Találati lista:
531. cikk / 594 Önkormányzati támogatásból megvalósított beruházás
Kérdés: Egy kft. az önkormányzattól kapott támogatásból 2002-ben beruházást (nem közműberuházás) valósított meg. Ez azt jelenti az Áfa-tv. átmeneti rendelkezése [211. § (7) bekezdése] szerint, hogy a tavalyi szabályokat kell erre alkalmazni? Most a támogatásban részesülés miatt 10 évig visszafizetési (arányosítási) kötelezettség van a beruházással kapcsolatosan az Áfa-tv. átmeneti rendelkezései szerint?
532. cikk / 594 Külföldi szolgáltatás teljesítési helyének megállapítása
Kérdés: Önkormányzat költségvetési szerveként kábeltelevíziós hálózatot üzemeltetünk. A műsorszolgáltatók a Közösség területén vannak. A teljesítés helyének mit kell tekinteni? Mint vevőnek, van-e áfabefizetési kötelezettségünk?
533. cikk / 594 Rendszeres gyermekvédelmi támogatás
Kérdés: Rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő szülő kérésére a támogatás összegét nem a szülőnek utaljuk, hanem a "támogatott" étkeztetését végző középfokú iskola számára, mint étkeztetési térítési díjat, amit az iskola nekünk leszámláz 15 százalék áfával. A támogatás összegének áfavonzata hogyan jelentkezik? Áfanyilvántartásban szerepeltetni kell-e, és ha igen, akkor levonható-e?
534. cikk / 594 Tételes elkülönítés vagy arányosítás
Kérdés: A művelődési központ önkormányzati támogatásból és saját bevételekből tartja fenn magát. Az önkormányzat által adott támogatás sajnos az üzemvitelre sem elég (fűtés, világítás stb.). A támogatásból személyi juttatásokra és azok járulékaira futja. A művelődési központ tételesen ki tudja mutatni, hogy a filmkölcsönzési díjat és a színházi előadások díját saját jegybevételből fedezi, míg az önkormányzattól kapott támogatásból személyi juttatásokat és annak járulékait fizeti. A kérdésem arra vonatkozik, hogy a saját jegybevételből fedezett filmkölcsönzési díjnak és a színházi előadások díjának előzetesen felszámított adója levonásánál lehet-e alkalmazni a tételes elkülönítést, valamint az adó levonható-e?
535. cikk / 594 Ingatlan-bérbeadás adózása
Kérdés: 2003-ban adóköteles bérbeadás útján hasznosított ingatlanokat vásároltunk, a beszerzéseket terhelő áfát levontuk. Ez a tevékenység a 2004. január 1-jével életbe lépett új szabályok alapján tárgyi adómentes körbe került. Meg kell-e fizetni a levont adót a 7. § szerint teljes egészében, vagy csak a pótlólagos arányosítás alapján, elosztva? Levonhatunk-e adót, ha az idén karbantartás, felújítás történik az ingatlanon?
536. cikk / 594 Egyes gépek típusvizsgálatának adózása
Kérdés: Központi költségvetési szerv költségvetési finanszírozásból gazdálkodó intézete vagyunk, feladataink közé tartozik egyes gépek típusvizsgálatának elvégzése és azzal kapcsolatos tanúsítványok kiadása. Kell-e ezután áfát felszámítani 2004-től, vagy ez is közhatalmi tevékenység?
537. cikk / 594 Ingatlanértékesítés adózási szabályai
Kérdés: 2003. évben, illetve az idén megkötött szerződésekkel értékesített ingatlanok esetén a 2004. január 1-jétől életbe lépő szabályok és átmeneti rendelkezések alapján milyen áfakulcsot kell alkalmaznunk, vagy az önkormányzatnak a közhatalmi tevékenység miatt már nem kell az áfára tekintettel lennie?
538. cikk / 594 Munkavállalónak juttatott ajándékutalvány adózása
Kérdés: Munkavállalóink jutalmazását ajándékutalványok átadásával szeretnénk megoldani. Az utalvány bármely termék vásárlására felhasználható. A juttatás az elvégzett munka minőségétől függ. A jutalmazásból egyetlen munkavállalót sem zárunk ki, de a juttatás jutalmazási funkciójából adódóan nem biztos, hogy minden dolgozó kap utalványt. Az így adott ajándékutalvány természetbeni juttatásként kezelhető-e?
539. cikk / 594 Közösségi adószám igénylése és használata
Kérdés: Költségvetési intézmény vagyunk, szükséges-e közösségi adószámot igényelnünk? Ha igen, milyen további kötelezettséggel jár? Gondolok arra, hogy az áfabevalláson kívül havi adatszolgáltatásra is kötelezettek leszünk, annak ellenére, hogy nem történik intézményünk részéről Unión belüli kereskedés?
540. cikk / 594 Sportcsarnok bérbeadása
Kérdés: Az Áfa-tv. novemberi módosítása következtében hivatalunk a törvény 2. sz. mellékletének 10. pontjával kapcsolatos ingatlanhasznosításaira az áfakötelezettséget választotta. Nem egyértelmű azonban számunkra a sportcsarnok hasznosításának áfakötelezettsége, az alábbiak miatt: a sportcsarnokot többnyire szabadidősportra, edzésre és mérkőzések lebonyolítása céljából adjuk bérbe, amatőr sportszervezeteknek. Az SZJ szerint a 92.62.1 szám alatti egyéb sportszolgáltatás esetében a sportlétesítmények rendeltetésszerű használata 15 százalékos áfakulccsal adózik, a szabadidős és sportszolgáltatás pedig tárgyi adómentes szolgáltatásnak minősül. Kérjük, szíveskedjenek állást foglalni abban, hogy amatőr sportszervezetek részére edzésre és mérkőzésekre történt bérbeadást milyen áfakulccsal kell leszámlázni!
