét belső szabályzatban kell rögzíteni. Ezúton kérem segítő állásfoglalásukat abban a kérdésben, hogy az általunk figyelembe vett jogszabályok lehetőséget adnak-e a költségvetési intézmény számára arra, hogy a klasszikus közgazdasági metodikával kiszámított és könyvviteli bizonylatokkal, dokumentációkkal alátámasztott teljes önköltségen, és az árképzés időszakára vonatkozóan közzétett várható inflációs rátán felül, többletbevétel elérése érdekében árrést (haszon/nyereség) állapítson meg, a piaci árakhoz igazodóan! Az intézmények alapító okirataiban a bérbeadás mint alaptevékenységhez tartozó kiegészítő, kisegítő tevékenység szerepel, melyen a testület nem kíván változtatni. Az intézmények e tekintetben áfakörbe tartoznak.
Részlet a válaszából: […] A feltett kérdés előtt összegyűjtött és leírt törvényihivatkozások hordozzák magukban a választ. A szabályzat készítésének az alényege, hogy a szervezetüknél történő önköltség-számítási tevékenységetrészletesen szabályozza, és ezáltal információt szolgáltasson...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 19.

Saját előállítású jelmezek nyilvántartása

Kérdés: Iskolánk tánctagozata költségigényes, mivel a ruhákat és cipőket az iskola biztosítja. A beszerzett ruhaanyagot azonnal költségként számoljuk el, vagy az abból készült ruhákat kell nyilvántartásba venni?
Részlet a válaszából: […] Az Szt-vhr. 9. mellékletének 9. pontjában foglaltak szerinta ténylegesen felmerülő folyó kiadásokat az 5. számlaosztályban kell könyvelni.Ennek az előírásnak megfelelően a beszerzett ruhaanyagokat az 54.Készletbeszerzések számlacsoport megfelelő számláján kell elszámolni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 3.

Óvodai intézmény által végzett étkezési szolgáltatás elszámolása

Kérdés: Önkormányzati intézmény által – kht. – fenntartott iskolának nyújtott étkezési szolgáltatás tárgyában kérek állásfoglalást az alább közölt információk figyelembevételével. A korábban önkormányzati fenntartású településünkön működő általános iskola fenntartását a 2006. oktatási évtől kezdődően, közoktatási megállapodás keretében közhasznú társaság végzi. A továbbiakban az önkormányzat által fenntartott óvodai intézmény nyújtja az étkezési szolgáltatást a kht. által fenntartott iskola számára. Jelen körülmények között a következőkre várom válaszukat, illetve törvényi útmutatásukat: – az étkezési szolgáltatásunkat a továbbiakban milyen törvényi keretek között folytathatjuk (vállalkozási tevékenység keretében)? – a számlázott étkezési díjra létezik megszorítás (nyersanyagköltség, rezsidíj átháríthatósága)?
Részlet a válaszából: […] Lapunk természetesen csak az óvodai intézmény elszámolásairólad tájékoztatást, mert a kht. nem tartozik a költségvetési szervek körébe.A költségvetési szervek tevékenységét az Áht-vhr. 9. §-aszabályozza. Az (5)–(7) bekezdésben foglalt előírások a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 28.

Sportversenyek díjainak, szabályzatok, pályázatok kiadásainak elszámolása

Kérdés: 1. Az amatőr sportversenyeken átadott érmék, plakettek, serlegek könyvelése milyen költségnemen történhet? 2. Szabályzatok hatályosítása szellemi termék-e? 3. Pályázatok kezelési költsége a beruházás részét képezheti-e, ha annak számlázása az aktiválás előtt történik meg? 4. Önkormányzatunk többfelé nyújt be pályázatot. Ezek egy része eredményes, mások sikertelenek. Helyesen járunk-e el, ha a pályázati díjat az 56-os költségnemek közé könyveljük?
Részlet a válaszából: […] 1. A sportversenyeken átadott érmék, serlegek stb. akészletbeszerzések kiadásai között számolandók el. Amennyiben a költségvetésiszervnek nincsen raktára, akkor természetesen ezeket a készleteket nem kellkészletre vennie a 2. számlaosztályban, a pénzforgalmi teljesítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 26.

Saját előállítású jelmezek, díszletek költségeinek elszámolása

Kérdés: Költségvetési intézményünk saját termelésű készletek (díszletek, jelmezek) előállításával foglalkozik. Az elkészült díszletek, jelmezek tényleges költségeinek dokumentálására használjuk a "Saját műhelyben készült (színpadi) készletek kalkulációja" c. nyomtatványt. A színpadi ruházatot és díszleteket – értékhatárra tekintet nélkül – teljes összegben költségként számoljuk el. A továbbiakban ezekről csak mennyiségi nyilvántartást vezetünk. Kérem szíves tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy ez elegendő-e, vagyis a nyilvántartásunk megfelel-e a számviteli törvény előírásainak.
Részlet a válaszából: […] Az elszámolást meghatározza, hogy az intézmény rendelkezik-eúj raktári készlettel, vagyis van-e raktára, továbbá raktároz-e új, méghasználatba nem vett jelmezeket, díszleteket! Feltételezve, hogy mind avásárolt színpadi ruházatot, mind a saját készítésű jelmezeket,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 9.

Innovációs járulék

Kérdés: 1. Van-e valamilyen lehetőség az innovációs járulék címén előírt előlegek összegének csökkentésére, a már befizetett előleg visszaigénylésére, ha a már befizetett előleget is kutatás-fejlesztésre kívánja a gazdálkodó szervezet felhasználni? 2. Ki és milyen módon igényelheti az Innovációs Alapból a támogatást? 3. Technikailag hogyan történik az KTIA-tv. 4. §-ának (3) bekezdésében meghatározott levonás? Levonható az éves költség abban az esetben is, ha a megrendelt kutatás-fejlesztés év végére még nem fejeződött be? 4. Abban az esetben, ha az innovációs járulék bruttó összegét csökkenti a gazdasági társaság a kutatásra, kísérleti fejlesztésre fordított összegekkel, hogyan kell nyilvántartani a kutatási, a kísérleti fejlesztési témákat?
Részlet a válaszából: […] 1. Az KTIA-tv. előírásai szerinti kötelezetteknek ajárulékfizetési kötelezettség keletkezése évének (2004.) első két negyedévéreinnovációs járulékelőlegként a járulék várható éves (2004. évi) nettóöszszegének időarányos részét kellett megfizetni. A2004. III. és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 11.