Köztisztviselő végkielégítésre való jogosultsága előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultság kapcsán történő felmentésnél

Kérdés: Köztisztviselő vagyok, jegyzői beosztásban. Az 59. életévemet 2011. július 29-én töltöm be. Felvetődött a nyugdíjazásom gondolata. A polgármesterrel 2011. júliusig dolgoznánk együtt, és esetleg utána igénybe vehetném a nyugellátást. Amikor ez felvetődött, akkor még a felmentési idő 8 hónap volt. Gondolkodás után én elfogadtam az ajánlatot, és úgy számoltam, hogy 2011. február 1-jétől felmentési időmet töltöm, majd azt követően kérem a nyugdíjazást. De időközben a jogszabály lényegesen változott, amire én nem gondoltam, és nem voltam kellően előrelátó, hogy még a múlt évben éltem volna a lehetőséggel. A megváltozott kéthavi felmentési időre tekintettel megegyeztünk, hogy 2011. március 1-jétől szabadságra megyek, és június, júliusban pedig felmentésre. Én a Ktv. és az Önök 2010. 12. 14-i Költségvetési Levelekben megjelent 2800. számú cikkében olvasottakra tekintettel úgy gondolom, hogy nekem is járna végkielégítés. Ugyanis én még nem vagyok nyugdíjban, majd csak az év II. felétől kívánom azt kérelmezni. A Ktv. 19. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti olvasatban jár a végkielégítés, ha a köztisztviselő közszolgálati jogviszonya az öregségi nyugdíjra vagy a korkedvezményes öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg. A polgármester állítása szerint nem jár a végkielégítés, mivel én kérem a felmentésemet, elérem a korkedvezményes nyugdíjkorhatárt, illetve rendelkezem már 40 éves munkajogviszonnyal. Jelenleg a rám vonatkozó nyugdíjkorhatár 62 év. Elvileg nem vagyok köteles nyugdíjba vonulni, de véleményem szerint közös megegyezéssel ez is megoldható. (Az más kérdés, hogy a mai szabályozás szerint "bármikor" felmondhatnak, minden következmény nélkül.) A nyugdíjfolyósító intézetnél még nem indítottam el az ezzel kapcsolatos eljárást, és amíg a munkaviszonyom "fennáll", nem is szándékozom.
Részlet a válaszából: […] Bár a kérdésből nem derül ki egyértelműen, arra lehetkövetkeztetni, hogy Ön 1952. II. félévében született nő, aki az 59. életévebetöltésével, 2011. július 29-én teljesíti az előrehozott öregségi nyugdíjhozszükséges életkori feltételt. Az előrehozott öregségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Magánszemélyek különadója

Kérdés: Polgármesterünk 40 év utáni jogviszony után nyugdíjba vonult, az októberi választáson már nem indult. Részére 40 évi jogviszony után 5 havi jubileumi jutalom került kifizetésre. Havi alapbére 425 150 Ft volt. Jubileumi jutalom összege: 5 x 425 150 = 2 125 750 Ft. Jogszabályi előírás alapján részére 3 havi végkielégítést fizettünk ki, azaz 3 x 425 150 Ft = 1 275 450 Ft-ot. A megválasztott új testület a nyugdíjas polgármesternek további 1,5 havi végkielégítést szavazott meg. 1,5 hó x 425 150 = 637 725 Ft. Jubileumi jutalom kifizetett bruttó összege: 2 125 750 Ft. Végkielégítés kifizetett bruttó összege: 1 913 175 Ft. Mi a különadó alapja: a kifizetett bruttó juttatás, vagy a szuperbruttó szja-alap? A fenti adatok ismeretében keletkezik-e különadó-fizetési kötelezettség, ha igen, milyen mértékben?
Részlet a válaszából: […] A kérdésselkapcsolatosan elsődlegesen aztkell tisztázni, hogy a polgármester mikortól lett nyugdíjas. Abban az esetben,ha a nyugdíját a polgármesteri jogviszony megszűnését követőnaptól állapították meg (a jogviszony megszűnését követőnaptól nyugellátásra jogosult), akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

40 éves "kedvezményes" jubileumi jutalomra való jogosultság

Kérdés: Közalkalmazott óvónőnknek 2011. január 31-én 37 év 2 hó közalkalmazotti jogviszonya lesz. 2011. február 1-jétől előrehozott öregségi nyugdíjat igényel, közalkalmazotti jogviszonya 2011. január 31-én szűnik meg. Jogosult-e és mikor a 40 évi közalkalmazotti jogviszony esetén járó 5 havi illetménynek megfelelő jubileumi jutalomra?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 78. § (4) bekezdés alapján a "40 éves kedvezményesjubileumi jutalom" akkor jár, ha– a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya – a fegyelmielbocsátás büntetés, vagy a 25. § (2) bekezdés b) 1. pontja szerinti áthelyezéskivételével – megszűnik (tehát – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 14.

Köztisztviselő nyugdíjasnak minősülése és végkielégítésre való jogosultsága

Kérdés: Hivatalunk köztisztviselője 2011. május 11-én tölti be a rá irányadó nyugdíjkorhatárt. Köztisztviselői jogviszonya ennek megfelelően május 10-én szűnik meg. A felmentési idő következtében az utolsó munkában töltött nap január 10-e. (8 hónap felmentési idő illetné meg, 4 hónap alól a törvénynek megfelelően mentesíti a munkaadó.) A munkaviszony megszüntetése a dolgozó kérése alapján történik, arra való hivatkozással, hogy kéri a nyugdíjazását. Ugyanakkor a nyugdíjtörvény változása miatt a nyugdíj megállapítását csak 2011. május 11-én kérheti (megszűnt a visszamenőleges hatállyal kért nyugdíj-megállapítás), vagyis a felmentési idő utolsó napján, 2011. május 10-én még nem minősül nyugdíjasnak. A kérdés az, hogy a dolgozónak jár-e a végkielégítés, hiszen a Ktv. 19. §-a értelmében csak az nem jogosult végkielégítésre, aki a közszolgálati jogviszony megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül. Hivatalunk álláspontja az, hogy mivel a dolgozó maga kérte a felmentését, így felmentési idő, jubileumi jutalom, szabadságmegváltás megilleti, ám végkielégítés nem.
Részlet a válaszából: […] A kérdés alapján nem teljesen egyértelmű, hogy az érintettköztisztviselő 2011. május 11-én az öregségi nyugdíjkorhatárt tölti be, vagy azelőrehozott öregségi nyugdíj megállapításához szükséges életkort.Amennyiben az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséről van...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 14.

Nyugellátásra jogosító szolgálati idő és közszolgálati jogviszonyban töltött idő

Kérdés: Köztisztviselő besorolása a munkakönyve alapján 1970. 11. 20-tól megtörtént, ezen idők közszolgálati időként elismerésre kerültek. Időközben szolgálati idő elismerése révén a nyugdíjigazgatóság 1970. II. 20-át megelőzően is mutatott ki 1967-től évente változóan ledolgozott napokat (25, 4, 27, 77 napok). Ezeket is figyelembe kell venni a besorolásnál és a 40 éves jubileumi jutalom számításánál? A köztisztviselő 2 évig egy TSZ-nél pénzügyi ügyintéző volt. Ez a jubileumi jutalom szempontjából munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak (szövetkezeti tagsági viszony) számít?
Részlet a válaszából: […] Különbséget kell tenni a nyugellátásra jogosító szolgálatiidő és a közszolgálati jogviszonyban töltött idő között. Az egyiket a társadalombiztosításijogszabályok határozzák meg a nyugellátások megállapításához, míg a másikat aKtv. előírásai az előmeneteli rendszer...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Polgármesterek öregségi nyugdíja – sajátos köztisztviselői jogviszony megszűnése

Kérdés: Polgármesterünk 1951-ben született nő, 1990-től minden ciklusban ellátta ezt a tisztséget. 1970-től folyamatos – közszolgálati jogviszonynak számító – munkaviszonya van, 1990-től tisztsége miatt köztisztviselői álláshelyéről fizetés nélküli szabadságon van. Ősszel nyugdíjba szeretne menni. Mi a helyes eljárás a munkaviszonyának megszüntetésekor, és milyen járandóságok illetik meg, egyrészt mint leköszönő polgármestert, másrész mint felmentett köztisztviselőt, illetve el kell-e választani a két jogviszony megszüntetését?
Részlet a válaszából: […] ...fennáll közszolgálati jogviszonya, aholfizetés nélküli szabadságon van, úgy természetesen ott is meg kell szüntetniejogviszonyát nyugdíjazásához.<br>A polgármestert, ha e tisztségét legalább két évigbetöltötte, és foglalkoztatási jogviszonya az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 21.

Polgármesterek öregségi nyugdíja, közszolgálati járadéka I.

Kérdés: Főállású polgármesterünk a következő választásokon nem kíván indulni, hanem nyugdíjba szeretne vonulni az 1994. évi LXIV. tv. alapján. 1990-94 között országgyűlési képviselő volt, majd 1994-től főállásban a megyei közgyűlés alelnöke, 1998-tól ugyanott tanácsnok, 2002-től 2005-ig ismét alelnök. 2005 óta folyamatosan városunk polgármestere. Kérdésünk, hogy jogosult-e a hivatkozott jogszabályban meghatározott korkedvezményre? (Jelenleg 54 éves.)
Részlet a válaszából: […] A polgármesterek öregségi nyugdíjáról és közszolgálatijáradékáról a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és azönkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény (Pttv.)13/A. és 13/B. §-ai rendelkeznek, illetve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 31.

Polgármesterek öregségi nyugdíja, közszolgálati járadéka II.

Kérdés: Férfi polgármesterünk 1955. július 21-én született, és 1994. december 11. óta folyamatosan főfoglalkozású polgármesteri tisztséget tölt be. A 2010. évi önkormányzati választásokon nem kíván indulni, hanem nyugdíjba kíván menni. Milyen ellátás illeti meg? A rá irányadó nyugdíjkorhatár 62-ről 64-re történő megváltoztatása mivel jár az ő esetében, a megállapításra kerülő ellátása, illetve annak mértéke tekintetében?
Részlet a válaszából: […] A polgármesterek öregségi nyugdíjáról és közszolgálatijáradékáról, a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és azönkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény (Pttv.)13/A. és 13/B. §-ai rendelkeznek, illetve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 31.

Jubileumi jutalom összege

Kérdés: Közgyűjteményi intézmény igazgatója vagyok, nyugdíjazásomkor jogosult leszek a 40 éves jubileumi jutalomra. Kérdésem, hogy annak kiszámításánál a garantált illetmény mellett figyelembe kell-e venni a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt is, s a kettő együtt képezi-e a kiszámítás alapját?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 78. § (2) bekezdés szerinti negyvenéves, illetve a78. § (4) bekezdése szerinti "kedvezményes negyvenéves" jubileumi jutalomöthavi illetménynek megfelelő összeg. A Kjt. előírásaiból nehezen vezethető le,hogy mit kell figyelembe venni a jubileumi jutalom összegének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 10.

Kedvezményes jubileumi jutalom kifizethetősége

Kérdés: 1951. évben született férfi dolgozóink előrehozott öregségi nyugdíjba kívánnak menni 2011. évben. A nyugdíjazás évében 38, illetve 39 év szolgálati idővel rendelkeznek, amelyet a jubileumi jutalom számításánál is figyelembe lehet venni. Kifizethető-e részükre a 40 éves jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 78. § (1) bekezdés szerint a huszonöt, harminc-,illetve negyvenévi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező közalkalmazottnakjubileumi jutalom jár.A (4) bekezdésrendelkezik az ún. "kedvezményes jubileumi jutalom" kifizethetőségéről, melyszerint, – ha aközalkalmazott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 20.
1
12
13
14
24