Nemzetiségi önkormányzat által szervezett programok

Kérdés: Önkormányzatunk (illetve a helyi roma nemzetiségi önkormányzat) a törvényben meghatározott kulturális, hagyományőrző és közösségi feladatai keretében rendszeresen szervez helyi rendezvényeket (pl. nemzetiségi napok, városnapok, idősek világnapja), valamint nyári gyermek- és ifjúsági táborokat. A rendezvények során az alábbi, vendéglátással és programokkal összefüggő kiadások merülnek fel: A rendezvényeken részt vevő helyi lakosság (beleértve a roma lakosságot) részére vásárolt élelmiszerek, üdítők, alapanyagok közös főzéshez (pl. egytálétel biztosítása minden résztvevőnek). A rendezvényekre meghívott hivatalos vendégek, protokolláris szereplők, valamint a képviselő-testület tagjai részére biztosított elkülönített vagy kiemelt vendéglátás. A rendezvényeken versenyek, kulturális programok díjazására vásárolt serlegek, kupák. A nemzetiségi önkormányzat által szervezett nyári táborokban részt vevő gyermekek napi többszöri kötelező étkeztetésének (élelmiszer-alapanyagok) biztosítása. A gazdálkodás során bizonytalanság merült fel azzal kapcsolatban, hogy a fenti tételek közül melyek minősülnek a szakmai feladatellátás részét képező dologi kiadásnak (a rendezvény közvetlen költségének), és melyek esnek az Szja-tv. 3. §-ának 26. pontja szerinti reprezentáció hatálya alá, amelyek után az önkormányzatot mint kifizetőt adókötelezettség terheli. Fentiekre tekintettel az alábbi konkrét kérdésekre szeretnénk választ kapni:
A nyitott lakossági és nemzetiségi rendezvényeken a lakosok részére biztosított egységes étel-ital fogyasztás (alapanyagok, üdítők) elszámolható-e szakmai feladathoz kapcsolódó dologi kiadásként, vagy reprezentációnak minősül?
A rendezvényen megjelent hivatalos meghívott vendégek és a képviselő-testületi tagok ellátása minden esetben reprezentációs kiadásként (K123 rovat) kezelendő?
A rendezvényekre vásárolt serlegek, kupák és tárgyjutalmak dologi kiadásként (K312 Üzemeltetési anyagok) elszámolhatóak-e, vagy üzleti ajándéknak/reprezentációnak minősülnek?
A nemzetiségi önkormányzat által szervezett táborok során a gyermekek részére biztosított étkeztetés (rendelt melegétel) költségei (K311/K312) dologi kiadásnak minősülnek a szakmai program részeként?
A táborozó gyermekek vagy lakossági programok résztvevői részére megrendelt személyszállítás (autóbuszbérlés) elszámolható-e dologi kiadásként (K333 Szállítási szolgáltatások), vagy felmerülhet-e utazási reprezentáció/adókötelezettség? A kulturális programok, táborok keretében a résztvevőknek (gyermekeknek, lakosoknak) vásárolt belépőjegyek (múzeum, strand, vadaspark stb.) dologi szolgáltatásként (K337) elszámolhatóak-e, vagy reprezentációnak/ajándéknak minősülnek?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...míg a kapcsolódó áfa a K351.Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó rovaton jelenik meg mint adómentes reprezentáció. A zárt körű esemény vendégei részére nyújtott ellátás adóköteles.A nyereménytárgyakat a K312. Üzemeltetési...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. október 13.
Kapcsolódó címkék:    

Alapítványi feladatok ellátásából adódó adókötelezettségek

Kérdés: Az alapítványunk alapító okirat szerinti feladata az idősek otthona munkavállalói részére szakmai továbbképzések, utak, tapasztalatcserék szervezése. A szakmai út során elszámolt étkezés adózás szempontjából minek minősül (reprezentáció, béren kívüli juttatás, adómentes juttatás), ha a szállásköltség tartalmazza az étkezés költségét is, illetve, ha külön számlán kerül elszámolásra? Szintén alapító okirat szerinti feladat az intézmény népszerűsítése. Adózási szempontból minek minősül az intézmény bemutatását szolgáló rendezvényen meghívott vendégek, külső partnerek részére nyújtott étkezés?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...szolgáló rendezvényen meghívott vendégek, külső partnerek részére nyújtott étkezés az Szja-tv. 3. §-ának 26. pontja szerint reprezentációnak minősül. A reprezentáció az Szja-tv. 70. §-ának (4) bekezdése szerint egyes meghatározott juttatásnak minősül...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. szeptember 22.
Kapcsolódó címkék:      

Nemzetiségi önkormányzat rendezvényén fellépő előadó szállásköltségének elszámolása

Kérdés: A nemzetiségi önkormányzat előre meghirdetett rendezvényén fellépő előadó szállásköltségéről a nemzetiségi önkormányzat számlával rendelkezik. Reprezentációnak minősül-e a költség, vagy dologi kiadásként könyvelendő-e a K337 rovaton belül, mint szállásköltség? A nemzetiségi önkormányzat elnöke vállalhat-e általános működéshez kapcsolódó kifizetések alapját képező kötelezettséget (pl. levélfeladás, laptop javítása, parkolóbérlet vásárlása) előzetes, képviselő-testületi határozat nélkül?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...reprezentáció fogalmába beletartozik az eseményhez, rendezvényhez kapcsolódó utazás, szállás biztosítása is, ezért fontos annak egyértelmű elhatárolása, hogy az utazással, szállással kapcsolatos költségek viselését a magánszemély helyett mikor kell...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. június 23.
Kapcsolódó címkék:    

EU-s pályázatból finanszírozott vendéglátás

Kérdés: Önkormányzatunknál EU-s pályázatból (pl. Interreg-, TOP-pályázatok) finanszírozott szolgáltatást (vendéglátást) nyújtottunk külső résztvevőknek sajtótájékoztató keretében. Az Szja-tv. 1. mellékletének 4.27 pontja alapján úgy értelmezzük, hogy ez a szolgáltatás reprezentációs adó alól mentes lehet. Jól értelmezzük ezt az adómentességet?
Illetve további kérdéseink merültek fel az Szja-tv. 1. melléklet 4.25 és a 4.27 pontjait illetően:
1. Minden egyes EU-s projektre vonatkozik ez a szabály, pl. Interreg-, TOP-pályázatok esetében?
2. Amennyiben a projekten belül 15% az önerő, és a pályázat megoszlik EU-s és hazai forrásból elnyert támogatásra, akkor ebben az esetben is mentes teljes mértékben a vendéglátásszámla a reprezentációs adó alól?
3. Ha a munkavállalónk (4.25 pont) az EU-s és hazai projekt keretén belül külföldi kiküldetésen munkavacsorán vesz részt, és az önkormányzat pályázati pénzből finanszírozza a vacsora díját, akkor mentes a reprezentációs adó alól?
4. Az EU-s és hazai projektből finanszírozott külföldi kiküldetésnél a munkavállaló és külsős személyek esetében a szállásszámlán külön feltüntetett étkezések díja szintén mentes lehet a reprezentációs adó alól?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...az Szja-tv. 1. sz. melléklet 4.27. pontja.Azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy a pályázati feltételek nem zárják-e ki a támogatás reprezentációs költségekre történő felhasználását. Amennyiben a pályázat pénzügyi elszámolási útmutatója engedi a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. június 23.

Az adóévben elszámolt éves összes bevétel meghatározása

Kérdés: Az éttermek versenyképességének javítását szolgáló intézkedésekről szóló 10/2026. Korm. rendelet 2. §-ának (1) bekezdése az alábbiakról rendelkezik:
„Az Szja-tv. és a Szocho-tv. egyes meghatározott juttatásokra vonatkozó szabályaitól eltérően mentes az adó alól az étteremben, cukrászdában nyújtott vendéglátás (étel, ital) formájában adott reprezentációs juttatás alapján meghatározott jövedelemnek (juttatás értékének) az adóévben elszámolt éves összes bevétel 1 százalékát, de legfeljebb 100 millió forintot meg nem haladó része.”
Kérem szíves állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy egy költségvetési intézmény esetében „az adóévben elszámolt éves összes bevétel” alatt a B4 Működési bevétel, a B1-B7 Költségvetési bevétel vagy a B1-B8 Bevételek összesen értendő?
Részlet az állásfoglalásából: […] A 10/2026. Korm. rendelet 2. §-a (2) bekezdésének d) pontja alapján az elszámolt éves összes bevétel a kifizető által az adóévre vonatkozó beszámolóban – ide nem értve az összevont (konszolidált) beszámolót – kimutatott (ennek hiányában az adóév utolsó napjára...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 12.
Kapcsolódó címkék:    

Éttermi, cukrászdai vendéglátás keretében megvalósuló reprezentációs juttatások

Kérdés: Az éttermek versenyképességének javítását szolgáló intézkedésekről szóló 10/2026. Korm. rendeletében foglaltakkal kapcsolatban kérdésként merült fel, hogy a költségvetési szervek tekintetében az „adóév” a 2026. évet jelenti-e? Az „elszámolt éves összes bevétel” tekintetében a bevételi előirányzat vehető figyelembe? Mi a megítélése annak az esetnek, ha a juttatással a költségvetési szerv meghaladja a bevételi előirányzata 1%-át, teljesíti a közterhek bevallását, de év végén a bevételi előirányzat változik?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...vonatkozó szabályaitól eltérően mentes az adó alól az étteremben, cukrászdában nyújtott vendéglátás (étel, ital) formájában adott reprezentációs juttatás alapján meghatározott jövedelemnek (juttatás értékének) az adóévben elszámolt éves összes bevétel...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 12.
Kapcsolódó címkék:    

Szerb testvérváros táncegyüttesének magyarországi fellépésével kapcsolatos adózási szabályok

Kérdés: Önkormányzatunk egy pályázaton szeretne elindulni, melynek kapcsán szerbiai testvérvárosunkból egy táncegyüttest hívna meg községünkbe. A következő kérdések merülnek fel:
1. A táncegyüttes szerb (adózás szempontjából „harmadik ország”), és fellépne községünkben (Magyarországon). Tehát a teljesítés helye Magyarország. A fellépéséről (művelődési tevékenység) számlát állítana ki. Hogyan kell kiállítania a számlát? Mivel a teljesítés helye Magyarország, 27%-os áfával? Ha adómentes a táncegyüttes, akkor adómentesen kiállítható a számla? Mivel harmadik országbeli a számla kiállítója, felmerül valamilyen plusz bevallási kötelezettség? Az áfabevallás mely során kell szerepeltetni ezt a számlát? Mi a szabályos eljárás a számla befogadását követően önkormányzatunknak?
2. A táncegyüttes szállítása a következő módon valósulna meg. A táncegyüttes bérelne kisbuszt Szerbiában (harmadik országbeli vállalkozótól), a számlát az önkormányzatunkra (magyar) állítaná ki. Ezt a számlát hogyan fogadhatja be szabályos feltételek mellett az önkormányzatunk? Szerb áfával kell a számlát kiállítani? Bruttó módon (a számla teljes összege) történik a könyvelés (áfa könyvelése nélkül)? Erre kell még magyar áfát (27%) felszámítani? Ha igen, hogyan könyvelendő? A számla reprezentációs jellegű lesz, tehát a személyi jellegű kiadások között kell elszámolni, és az egyes meghatározott juttatások szerint adózik [×1,18×(0,15 + 0,13)]?
3. A táncegyüttes szállását és étkeztetését az önkormányzatunk vállalná. Ebben az esetben ezek a gazdasági események is személyi jellegű juttatásnak minősülnek, és egyes meghatározott juttatásként adóznának?
Részlet az állásfoglalásából: […] 1. Az Áfa-tv. 37. §-ának (1) bekezdése szerint adóalany részére nyújtott szolgáltatások esetében a teljesítés helye az a hely, ahol a szolgáltatás igénybe vevője gazdasági céllal letelepedett, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig az a hely, ahol lakóhelye vagy...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. október 14.
Kapcsolódó címkék:    

Egészségügyi betét juttatása

Kérdés: Intézményünk egészségügyibetét-automatát vásárolt, melyet időközönként feltölt betéttel, amihez a lakosság bármikor és ingyenesen hozzáfér. A betétvásárlás minek minősül, reprezentáció vagy üzemeltetési anyag?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...akkor az Szja-tv. 70. §-a (6) bekezdésének b) pontja alapján egyes meghatározott juttatásként kell az önkormányzatnak adózni utána.A reprezentáció fogalmát az Szja-tv. 3. §-ának 26. pontja határozza meg. E szerint reprezentáció: a juttató...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. október 14.

Reprezentáció és üzleti ajándék könyvelése

Kérdés: Ha egy munkahelyi ülésre péksüteményeket rendelünk, akkor a számlán szereplő szállítás is K123 vagy K337? Ha a megbeszélés egy étteremben zajlik, akkor a kiszámlázott felszolgálói díjat (szervizdíj) is K123-ra vagy K337-re könyveljük?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovaton kell kimutatni többek között a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti reprezentáció és üzleti ajándék kiadásait. Tekintettel arra, hogy a szállítási költség és a szervizdíj beletartozik a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. szeptember 23.
Kapcsolódó címkék:  

Civil szervezet támogatása

Kérdés: Civil szervezeteket támogat önkormányzatunk. Az elszámolásban elfogadható-e olyan eurós bizonylat, mely csak nyugta, nem számla, nem tartalmazza a támogatott civil szervezet nevét? Le kell ezt szabályozni valahol, amennyiben elfogadjuk? A civil szervezet nem áfa-visszaigénylő.
Részlet az állásfoglalásából: […] ...elszámolt költség, ráfordítás, feltéve, hogy a szolgáltatás igénybevétele a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti reprezentáció céljából történik.Az előzőek szerint, amennyiben a nyugta nem reprezentációs beszerzésről szól, a Tao-tv. szerint...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. június 3.
1
2
3
…
15