Polgármesteri Hivatal és a nemzetiségi önkormányzatok együttműködése

Kérdés: A polgármesteri hivatalnál működő gazdasági szervezet az Ávr. 13. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján alkotott gazdálkodási szabályzatában rendezi – többek között – a hozzá rendelt, egymástól elkülönült költségvetési szervek működtetését, a költségvetés tervezését, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának végrehajtását, illetve a pénzügyi, számviteli rend betartását. Az érvényesítő, ellenjegyző személye a gazdasági vezető által kijelölésre történt, azok személye valamennyi szerv esetében azonos. Megyei jogú városunk polgármesteri hivatala és a nemzetiségi önkormányzatok között hatályban lévő együttműködési megállapodás szerint "a helyi nemzetiségi önkormányzat operatív gazdálkodásával összefüggő döntési hatáskörök és ellenőrzési jogkörök gyakorlásának rendjét, felelőseinek és a helyettesítés rendjének meghatározását a Hivatal külön belső szabályzata tartalmazza".
A megállapodás értelmezésével kapcsolatos kérdéseink az alábbiak:
1. Kiterjeszthető-e a Hivatal gazdálkodási szabályzata a nemzetiségi önkormányzatra egy ún. írásbeli elfogadó nyilatkozattal?
2. A nemzetiségi önkormányzatok esetében az Ávr. 54. §-ának (4) bekezdésében említett irányító szerv vezetője alatt az elnök értendő-e?
Az Ávr. 54. §-ának (4) bekezdése: Ha kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi ellenjegyző köteles annak eleget tenni, és e tényről az irányító szerv – a központi kezelésű előirányzat és a fejezeti kezelésű előirányzat nem költségvetési szervi formában működő kezelő szerve esetén az érintett fejezetet irányító szerv – vezetőjét haladéktalanul írásban értesíteni. A fentiekhez hasonló, a polgármesteri hivatal és az intézmények (költségvetési szervek) közötti hatályos együttműködési megállapodás alábbi rendelkezése:
"Az Intézmény a gazdálkodásra vonatkozóan saját szabályzatait a hivatal szabályzataihoz igazítva készíti el."
3. Intézmény esetében a saját szabályzat elkészítését "kiváltja-e", ha írásban nyilatkozik, hogy elfogadja az önkormányzat gazdálkodási szabályzatát?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a költségvetési szervnek kell elkészítenie a kötelezettségvállalással, ellenjegyzéssel és gazdálkodással kapcsolatos szabályzatot. Az együttműködési megállapodás alapján a helyi nemzetiségi önkormányzat operatív gazdálkodásával összefüggő döntési hatáskörök...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2019. október 15.
Kapcsolódó címkék:  

Önkormányzati kerékpárút aktiválása

Kérdés: Önkormányzatunk kerékpárutat létesített. A megvalósított beruházás (nyomvonal) állami tulajdonú ingatlant is érintett, ezért önkormányzatunk ingatlanhasznosítási szerződést kötött az állami vagyonkezelővel. A szerződésben rögzítésre került, hogy az ingatlan a magyar állam tulajdonát képezi, erre tekintettel a beruházó a kivitelezési időszak alatt a beruházást idegen dolgon végzett beruházásként tartja nyilván könyveiben. A beruházást követően a létesítmény számviteli nyilvántartását továbbra is az önkormányzat végzi értéknövelő beruházásként, és azt továbbra is a saját könyveiben tartja nyilván. Továbbá a létesítmény – a fennmaradásig tartó időszak alatt az üzemeltetéssel kapcsolatos – valamennyi költsége szintén az önkormányzatot terheli. A beruházásaktiváláskor az állami tulajdonú területet is érintett. Az önkormányzati ASP szakrendszerben hogyan vételezem be és tartom nyilván a beruházást a KATI és az ingatlanvagyon-kataszterekben, hogy két szakrendszer bruttó értékei megegyezzenek? Illetve számviteli szempontból hogyan tartom nyilván az ilyen jellegű beruházást?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a mérlegben. Idetartoznak a bérbe vett, letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett, valamint az idegen tulajdonban lévő, a magánszféra együttműködésén alapuló (PPP) konstrukció alapján használt befektetett eszközök.Az idegen tulajdonú vagyont elkülönítetten...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2019. október 15.
Kapcsolódó címkék:    

Alkoholszonda alkalmazása

Kérdés: Hogyan alkalmazható alkoholszonda, ha feltehető, hogy a munkavállaló ittasan végzi a munkáját? Milyen következménye lehet annak, ha valaki alkoholos befolyás alatt dolgozik, erre tekintettel megszüntethető-e a jogviszony, és ha igen, milyen módon? Adatvédelmi (GDPR) szempontból mikor jogszerű az alkoholszondás vizsgálat?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...megtiltotta az alkoholos befolyásoltságot, és az ellenőrzés lehetőségéről, módjáról való tájékoztatás megtörtént, akkor együttműködési kötelezettség terheli a munkavállalót.A munkajogi joggyakorlat szerint a munkahelyi alkoholtilalom megsértése megalapozza...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2019. augusztus 27.
Kapcsolódó címkék:      

Sportpark létesítése

Kérdés: Önkormányzatunk "B" típusú sportpark létesítésére nyert pályázatot. Az építmény kivitelezését a vállalkozási szerződés és az együttműködési megállapodás alapján a Nemzeti Sportközpont intézte, tehát a számla is az ő nevére szólt. Az építmény elkészült, megküldték részünkre a számlamásolatot és az aktiválandó értéket. Az önkormányzatunk semmiféle támogatási szerződéssel nem rendelkezik, ami kimondaná, hogy ténylegesen milyen összeget nyert a pályázat keretein belül, nem mi fizettük a kivitelezői számlát, mivel nem közvetlenül közöttünk és a kivitelező között jött létre a szerződés. Önkormányzatunknak tehát ez idáig semmilyen könyvelése nem volt ezzel a pályázattal kapcsolatosan. Milyen könyvelési feladata van az önkormányzatnak ezzel a pályázattal összefüggésben? Kell-e támogatást könyvelni, vagy elegendő csak az elkészült építmény aktiválása? Az aktiválás milyen könyvelési tételekkel valósulhat meg?
Részlet az állásfoglalásából: […] A "B" típusú sportpark létesítése pályázat keretében a települési önkormányzatok nem pénzbeli támogatást kapnak, hanem magát a létesítményt, a sportparkot. A létesítményt a Nemzeti Sportközpont adja át térítésmentesen az önkormányzatnak, tehát államháztartáson...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2019. augusztus 6.
Kapcsolódó címkék:    

Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet az állásfoglalásából: […] A kérdésben foglaltak szerint az Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytató intézményként kerültek bejegyzésre. Ugyanakkor azt is említi, hogy intézményük bevétele ez idáig a költségvetési támogatásból származott, és alapító okirat szerinti...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2018. november 27.
Kapcsolódó címkék:  

Támogatás

Kérdés: TOP-pályázatokon nyertünk támogatási összeget. A pályázat keretében a projekt-menedzsment-feladatokat – az önkormányzat és egy nonprofit kft. között létrejött konzorciumi megállapodás alapján – egy nonprofit kft. látja el. A projekt költségvetésében szerepel a nonprofit kft. mint támogatást igénylő, a költségtípus munkabér és foglalkoztatást terhelő járulékok, adók. Az elnyert támogatás fenti része közvetlenül a nonprofit kft. részére van kiutalva. A támogatási szerződésben az önkormányzat van megnevezve kedvezményezettnek. Hogyan kell könyvelni a nonprofit kft. részére közvetlenül utalt összeget? Amennyiben azt az önkormányzatnál bevételként kell lekönyvelni, akkor a kiadási oldalon milyen rovatra kell könyvelni?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...kedvezményezett támogatásával megvalósuló projektek esetében a tagok polgári jogi szerződésben szabályozott munkamegosztásán alapuló együttműködése a projekt közös megvalósítása, valamint ennek érdekében közös gazdasági érdekeik előmozdítása és erre...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2018. november 6.
Kapcsolódó címkék:  

Európai uniós támogatás

Kérdés: Az Áht. 111. §-ának (3) bekezdése július 26-tól az alábbiakra módosult: "A helyi önkormányzat, helyi nemzetiségi önkormányzat, társulás, valamint a kincstári körön kívüli számlatulajdonosnak nem minősülő, az állam – közvetlen vagy közvetett – többségi tulajdonában álló gazdasági társaság, amennyiben a részére megítélt európai uniós forrásból nyújtott támogatás összege meghaladja az ötvenmillió forintot, az európai uniós forrásból származó költségvetési támogatások kincstáron kívüli fizetési számlán kezelt, még fel nem használt összegét a kincstárnál vezetett fizetési számlájára 2018. szeptember 30-ig átutalja. Ezt követően a kedvezményezett a költségvetési támogatás célja szerinti kiadásokat kizárólag a kincstárnál vezetett fizetési számláról teljesítheti. A támogató ellenőrzi az átutalási kötelezettség teljesítését, annak felszólítás ellenére történő elmaradása esetén a jogosulatlanul igénybe vett támogatás jogkövetkezményeit alkalmazza. E rendelkezést a 2018. október 31. napjáig lezáruló európai uniós projektek esetében nem kell alkalmazni." Kell-e ezt a bekezdést alkalmazni a helyi önkormányzat költségvetési szervére, illetve a társulás költségvetési szervére, illetve akkor, ha pályázat fő kedvezményezettje az önkormányzat, de az uniós pályázati támogatása tartalma nem éri el az 50 millió Ft-ot, ellenben a vele konzorciumban lévő társulás által alapított költségvetési intézményé igen? Kell-e ilyen esetben az önkormányzatnak és/vagy az intézménynek kincstári alszámlát nyitnia?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...társuló szervezetek (konzorciumi tagok) együttese (vállalat, intézmény, egyéb szervezet), akik konzor-ciumi szerződésben rögzítik az együttműködésük feltételeit. A pályázat benyújtásának feltételeként szokták kérni többek között a konzorcium minden tagjától...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2018. október 16.
Kapcsolódó címkék:  

Túlóra elrendelésének jogszerűsége és a megtagadás lehetőségei

Kérdés: Rendezvény miatt előre tervezett szombati munkavégzést rendelne el a munkáltató, milyen feltételek mellett teheti ezt meg, illetve milyen esetben tagadhatja meg a munkavégzést a közalkalmazott? Mit kell fizetni, ha a munkavállaló bejött dolgozni, de mégsem volt szükség a munkájára, mert a munkáltató nem tudott neki munkát adni?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...állni, ezt az elrendeléskor azonnal jeleznie kell, illetve ha csak később merül fel az akadály, akkor haladéktalanul, mert ez az együttműködési kötelezettségből fakad.Ehhez képest, ha nem volt ilyen jelzés részéről, ám mégsem jelenik meg a munkavégzésre,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2018. július 17.
Kapcsolódó címkék:  

Gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv

Kérdés: Az önkormányzat költségvetési rendeletében hogyan kell kimutatni a gazdasági szervezettel nem rendelkező intézmények előirányzatait? Az önkormányzati költségvetésben az intézmények a gazdasági szolgáltató igazgatóság számaiban szerepelnek. Helyes-e ez, hiszen önálló jogi személyekről van szó, nem a GSZI vezetője dönt az előirányzatokról, hanem az intézményvezető. A költségvetésben kimutatható-e külön-külön mindegyik, vagy úgy, hogy GSZI összesen? Hogyan kell erre az esetre alkalmazni az Ávr. 17. §-ának (1) bekezdését?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...munkamegosztási megállapodásban kellett rögzíteni a részletes feladatellátást.A feladatellátás részletes szabályait, a munkamegosztást együttműködési vagy munkamegosztási megállapodásban kell rögzíteni. Fontos, hogy ez az együttműködés nem csorbíthatja...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2018. március 27.
Kapcsolódó címke:

Ingatlanbérlet

Kérdés: Helyiséget bérelünk egy kft.-től, melyért bérleti díjat, valamint rezsiköltséget is fizetünk. Könyvelés szempontjából jó-e, ha a számla teljes összegét a bérleti díjra K333-ra könyveljük, vagy meg kell jeleníteni a konkrét rezsitételeket is a K331-en?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...lízing keretében használt immateriális javak, tárgyi eszközök bérleti és lízingdíjait, valamint a közszféra és a magánszféra együttműködésén (PPP) alapuló szerződéses konstrukció keretében megvalósuló létesítmény igénybevétele miatt fizetett...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2018. február 6.
Kapcsolódó címkék:  
1
…
4
5
6
…
10