Gyalogátkelőhely forgalomba helyezése

Kérdés: Önkormányzatunk egy, a településen átmenő főútvonalon (1-es út) két kereszteződésben is gyalogos-átkelőhelyet, egyben pedig jelzőlámpás forgalomirányítást épített ki. A műszaki ellenőr augusztus elején küldte meg részünkre a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvet, melyből kiderül, hogy a két zebra esetében a beruházás – műszaki szempontból – május végén lezárult. Felhívtuk a beruházás műszaki ellenőrét, aki azt mondta, hogy a hatóság részéről a forgalomba helyezési eljárás még nem zárult le, ezért az aktiválással még nem késtünk el, azt csak a forgalomba helyezés után kell megtennünk. Kérjük véleményüket, hogy az aktiváláshoz melyik dátumot vegyük figyelembe? A jelzőlámpás kereszteződést a Magyar Közút Nonprofit Zrt. fogja működtetni és fenntartani. Az önkormányzat azért építtette meg önerőből, hogy a lakosok biztonságos közlekedése megoldott legyen, erre a beruházásra a közútkezelőnek nem volt forrása. Az előzetes tájékoztatás szerint nem készül ennek a beruházásnak az „átadásáról” külön dokumentum, hanem a forgalomba helyezéssel egy időben átkerül a beruházás a közútkezelőhöz. Önök szerint ez elegendő lesz?
Részlet az állásfoglalásából: […] A gyalogátkelőhely forgalomba helyezéséhez a közlekedési hatóság engedélye szükséges, az útburkolati jelek akkor válnak hivatalosan használhatóvá, amikor azt a közlekedési hatóság engedélyezi, így addig nem kezdődhet rendeltetésszerű használat, ami az üzembe helyezés...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. október 13.
Kapcsolódó címkék:  

Oktatási és oktatás-szakmai közfeladatok ellátása közszolgáltatási szerződés alapján

Kérdés: Költségvetési szervünk közszolgáltatási szerződést kötött a felügyelete alá tartozó, állami tulajdonú nonprofit gazdasági társasággal oktatási és oktatásszakmai közfeladatok ellátására. A szerződés a feladatellátást egyéves időszakra írja elő. A szerződés alapján a közszolgáltatási ellentételezés teljes egészében a szerződés aláírását követően kerül kifizetésre. A szerződés rendelkezik arról, hogy előfinanszírozás keretében kerül teljesítésre a szerződés szerinti ellentételezés. A társaság a feladat teljesítéséről és a felhasznált összegről a szerződésben meghatározott határidőig utólag köteles elszámolni. A szerződés nem tartalmaz rendelkezést az általános forgalmi adóról, valamint nem írja elő előlegszámla kiállítását. A gazdasági társaság a szerződés aláírását követően a teljes szerződéses összegről „áfakörön kívüli” megjelöléssel számlát állít ki. Ha a közszolgáltatási szerződés alapján fizetett ellentételezés az Áfa-tv. alkalmazásában nem minősül termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás ellenértékének, és az ügylet az Áfa-tv. hatályán kívül esik, akkor a társaság jogszerűen jár-e el, amikor a szerződés aláírását követően a teljes összegről „áfakörön kívüli” számlát bocsát ki, vagy ilyen esetben előlegszámla kibocsátása lenne szükséges? A fent ismertetett jogviszonyban alkalmazható-e az „áfakörön kívüli” minősítés?
Részlet az állásfoglalásából: […] Mindenekelőtt szükséges leszögeznünk, hogy szakmai cikk keretében konkrét szerződés adójogi minősítésére nem vállalkozhatunk, különösen úgy, hogy a szerződés pontos tartalmát nem ismerjük, csak a kérdésben közölt információkra támaszkodhatunk.Jelen írás keretében a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. szeptember 22.
Kapcsolódó címkék:    

Rendezvényszervezési szerződés

Kérdés: Az önkormányzat köthet-e rendezvényszervezésre szerződést a 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő (saját) nonprofit kft.-vel? Ha igen, ez esetben hogyan alakul az áfa kérdése, és milyen releváns jogszabályi rendelkezésekre kell figyelemmel lenni a szerződéskötéskor? Ha nem köthető szerződés, akkor milyen jogszabály zárja ezt ki? A szerződés értéke: 30 millió forint + áfa.
Részlet az állásfoglalásából: […] ...jogszabályi akadálya annak, hogy az önkormányzat rendezvényszervezésre szerződést kössön a 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő nonprofit kft.-vel, feltéve, hogy a kft. tevékenységi körében szerepel a rendezvényszervezés. A szerződéskötésnél az Áht. és az Ávr...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. szeptember 1.
Kapcsolódó címkék:    

Innovációs központ megnyitója

Kérdés: Költségvetési szervünk egy pályázat igénybevételének segítségével innovációs központot hozott létre. Ennek megnyitójára fellépőket hívtak meg, és helyi termékek ingyenes kóstolóját is tervezik a megjelenő vendégek számára. Az önkormányzat, a fellépők és a termékeket biztosító vállalkozások által kibocsátandó számlákat fogja befogadni. A rendezvény ingyenes, nem lesz belépőjegy, és az önkormányzat szervezi. Minden érdeklődő számára biztosítva lesz a kóstolás és a rendezvényen való részvétel. A költségeket az önkormányzat átszámlázza az azt ténylegesen finanszírozó nonprofit kft.-nek. Az önkormányzat az ingatlanok bérbeadására tekintettel áfakötelezettséget választott, és nem alanyi adómentes. A rendezvénnyel kapcsolatos számlát adómentesen kell kiállítani a nonprofit kft. felé?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a nyilvántartásában szerepelni kell.Mivel a kérdésben szereplő esetben az önkormányzat egy komplex szolgáltatást nyújt a nonprofit kft. részére, mely több szolgáltatáselemet foglal magában, és az önkormányzat nem választott alanyi adómentességet, így...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. április 14.
Kapcsolódó címkék:    

Gyermekétkeztetéssel összefüggésben felmerült áfa elszámolása

Kérdés: Az önkormányzat feladata a gyermekek közétkeztetése (bölcsőde, óvoda, iskola) és a szociális étkeztetés, amit vásárolt élelmezés és saját konyhán főzés útján lát el. A szolgáltatásról a 27%-os áfát is tartalmazó számlákat csak az önkormányzat állítja ki az igénybe vevők felé. Az étkezők különböző kedvezményi kategóriákba tartoznak (pl.: 100% kedvezmény, 50% kedvezmény vagy 0% kedvezmény). Az önkormányzat a gyerekétkeztetésre és a szociális étkeztetésre az államtól a költségvetési törvényben meghatározott finanszírozást kap még. A szociális étkeztetés esetén fix összeg van meghatározva. 2025-ben 88.520 Ft/fő/év összegben. A finanszírozást azon étkezők után lehet igényelni, akik mindennap igénybe veszik a szolgáltatást. Ez 2025-ben 42 fő/hó volt, ezzel szemben, átlagosan havi 44-50 főt szolgált ki az önkormányzat a szociális élelmezés keretein belül, akik nem mindennap vásároltak menüt. A gyerekétkezés finanszírozása ezzel szemben összetettebb. Az önkormányzat által leadott finanszírozási igénnyel szemben a Kincstár számol egy elvárt bevételt. Az így kapott egyenleget az egy főre jutó adóerő-képesség alapján 50–90%-ban finanszírozza. Ez a településünk esetében 2025-ben 90% volt. Az állami finanszírozás kiterjed a személyi jellegű kifizetésekre, a dologi kiadásokra és a beruházásokra, felújításokra is. Az önkormányzat 2-es adószámú, az óvoda és bölcsőde is 1-es adószámú. A tevékenységgel kapcsolatban költséget is számol el az önkormányzat, az óvoda és a bölcsőde is. A bölcsődében jelentkezik azoknak a költségeknek a nagy része, amelyek a saját főzőkonyhán ellátott gyermekek étkeztetésével kapcsolatosak. Többek között közüzem, nyersanyag (csak a bölcsődés gyerekeké!), tisztítószerek, élőmunka, karbantartási kiadások. Az óvodában jelentkeznek azok a költségek, amelyek az óvodai tálalókonyhával kapcsolatosak. Pl.: közüzem (egy számlán a köznevelési feladatokkal együtt), élőmunka, tálalóeszközök. Az önkormányzatban jelentkeznek az iskolai tálalókonyhával kapcsolatos kiadások/költségek. Pl.: KLIK által kiállított közüzemi számlák, élőmunka, konyha karbantartása, tálalóeszközök beszerzése … stb. Az önkormányzatnál jelentkezik még a gyerekétkeztetéssel kapcsolatban a közüzemi díj, a főzőkonyha karbantartása, élőmunka, a főzőkonyhák és a tálalókonyhák között az ételszállítás, az ételszállító járművek fenntartása. Az önkormányzatban jelentkezik még a szociális étkeztetéssel kapcsolatban az élőmunka, az étel kiszállításával kapcsolatos jármű tankolása, karbantartása … stb. Az önkormányzat a vásárolt élelmezéssel kapcsolatban 2 szolgáltatóval kötött szerződést, akik havonta számláznak az önkormányzatnak. Az önkormányzat a 27%-os áfát is tartalmazó bejövő számla tételeit vásárolt élelmezésként számolja el. Az egyik szerződött partner az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló nonprofit kft., a másik pedig egy piaci alapon működő kft. A nonprofit kft. az önkormányzat tulajdonában álló bölcsődei főzőkonyhán főzi le a közétkeztetésben részt vevő óvodás, iskolás gyerekeknek és a szociális étkezésben részt vevőknek a menüt.
A kérdéssel kapcsolatban fontos információ még, hogy az önkormányzat jogszabály alapján a gyerekétkezést maximum alapanyagáron értékesítheti az igénybe vevők felé. A szociális étkeztetés tekintetében az eladási ár maximum a vásárolt élelmezés beszerzési ára lehet. Ebből következik, hogy a kiszámlázott szolgáltatás mindig a beszerzés alatt marad, mivel a vásárolt élelmezés beszerzési árában nemcsak nyersanyag szerepel, hanem az élőmunka és az eszközök értékcsökkenése is a része. Ebben az esetben hogyan kell számolni a fizetendő áfát? Az önkormányzatnak csak a kiállított számlák áfatartalmát kell az áfabevallásban szerepeltetnie? Vagy a kedvezményesen étkezők esetében a kedvezmény mértéke alapján számított áfát is be kell állítani a bevallásába? A beszerzések után milyen arányban vonhatja le, igényelheti vissza az áfát az önkormányzat? Kérem, a válaszban a pontos jogszabályi hivatkozásokat is tüntessék fel!
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Áfa-tv. 65. §-a szerint termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapja – ha e törvény másként nem rendelkezik – a pénzben kifejezett ellenérték, amelyet a jogosult kap vagy kapnia kell akár a termék beszerzőjétől, szolgáltatás igénybe...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. március 24.
Kapcsolódó címkék:      

Innovációs központ megnyitója

Kérdés: Önkormányzatunk egy pályázat igénybevételének segítségével innovációs központot hozott létre. Ennek ünnepélyes megnyitóján szeretnénk fellépőket szerepeltetni és helyi termékek ingyenes kóstolóját biztosítani a megjelenő vendégek számára. Az önkormányzat a fellépő(k) és a termékeket biztosító vállalkozások által kibocsátandó számlá(ka)t fogja befogadni. A rendezvény ingyenes (nem lesz belépőjegy), és az önkormányzat szervezi. Minden érdeklődő számára biztosítva lesz a kóstolás és a rendezvényen való részvétel. A rendezvény kapcsán felmerülő fellépőkkel és termékek kóstolásával kapcsolatos költséget egy nonprofit kft. állná abban az esetben, ha az önkormányzat tovább tudná számlázni az említett kiadásait 8230 (Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) TEÁOR-kóddal.
A fentiekkel kapcsolatban az alábbi kérdések merülnek fel:
1. A 8230 TEÁOR-kód felvehető az önkormányzat részéről? Ha igen, a MÁK-nál kell kezdeményezni, és automatikusan a NAV-nál is végbemegy a módosítás?
2. Ha a TEÁOR-kódot felvette az önkormányzat, továbbszámlázhatja a fentiek szerinti költségeket?
3. Az önkormányzat az ingatlanok bérbeadására tekintettel áfás. A rendezvénnyel kapcsolatos számlát adómentesen kell kiállítani?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az önkormányzat végezhet rendezvényszervezést. Az államháztartási törvény az intézmények esetében különíti el az alap- és a vállalkozási tevékenységet.A helyi önkormányzat által végzett minden tevékenységet alaptevékenységnek kell tekinteni, függetlenül attól, hogy...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. február 10.

Adományok könyvelése

Kérdés:

Szervezetünk jogállása költségvetési szerv. A szervezetünk részére adományozási szerződés keretében szakmai, illetve üzemeltetési anyagnak minősülő adományokat kaptunk nonprofit szervezetektől, illetve alapítványoktól. Segítséget szeretnénk kérni ezek könyvelésében.

Részlet az állásfoglalásából: […] ...nonprofit szervezetektől, alapítványoktól kapott anyagokat a 38/2013.) NGM rendelet V. Vásárolt készletekkel kapcsolatos elszámolások fejezet, Növekedések rész, C) Térítés nélkül átvett, ajándékként, hagyatékként kapott készletek elszámolása cím szerint kell könyvelni...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. február 10.

Végelszámolással megszűnt társaság vagyonfelosztása

Kérdés: Önkormányzatunk résztulajdonában lévő nonprofit kft.-t a tulajdonosok végelszámolással megszüntették. A vagyonfelosztás alapján önkormányzatunkat megillető összeg meghaladja a részesedés összegét. Hogyan kell könyvelni a részesedés összegét meghaladó összeget?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Áhsz. 27. §-a (2a) bekezdésének b) pontja alapján a részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek között kell elszámolni az Szt. 84. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerint a gazdasági társaság tulajdonosánál (tagjánál) a gazdasági...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. október 14.

Nonprofit gazdasági társaság

Kérdés: Képviselő-testületi határozat alapján két, az önkormányzat által alapított gazdasági társaság beleolvadt egy harmadik gazdasági társaságba. Ugyanezzel egyidejűleg az így átalakult gazdasági társaságot átminősítették nonprofittá. Hogyan kell a nonprofittá nyilvánítást könyvelni? A könyvelés időpontját a képviselő-testületi határozathoz vagy a cégbejegyzéshez kell igazítani?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...§-ai szabályozzák átalakulás esetén a számviteli teendőket.A kft. tulajdonosainak kell az alapító okiratban dönteni arról, hogy nonprofit gazdasági társaságként akarnak-e működni, és ezt a cég nevében is fel kell tüntetni, és a cégbejegyzésben is. El...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. szeptember 23.
Kapcsolódó címkék:  

Önkormányzati ingatlanok bérbeadása I.

Kérdés: Önkormányzati tulajdonú nonprofit kft. kereskedelmi szálláshelyeket üzemeltet. A szálláshelyet a kft. kiadja 30 napon túl dolgozói szálláshelynek (idegen munkások), illetve albérlőnek. Megítélésünk szerint ezek a kiadások adómentes ingatlanbérletek. Ezekben az esetekben feltétlen szükséges, hogy a rezsiköltség térítése külön legyen kezelve (feltüntetve), vagy megfelelő-e, ha szerződésben szabályozva a rezsiköltséget tartalmazza a bérleti díj (hasonlóan a kereskedelmi szálláshelyhez)?
Részlet az állásfoglalásából: […] Annak meghatározása során, hogy az általános forgalmi adó szempontjából mit tekintünk kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásnak, a 2009/62. Adózási kérdésben foglaltakat kell irányadónak tekinteni. Az Adózási kérdésben megfogalmazottak szerint a kereskedelmi...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. augusztus 12.
Kapcsolódó címkék:    
1
2
3
…
10