Óvodai közétkeztetés keretében biztosított normatív kedvezmények

Kérdés: Önkormányzatunk részéről az óvodai közétkeztetés keretében biztosított normatív kedvezmények igénybevételéhez kapcsolódó jövedelemvizsgálat gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban szeretnénk állásfoglalást kérni. A hatályos szabályozás alapján az óvodai ellátásban részesülő gyermekek esetében a kedvezmény igénybevételéhez elegendő a szülő (törvényes kép-viselő) önbevalláson alapuló nyilatkozata az egy főre jutó jövedelemről. Ugyanakkor a fenntartó önkormányzatnak jelenleg nincs egyértelmű felhatalmazása arra, hogy a nyilatkozatban foglalt adatok valódiságát jövedelemigazolások bekérésével ellenőrizze. A gyakorlatban ez visszaélések lehetőségét is felveti. Példaként említhető olyan eset, amikor a gyermek bölcsődei ellátása során – ahol a térítési díj megállapításához kötelező a jövedelem igazolása – a szülő még térítési díjat fizetett, azonban az óvodai ellátásba kerülést követően már ingyenes étkezést vesz igénybe arra hivatkozva, hogy jövedelmi helyzete alapján jogosult a kedvezményre, melyet kizárólag nyilatkozattal támaszt alá.
Fentiekre tekintettel az alábbi kérdésekben kérjük szíves állásfoglalásukat:
1. Jogosult-e az intézmény (óvoda) a szülői nyilatkozatban szereplő jövedelmi adatok ellenőrzése érdekében jövedelemigazolás (pl. munkáltatói igazolás, NAV-igazolás) bekérésére?
2. Amennyiben az intézmény erre nem jogosult, mely szerv rendelkezik hatáskörrel a nyilatkozatok valóságtartalmának ellenőrzésére?
3. Van-e lehetőség hivatalból történő ellenőrzés kezdeményezésére, és ha igen, milyen eljárásrend szerint?
Részlet a válaszából: […] ...a nyilatkozatban szereplő adatok mögöttes tartalmának vizsgálatára vagy hitelesítő dokumentumok követelésére.A szülő a nyilatkozat aláírásával büntetőjogi felelősséget vállal az adatok hitelességéért, továbbá köteles 15 napon belül bejelenteni, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. június 2.

Polgármesteri hivatali szabályzatok felülvizsgálata

Kérdés: Hivatalunknál új jegyző kinevezésére került sor. Szükséges-e az új jegyző által új szabályzatok kiadása (gazdálkodási szabályzat, számviteli politika és a számviteli politika keretében elkészítendő szabályzatok… stb.), ha a szabályzatok tartalma, a korábbi jegyző által kijelölt, a gazdálkodási jogköröket gyakorló személyek (ellenjegyzés, teljesítés igazolás, érvényesítés stb.) nem változnak? Ilyen esetben elegendő, ha a jegyző aláírja a szabályzatok megismerési nyilatkozatát, vagy ki kell adnia új szabályzatokat?
Részlet a válaszából: […] ...miatt indokolt, illetve szükséges lehet a dokumentumok aktualizálása és ismételt kiadása. A megismerési nyilatkozat új jegyző általi aláírása szükséges.(Kéziratzárás: 2026. 05....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. június 2.

Erasmus-program elszámolása

Kérdés: Az Erasmus-program keretében elnyert támogatás teljes összegének 80%-át a támogatási szerződés aláírását követően kaptuk meg (B65-re előirányzatosítva), a fennmaradó 20%-ot megelőlegezzük, utófinanszírozással térítik meg a részünkre. Az utófinanszírozott támogatási összeget is a B65-re, vagy a B411-re (mint kiadás visszatérítése) könyveljük-e előirányzatként?
Részlet a válaszából: […] Az utófinanszírozott támogatás nem kiadás-visszatérítésnek minősül, hanem kapott támogatásnak, és azt a támogatás célja, forrása alapján az Áhsz. 15. melléklete szerint megfelelő támogatás elszámolására előírt bevételi rovaton kell nyilvántartásba venni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. május 12.

Munkaviszonyhoz kapcsolódó adminisztratív teendők

Kérdés: Az Art. Vhr. 23. §-ának (1) bekezdése alapján a munkáltató által kiállításra kerülő ún. „M30-as nyomtatványt” a vonatkozó jogszabályok alapján kötelező-e ellátnia a munkáltatónak a munkáltató képviselőjének cégszerű aláírásával, vagy elegendő a nyomtatványt kitöltve, pdf-formátumban a munkavállaló rendelkezésére bocsátani, a munkáltató képviselőjének cégszerű aláírása nélkül?
Részlet a válaszából: […] ...minősül, amelyet a munkavállaló hatóság előtti eljárásaiban használhat fel, ezért ellenőrzésre alkalmas hitelesítés, például aláírás elhelyezése szükséges.Az aláírás megléte az írásbeli alakhoz kötött jognyilatkozat szükségszerű eleme a Ptk. 6:7....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. május 12.

Bentlakásos idősotthon térítési díja

Kérdés: A december hónapot érintő időszakra a térítésidíj- és gyógyszer-, illetve inkontinenciaszámlák kiállítása december végén történt meg, december 31-ei fizetési határidővel. A mérleg alátámasztásához a magánszemélyek részére is szükséges kiküldeni az egyenlegértesítő leveleket? A térítési díjat sok esetben a hozzátartozó nevére számlázzuk, a gyógyszert viszont kizárólag az ellátott részére, aki az intézményben él. Amennyiben szükséges az egyenlegértesítő levelek kiküldése, akkor azt az ellátottnak személyes átvétellel adjuk át? Szükséges a levelek kiküldését tértivevénnyel igazoltan megőrizni az alátámasztáshoz?
Részlet a válaszából: […] ...jogszabályi előírás, ezt belső szabályzatukban kell rendezni. A bentlakásos otthon lakói részére átadhatják személyesen, az átvételt aláírással kell igazoltatni. De a lakók csak a saját nevükre szóló értesítőt vehetik át. Ha a szolgáltatási díjat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. április 14.
Kapcsolódó címke:

Adóelőleg-nyilatkozat

Kérdés: Költségvetési szervünk dolgozója 40 év alatti kétgyermekes édesanya. Az adóelőlegnél szeretné igénybe venni a kedvezményt, be is nyújtotta az adóelőleg-nyilatkozatot. Helyesen járt-e el, ha az ANYNTA nyilatkozatot töltötte ki?
Részlet a válaszából: […] ...kedvezménye” elnevezésű, papíralapú adóelőleg-nyilatkozat is elérhető a NAV honlapján. A kinyomtatott nyilatkozatot kitöltés és aláírás után a kedvezményt érvényesíteni kívánó magánszemély adja át a munkáltatónak, kifizetőnek.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. április 14.
Kapcsolódó címkék:      

Gazdasági társaság ügyvezető-helyettese

Kérdés:

Állami tulajdonban lévő gazdasági társaság hatályos SzMSz-e alapján az ügyvezető-helyettes az ügyvezetőével azonos összeghatárig jogosult kötelezettségvállalásra a saját szakterületén, a szerződéskötésekről csupán tájékoztatási kötelezettséggel tartozik az ügyvezető felé. Az ügyvezető-helyettes a saját szakterületére vonatkozó belső szabályzatok kibocsátására is felhatalmazást kapott – amely szabályzatokkal az ügyvezető által kiadott belső normák nem lehetnek ellentétesek –, valamint az ügyvezető közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egység vezetője irányában szakterületét illetően közvetlen utasítási joggal rendelkezik. A fent ismertetett hatáskör-telepítés és döntési jogosultságok összessége a gazdasági társaság működésében értelmezhető-e kettős ügyvezetésként?

Részlet a válaszából: […] ...az adott cégformára irányadó jogszabály állapítja meg. A cégjegyzési jog a cég írásbeli képviseletére, a cég nevében történő aláírásra való jogosultság. A képviselet, valamint a cégjegyzés módja csak azonos lehet.A cégjegyzés módja önálló vagy együttes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. január 13.
Kapcsolódó címkék:    

Cégszerű aláírás – bélyegző használata

Kérdés: Önkormányzatunk a feladatellátása során nagyon sok gazdasági társasággal, civil szervezettel, egyházzal, egyéni vállalkozóval stb. van szerződéses kapcsolatban. A szerződések aláírásakor többször merült fel problémaként, hogy a szerződéses kapcsolatban lévőknek aláíráskor mikor kötelező a bélyegző használata. Melyik jogszabály az, ami rendelkezik a gazdasági társaságok, civil szervezetek, egyéni vállalkozók stb. kötelező bélyegzőhasználatáról?
Részlet a válaszából: […] ...cégszerű aláírás egy olyan írásbeli jognyilatkozat, amelyet egy cég nevében a képviseletre jogosult személy tesz, és amelynek meg kell felelnie az aláírásmintában rögzítettnek. Ez biztosítja, hogy az aláírás valódi és a cég nevében jogosult személy írta alá, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. november 25.
Kapcsolódó címkék:  

Három gyermeket nevelő anyák kedvezménye II.

Kérdés: Költségvetési szervünk dolgozója már év közben szeretné érvényesíteni a három gyermeket nevelő anyák kedvezményét, mivel jelenleg három kiskorú gyermeke van. Mit kell beadnia ahhoz, hogy megkapja a kedvezményt?
Részlet a válaszából: […] ...honlapján elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazást (ONYA).A munkáltatónál leadott nyilatkozat papíralapú, ezért itt fontos az aláírás. Az ONYA gyors, mindössze néhány kattintás, hiszen a NAV rendelkezésére álló adatok automatikusan betöltődnek. Az ONYA...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. november 25.
Kapcsolódó címkék:  

Testvérvárosi kapcsolatok ápolása során felmerült utazási költségek

Kérdés: Az önkormányzat külföldi testvérvárosi tevékenységét egyik intézményén keresztül bonyolítja. Erről szerződés nincs az önkormányzat és az intézmény között. Az önkormányzat az intézmény fenntartója, az intézmény önálló költségvetési szerv. Az önkormányzat biztosította a gépjárművet, amelyről használatbaadási szerződés született az önkormányzat és az intézmény között, és az intézmény csak az üzemanyagköltséget és az autópálya-használati díjat számolja el. Tekinthető-e üzleti útnak az intézmény által szervezett út, ha az intézményvezető kivételével a delegáció tagjai nincsenek jogviszonyban az intézménnyel, hanem a polgármester, az alpolgármester és két iskola igazgatója (ők a testvérváros két általános iskolája közötti együttműködés aláírása céljából mentek ki) volt a delegáltak között? A testvérvárosi kapcsolatok keretében szintén ez az intézmény szervezett egy másik utat a testvérváros meghívására, ez azonban egy testvérvárosi rendezvény volt, ami nem tekinthető üzleti célnak. A résztvevők között volt egy képviselő, a többi résztvevő nincs jogviszonyban sem az intézménnyel, sem az önkormányzattal. Adózás szempontjából hogyan ítélhető meg ez a testvérvárosi út, ha saját autóval mentek, és kiküldetési rendelvényen számoltak el az útiköltséggel, és egyéb költség nem merült fel?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 3. §-ának 10. pontja szerint hivatali, üzleti utazás: a magánszemély jövedelmének megszerzése, a kifizető tevékenységével összefüggő feladat ellátása érdekében szükséges utazás – a munkahelyre, a székhelyre vagy a telephelyre a lakóhelyről történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. október 14.
1
2
3
19