Kiépített vízvezeték átadása az önkormányzatnak

Kérdés: Két kérdést szeretnék feltenni egy lezárult felszámolási eljárással kapcsolatban.
1. Egy helyi gazdálkodó szervezet ellen megindított felszámolási eljárás befejeződött, a törvényszék az adós gazdálkodó szervezet ellen folyó felszámolási eljárásban meghozta a végzést. Az önkormányzat bejelentette a hitelezői igényét a helyiadó-tartozás miatt, azonban a hitelezői igények nem nyertek kielégítést, mivel a bírósági végzés alapján az adós gazdálkodó szervezetnek a felszámoló által feltárt további felosztható vagyona nincs. Ezen végzés alapján törölhető-e a fennálló adótartozás?
2. Ugyanezen végzés azt is kimondja, hogy az adós gazdálkodó szervezet tulajdonát képező, a gazdálkodó szervezet által kiépített vízvezetékrendszert, amely a vállalkozó székhelyétől több kilométerre lévő telephelyhez vezet, az önkormányzat részére átadja, tekintettel arra, hogy más hitelező részére nem átadható vagyontárgy. A felszámoló közölte a törvényszékkel, hogy a vagyon 5 000 000 Ft-ot ér, arra hivatkozva, hogy az önkormányzatnak a vagyont majd értékkel kell szerepeltetni. Az önkormányzat részéről elfogadható-e a felszámoló által meghatározott érték? A vagyonátadás esetében ki lesz az átadó? Milyen dokumentumot kell készíteni az átadás-átvételre? Van-e számlakiállítási kötelezettség, ha van, akkor kinek? Van-e az átadás-átvételnek áfavonzata? A vagyonátvételt hogyan kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (Áhsz.) 1. §-a (1) bekezdésének 1) pontja, illetve a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Szt.) 3. §-ának (4) bekezdése szerint behajthatatlan követelés: az a követelés,a) amelyre az adós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 29.

Önkormányzati ingatlanok értékesítése, illetve bérbeadása

Kérdés: Önkormányzatunk havi áfabevallásra kötelezett, ingatlanértékesítés és ingatlan-bérbeadás tekintetében is éltünk az Áfa-tv. 88 §-ában foglalt választási jogunkkal, és áfakötelezettséget választottunk mindkét gazdasági tevékenységre. Önkormányzatunk határozatban döntött arról, hogy azon vállalkozások számára (tőle független feleknek), akik az ipari park területén munkahelyteremtő vállalkozás céljából kívánnak telket vásárolni vagy bérelni, azt kedvezményes áron – támogatással – tehetik meg az előterjesztés mellékletét képező szerződéstervezetek szerint.
Ezen szerződések bruttó támogatás részét (kedvezmény) csekély összegű de minimis támogatásként kapják a vállalkozások. A szerződéseket elő­zetesen a támogatás nyújtása előtt megküldjük a Támogatásokat Vizsgáló Irodának (továbbiakban TVI), mely állásfoglalásával hagyja jóvá az ingatlan eladási/bérbeadási árában megtestesülő támogatás nyújtását. A bérleti, illetve adásvételi szerződésekben rögzítésre kerül, hogy a vevő/bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy bizonyos időn belül (általában 4-5 év) munkahelyteremtő beruházást hoz létre, esetleg foglalkoztatási kötelezettséget is vállal az azt követő "X" időpontig. Amennyiben a meghatározott időn belül a vállalkozó nem teljesíti a szerződésben foglalt kötelezettségét (jogerős építési engedély, jogerős használatbavételi engedély), illetve nem valósítja meg a foglalkoztatást a beruházás megvalósítása után, akkor az önkormányzat felmondhatja a bérleti szerződést, értékesítés esetén pedig a vevő visszavásárlási jogot enged az eladó javára. Továbbá a vevő/bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben fenti kötelezettségeket nem teljesíti, köteles a kedvezményes vételárat/bérleti díjat az önkormányzat részére a szerződésben meghatározott inflációval növelt piaci forgalmi érték/bérleti díj erejéig kiegészíteni számla ellenében. A szerződésekkel kapcsolatban az alábbi kérdésekre kérjük válaszukat:
1. Az értékesítésről/bérbeadásról a számlát a szerződés megkötésekor a kedvezményes árral (kedvezményes áfaalappal) kell-e kiállítani? Csak a kedvezményes ár után keletkezik-e áfafizetési kötelezettségünk, vagy már szerződéskötéskor pénzügyileg rendezni kell a teljes forgalmi érték után fizetendő áfát? Ez utóbbi viszont ellentmond annak, hogy a TVI a de minimis támogatást bruttó módon állapítja meg.
2. Amennyiben a vállalkozó nem teljesíti a szerződésben foglalt kötelezettségek bármelyikét, akkor a piaci forgalmi értékre/piaci bérleti díjra történő kiegészítést tulajdonképpen milyen jogcímen kell számláznunk? Eladási ár/bérleti díj kiegészítés, támogatás-visszafizetés, kártalanítás vagy esetleg kártérítés?
3. Jól értelmezzük, hogy a 2-es pontban vázolt jogcímek közül csak a kártérítés az a jogcím, melyet áfafizetési kötelezettség nem terhel, és számlakiállítási kötelezettség sem keletkezik? Ebben az esetben bírósági eljárás nélkül kártérítés jogcímen a szerződésben szereplő nettó vagy bruttó támogatási összeget követelhetjük-e? A többi jogcím esetén, véleményünk szerint, áfás számlát kell kiállítani, és a teljesítéstől számított 45 nap lejárta után be kell fizetnünk az általános forgalmi adót az adóhatóságnak.
4. Amennyiben áfás számlát kell kiállítani, és az adós fizetési kötelezettségét nem tudja teljesíti, a követelés behajthatatlanná válik a hatályos jogszabályok alapján – s ennek ténye a szükséges dokumentumokkal egyértelműen bizonyított –, jól tudjuk, hogy a jelenleg hatályos Áfa-tv. alapján be kell fizetnünk a behajthatatlan követelés áfáját, és a behajthatatlanság ténye nem jogosít fel az áfa meg nem fizetésére, esetleg levonására, helyesbítésére vagy visszaigénylésére?
5. Tovább bonyolíthatja a helyzetet az a tény, hogy a visszavásárlási jogunkkal sem tudunk minden esetben élni, hiszen elképzelhető, hogy időközben az értékesített/bérbe adott ingatlant megterhelik jelzáloggal. A vállalkozások ugyanis ahhoz, hogy beruházásukat meg tudják valósítani, hitelt vagy pályázati forrást kívánnak igénybe venni.
Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy a fent vázolt esetekben, hogyan tudna önkormányzatunk helyesen eljárni úgy, hogy a munkahelyteremtő vállalkozásokat is segítse, ugyanakkor megfelelő biztosítékokat tudjon kikötni – önkormányzatunk nemteljesítés esetén ne essen el a piaci eladási ár/bérleti díj kiegészítéstől –, s ne fordulhasson elő, hogy például egy behajthatatlan követelés esetén még áfafizetési kötelezettségünk is keletkezzen, melyre fedezetet kell teremteni.
Részlet a válaszából: […] A feltett kérdésekre azok sorrendjében válaszolunk.1. Az értékesítésről/bérbeadásról a számlát a szerződés megkötésekor a kedvezményes árral (kedvezményes áfaalappal) kell kiállítani, ezt az árat kell ellenértéknek tekinteni, és a kedvezményes ár után keletkezik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 28.

Beszámítás

Kérdés: Önkormányzati pályázati elszámolás alkalmával merült fel a következő problémánk:
Esetünkben vannak olyan cégek, amelyek az önkormányzat szállítói és vevői is egyaránt, ezért kérésükre több esetben kompenzációt hajtunk végre, amely mögött tényleges pénzmozgás (maximum a különbözet erejéig) nincsen. A pályázati elszámolók szerint államháztartáson belül erre nem is lenne lehetőség, viszont mi erre vonatkozó törvényi előírást nem találtunk. Államháztartáson belül alkalmazható-e a kompenzáció, ha nem, akkor ezt mely jogszabályban találjuk meg?
Részlet a válaszából: […] Kompenzálás esetén a partnerek, akik vevő-szállítói kapcsolatban állnak egymással, és szerződés alapján egymással szemben fennálló kötelezettségük, illetve követelésük van, akkor a fennálló követelést és kötelezettséget összevezetik, és így egyenlítik ki a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 8.

Behajthatatlan követelés

Kérdés: Központi költségvetési szerv lemondhat-e követeléséről a vállalkozással történő megállapodás alapján?
Részlet a válaszából: […] Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 97. §-ának (1) bekezdése alapján: "Az állam, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek, a nemzetiségi önkormányzatok, valamint az általuk irányított költségvetési szervek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Negyedéves mérlegjelentés

Kérdés: Mik a negyedéves mérlegjelentés leadásának főbb időpontjai, és mi a negyedéves mérleg­jelentés oszlopainak tartalma?
Részlet a válaszából: […] A negyedéves mérlegjelentést az eszközök és források alakulásáról negyedévenként, a főkönyvi kivonat állományi számláinak adataiból, vagy az azt alátámasztó nyilvántartásokból kell elkészíteni, amelyet általános szabályként a tárgynegyedévet követő hónap 20....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 19.

Behajthatatlan kis összegű követelés minősítése

Kérdés: Munkáltatói hitelnyilvántartásunkban 2010-es minisztériumi összevonások után bekerültek olyan munkáltatói hitelszámlák, melyek 100 000 Ft alatti tőketartozást mutatnak, futamidejük több mint öt éve lejárt, a hitelt felvevő adósok a tértivevények tanúsága szerint elhaláloztak (vagy nem veszik át a küldeményt), örökösökről nincs tudomásunk, felszólítóleveleink bontatlanul visszaérkeznek. Élhet-e a fenti esetekben a minisztérium a tartozás könyvelési rendszerből történő kivezetésével, vagyis a követelés elengedésének lehetőségével? A vonatkozó Áht. 97. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy követelésről lemondani csak törvényben meghatározott esetekben és módon lehet, de ugyanakkor az Áht. 97. §-ának (3) bekezdése szerint kis összegű követelést behajtásra elő­­írni nem kell. A behajtással kapcsolatban egyébként is olyan többletköltségek merülnének fel, melyek sok esetben nagyobb terhet rónak az intézményre, mint a ténylegesen behajtani kívánt összeg. Az Áhsz.-hez kapcsolódó 6/2009. számviteli kérdés önkormányzatokra vonatkozólag felveti a követelés leírását, mint alkalmazható megoldást. Alkalmazható-e ez központi költségvetési intézménynél is?
Részlet a válaszából: […] A kérdés megválaszolásánál tisztázni kell a behajthatatlan követelésekkel kapcsolatos szabályokat. Az Áhsz. 5. §-ának 3. pontja a behajthatatlan követelés fogalmát a következők szerint határozza meg:Behajthatatlan követelés: az a követelés,– amelyre az adós ellen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 9.

Téves átutalás alapján kifizetett összeg visszakövetelése

Kérdés: Önkormányzatunk ez év elején a szociális támogatások utalásakor két egymást követő hónapban téves folyószámlaszámra utalt egy szociális jellegű kifizetést. A tévedés kiderült, a jogosult személy visszamenőlegesen megkapta a támogatást, azonban az a személy, akinek a folyószámlájára tévesen történt az utalás, a felszólító levél ellenére sem fizette vissza a jogtalanul felvett támogatást. Milyen jogszabályi lehetőség van rá, hogy a tévesen kifizetett összeget az arra nem jogosult személytől visszavegyük? Az illető bejelentett munkahellyel rendelkezik, és szociális támogatásban nem részesül.
Részlet a válaszából: […] A téves utalásra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. éviIV. törvény (Ptk.) jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó rendelkezései(361-164. §) irányadóak, feltéve hogy a gazdagodó és a sérelmet szenvedett (azönkormányzat) között egyébként jogviszony nem áll fenn.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.

Behajthatatlan követelések kivezetése

Kérdés: Intézményünk továbbszámlázott szolgáltatást nyújtott egyik vevőjének. A vevő 2007. október óta nem egyenlítette ki követelésünket (2 db számla). A követelés összege 8000 Ft. 2007. év végén az egyenlegközlőt átvette, a követelésünket elismerte. A fizetési felszólításokat 2008 júniusáig átvette, azt követően a fizetési felszólító levelek "ismeretlen helyre költözött" jelzéssel érkeztek vissza. A vevő alapítvány, egyesület. Az egyenlegközlőket és a fizetési felszólításokat tértivevényes levélként adtuk fel. Mit tudunk tenni a követelés behajtása érdekében? Hogyan tudjuk szabályosan kivezetni a követelést a nyilvántartásunkból?
Részlet a válaszából: […] Az Áhsz. 5. §-ának 3/c pontja, illetve a 9. melléklet (aszámlaosztályok tartalmára vonatkozó előírások) 2/c pontja a következőkettartalmazza: "3. behajthatatlan követelés: az a követelés,c) a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott kisösszegű követelések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 13.

Behajthatatlan követelés

Kérdés: Intézményünk továbbszámlázott szolgáltatást nyújtott egyik vevőjének. A vevő 2005. november óta nem egyenlítette ki a követelésünket (4 db számla). A követelés összege: 9000 Ft. Év végén az egyenlegközlőket mindig átvette, a követelésünket elismerte. A fizetési felszólításokat is átveszi. Az egyenlegközlőket és a fizetési felszólításokat tértivevényes levélként adtuk fel. A vevőnk felszámolás alatt áll 2007. október óta. Mit tudunk tenni a követelés behajtása érdekében? Hogyan tudjuk szabályosan kivezetni a követelést a nyilvántartásunkból?
Részlet a válaszából: […] Helyesen jártak el akkor, amikor év végén a vevővel akövetelést egyeztették, a vevő elismerte a követelésük jogosságát, és eztigazolni is tudják. A vevő által történő követeléselismerésnek számít a vevőáltal elfogadott levél, amennyiben elfogadó válasz érkezik rá,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 2.

Költségvetési szerv követelésének elengedése

Kérdés: Költségvetési szerv tanulmányi szerződést kötött dolgozójával, és fizette annak a felsőoktatási tanulmányait. Miután a dolgozó elvégezte az iskolát, munkaviszonyát felmondta, és nem töltötte le a szerződésben meghatározott idejét. Az analitikából kimutatható a költség, amit vissza kellett volna fizetnie, a hivatal vezetője azonban elengedte ezt a követelést. Milyen adó- és járulékkötelezettsége keletkezik ezzel kapcsolatban a dolgozónak, illetve a hivatalnak?
Részlet a válaszából: […] A költségvetési szerv követelésének elengedésénél figyelembekell venni az államháztartási jogszabályok előírásait. Az államháztartásrólszóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 108. § (2) bekezdése kimondja, hogy azállamháztartás alrendszereinek követeléseiről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 11.