Találati lista:
401. cikk / 457 Értékpapír beváltásánál kapott kamat és árfolyamveszteség elszámolása
Kérdés: Polgármesteri hivatalunk korábban hosszú lejáratú értékpapírt vásárolt azzal a céllal, hogy rendszeres jövedelemre tegyen szert. A közelmúltban likviditási gondjaink keletkeztek, és beváltottuk (eladtuk a pénzintézetnek) értékpapírjainkat. A pénzintézet által kiállított bizonylaton a vételár mellett kamatösszeg és árfolyamveszteség szerepelt. Hogyan kell ezt könyvelni, hogy helyesen járjunk el?
402. cikk / 457 Sulinetes adókedvezmény szabályainak változása
Kérdés: Egyetemi oktató vagyok. 2004. március hónapban a Sulinet program keretében vásároltam 52 ezer forintért egy nyomtatót. Ebben az évben még szükségem lesz néhány számítástechnikai eszközre, mert a régiek már használhatatlanok. Tekintve, hogy az említett vásárlással nem merítettem ki a maximálisan érvényesíthető 60 ezer forintos kedvezményt, szeretném tudni, hogy a 2004. július 1-jétől megváltozott törvényi rendelkezések szerint jogosult leszek-e a további vásárlásaim után is kedvezményt érvényesíteni. Lehetséges-e, hogy aki a június 30-ig hatályos rendelkezés alapján kívánja a kedvezményt igénybe venni, az az új, 2004. július 1-jétől hatályos szabályok alapján már nem is jogosult a kedvezményre? Úgy tudom, hogy az új feltételek szerint a kedvezmény csak egy bizonyos jövedelemnagyságig jár. Az én éves jövedelmem várhatóan ebben az évben sem éri el a 3 millió forintot.
403. cikk / 457 Idegen nyelven kiállított számla
Kérdés: Intézményünkhöz egyre gyakrabban érkezik nem magyar nyelvű számla. Felhívásunkra a szállítók egy része küld magyar nyelvű számlát, mások erre nem hajlandóak. Tudomásom szerint a bizonylatokat magyar nyelven kell kiállítani. Amennyiben le kell fordíttatni a bizonylatot, azt kell-e hitelesíttetni? Hogyan kell helyesen eljárni?
404. cikk / 457 Számviteli bizonylat kellékei
Kérdés: Tárgyi adómentes tevékenységgel kapcsolatban a fizetés teljesítéséhez az eladó számviteli bizonylatot küldött, amelyet nem bélyegzett le és nem írt alá. A költségvetési szerv az ilyen bizonylatot hitelesnek tekintheti-e?
405. cikk / 457 Parkolójegyek elszámolhatósága
Kérdés: A parkolóautomaták által kibocsátott parkolójegyekről utólag kérjük meg a számlát. A postaköltség ugyanannyi, mint a parkolójegy ára, és jelentős adminisztrációval, nyilvántartással jár. Költségvetésünk évek óta szűkre szabott, 2004-től pedig újra megszorítások várhatók. Miért nem fogadhatjuk el a parkolójegyet a menetlevél csatolásával, bár tudjuk, hogy ez nem felel meg a Szt. előírásainak?
406. cikk / 457 Cégautóadó fizetése
Kérdés: Intézetünkben a személygépkocsi-használat adóját meg kell-e fizetni, ha azt magáncélra nem használjuk?
407. cikk / 457 Importáfa szabályainak változása
Kérdés: Hogyan alakulnak az importáfa szabályai 2004. május 1-je után?
408. cikk / 457 Egyes kifizetések hallgatói munkadíjként történő minősítése
Kérdés: 2004-ben módosult az Szja-tv. 3. § 72. i) pont rendelkezése, mely alapján már csak olyan tevékenység lehet adóterhet nem viselő járandóság, amely oktatás, kutatás, valamint az e tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatás. Kérdésünk arra vonatkozik, hogy ha olyan hallgatóval kötnek megbízási szerződést, aki a hallgatói munkadíjra jogosult, de az intézmény egyéb bevételi forrásból fizeti, pl. terembérbeadásból, és a feladat teremfelügyelet, és a megbízó azt igazolja, hogy nem a hivatkozott paragrafus i) pontjában meghatározott tevékenység ellenértékét fizeti ki, akkor a szerződést megbízási szerződésként (önálló tevékenység) vagy hallgatói munkadíjként (egyéb jövedelem) kell megítélni? További kérdésünk az, hogy hogyan kell megállapítani az adókötelezettséget, ha a hallgató 2003-ban megkötött szerződése alapján 2003-ban elvégzett tevékenysége ellenértékeként 2004-ben szerez hallgatói munkadíjat, valamint hogyan kell eljárni, ha a hallgató egyszerre több hónapra járó hallgatói munkadíjnak minősülő kifizetésben részesül?
409. cikk / 457 Földterület bérbeadása
Kérdés: Az Áfa-tv. a földterület értékesítése, bérbe-, haszonbérbe adása tevékenységet tárgyi adómentes körbe sorolja az SZJ 70.20.12.6, az SZJ 70.20.12.7 és az SZJ 70.20.12.8 esetekben. Számunkra nem világos, és a KSH sem adott felvilágosítást arról, hogy az Áfa-tv. szerint az SZJ 70.20.12.8 egyéb földterület minősítésbe milyen kategóriába sorolt földterületek, esetleg telkek sorolhatók?
410. cikk / 457 Környezetvédelmi felülvizsgálat és a műszaki vizsgáztatási tevékenység minősítése
Kérdés: Hogyan kell minősíteni 2004-től a környezetvédelmi felülvizsgálatot és a műszaki vizsgáztatást a Közlekedési Felügyeletnél, és hogyan az azt végző vállalkozónál?
