Sorsjegy-értékesítés

Kérdés: Önkormányzatunk postát üzemeltet. A Szerencsejáték Zrt.-vel szerződést kötöttünk sorsjegy-értékesítés kapcsán. A Szerencsejáték Zrt. óvadéki számla nyitását tette kötelezővé, mely ügynöki számla, nem pénzforgalmi, és korlátozott rendeltetésű. Az óvadéki számlára egy előírt összegű óvadékot kell befizetni, valamint felhatalmazást kell adni csoportos beszedési megbízásra. Az óvadék átvezetésének könyvelésében (mind kiadásként, mind bevételként), valamint az utána lévő sorsjegy-értékesítés során keletkező bevétel és a Szerencsejáték Zrt. által inkasszált vagy csoportos beszedéssel teljesített kiadás könyvelési tételeiben szeretnék segítséget kérni. Elegendő a fent leírt tranzakciók végrehajtásához egy óvadéki számla, vagy szükséges pénzforgalmi számlát is nyitni? Kötelező POS-terminált üzemeltetni a sorsjegy-értékesítéshez? Amennyiben igen, ez a POS-terminál hozzárendelhető az óvadéki számlához? A Szerencsejáték Zrt. külön kérése, hogy az óvadéki számlára utaljunk 5000–10.000 forintot, ami fedezheti az esetlegesen felmerülő többletköltségeket. Jeleztem, hogy számla, bizonylat hiányában ennek nem tudunk eleget tenni, ám erre azt mondták, hogy ebben az esetben megbontják az óvadék összegét, és azt kötbér terheli. Ezt hogyan tudnám szabályosan elkerülni?
Részlet a válaszából: […] ...pontja alapján a követelés jellegű sajátos elszámolások között kell elszámolni a 3659. Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok főkönyvi számlán. Az óvadék utalásakor a pénzmozgással egyidejűleg kell könyvelni az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. november 25.

Mezőgazdasági támogatások elszámolása

Kérdés: Az önkormányzat a tulajdonában lévő termőföldek után az alábbi támogatásokat veszi igénybe:
– Agroökológiai Programhoz kapcsolódó támogatás: kiutalásáról a Magyar Államkincstár gondoskodik, az értesítés alapján a támogatás az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott;
– Fenntarthatóságot elősegítő, átcsoportosítással nyújtható kiegészítő jövedelemtámogatás (CRISS): kiutalásáról a Magyar Államkincstár gondoskodik;
– Fenntarthatóságot elősegítő, alapszintű jövedelemtámogatás (BISS): kiutalásáról a Magyar Államkincstár gondoskodik.
Milyen bevételi jogcímen könyvelje le az önkormányzat a támogatásokat (központi költségvetéstől átvett, fejezettől átvett, uniós támogatás stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...közvetlenül az Európai Uniótól érkezik támogatás, azt a B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök, illetve B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain kell elszámolni, a felhasználási céljától függően A hazai költségvetésen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 2.

Önkormányzati uszodai bevétel elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk saját fenntartású nyitott uszodát üzemeltet a nyári időszakban. Az uszodába történő belépőjegy vásárlása az uszoda helyszínén történik, ahol pénztárgépet üzemeltet az önkormányzat. A kialakult gyakorlat és a belső szabályzat szerint az adott napon beszedett bevételt az uszoda pénztárosa másnap csekken befizeti az intézmény számlájára, mely 2-3 nap múlva jelenik meg a bankszámlakivonaton. A gazdasági esemény könyvelési tétele jelenleg:
T B402 – K 321 A bevétel intézményi pénztárba történő bevételezése
T 321 – K 363
T 363 – K 331 A bankszámlán történő jóváírás
Helyes-e a bevált gyakorlat és annak könyvelése, vagy célszerűbb lenne, ha az uszodában beszedett bevétel másnap az intézményi pénztárba kerülne bevételezésre (a pénztárgép nyugták alapján), és így a könyvelési tétele a T B402 – K 321 lenne?
Részlet a válaszából: […] ...Ekkor kell bevételezni a pénztárba a bevételt, majd amikor a készpénzbevételeket befizetik az intézményi fizetési számlára, a 361. Pénzeszközök átvezetési számlát kell alkalmazni.(Kéziratzárás: 2025. 08....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 2.

Az önkormányzat naptári éven belül lejáró adósságot keletkeztető ügylete

Kérdés: Az önkormányzat átmeneti likviditási problémájának kezelésére eseti jelleggel kamatmentes kölcsönt kapott egy gazdasági társaságtól. A kölcsön éven belül kerül visszafizetésre. Tiltja-e jogszabály azt, hogy eseti jelleggel államháztartáson kívüli gazdasági társaságtól kamatmentes kölcsönt vegyen igénybe az önkormányzat? Amennyiben éven belül kerül visszafizetésre, jól értelmezzük, hogy nem kormányengedély-köteles? Mi a helyes könyvelési tétele a gazdasági eseménynek?
Részlet a válaszából: […] ...foglalkozó, engedélyezett tevékenységet végző pénzügyi vállalkozásoktól vesznek fel, így azt a B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök rovaton javasoljuk elszámolni. Az ügylet visszatérítendő jellegére való tekintettel az elszámolást a 38/2013. NGM rendelet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. június 24.

Elhunyt személy közköltségen történő eltemettetésének költsége

Kérdés: Településünk néhai lakója egy másik településen hunyt el. A település jegyzője határozatban értesített bennünket, hogy köztemetéssel került eltemetésre az úr (az ottani önkormányzat nevére szól a temetés számlája). Kérik, hogy térítsük meg a másik önkormányzatnak a temetés költségeit. Valamint a mi településünk felszólítja a hozzátartozókat a kiadások megtérítésére. Milyen rovatra, milyen kormányzati funkcióra kell könyvelni a kiadásunkat, amit a másik önkormányzat részére utalunk át, valamint az örökösök által számunkra megtérített összeget/bevételt mely rovatra és kormányzati funkcióra kell könyvelnünk?
Részlet a válaszából: […] ...köteles személy által a köztemetés költségeinek megtérítésére befizetett összeget a B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök rovaton javasoljuk elszámolni. Az elszámolt kiadásokat és bevételeket a „107060 Egyéb szociális pénzbeli és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. június 3.

Óvadék és kamatainak kezelése

Kérdés: Önkormányzatunk letéti számláján tartjuk nyilván a lakás/helyiség bérlők óvadékát. De a számlán lévő pénznek csak a 70%-a a befizetett és nyilvántartott óvadék, a többi az évek alatt összegyűlt kamat és bankköltség. A kamattal mi szabadon rendelkezhetünk, vagy az óvadékos részére járó kamat, és ezért egyesével kellene nyilvántartani a befizetők részére?
Részlet a válaszából: […] ...visszafizetni, hanem az önkormányzat kamatbevételeként kell könyvelni.Az óvadékot a 3659. Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok főkönyvi számlán kell nyilvántartani a könyvekben a kamatok nélküli összegben.(Kéziratzárás: 2025. 02....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. február 11.

Támogatói bál szervezése

Kérdés: Önkormányzati fenntartású bölcsődénk bált rendez. Támogatói jegyet lehet vásárolni, amelyért cserébe vacsorát kapnak a vendégek. A támogatói jegy bevételét nyugtán tervezik bevételezni. Ez így rendben van? Háztartástól átvett pénzeszközként tervezzük a bevételt lekönyvelni. A bálon felszolgált vacsorát hova könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...nélkül ad támogatást, akkor arról számviteli bizonylatot kell kiállítani, és ezt a B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök rovaton kell elszámolni.(Kéziratzárás: 2025. 01....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. január 14.

Erasmus plus támogatás elszámolása I.

Kérdés: Megnyert Erasmus plus pályázati összeg intézményünkben a költségvetési sorok főösszegének a változását érinti. Bevételként a B65-re könyveltük, de esetleg a B75 megfelelőbb lenne? A kiadási oldalon az előirányzatot K512-re tennénk, ez így megfelelő lenne-e?
Részlet a válaszából: […] ...Erasmus plus támogatás bevételét az Áhsz. 15. melléklete szerint a B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök rovaton javasoljuk kimutatni. Abban az esetben, ha a kifizetés jogosultja a foglalkoztatott, akkor azt a K1113. Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. december 17.

Önkormányzati társulás megszüntetése

Kérdés: Több önkormányzat által létrehozott társulást közös megegyezés alapján meg kívánnak szüntetni. A társulás a működése során több gépet és eszközt vásárolt, amely után visszaigényelte az áfát. Ezeket a gépeket és eszközöket a tag önkormányzatoknak térítésmentesen átadja. Ebben az esetben keletkezik-e a társulásnak áfafizetési kötelezettsége, továbbá a pénzeszközeit a megszűnést megelőzően 2 hónappal is átutalhatja az önkormányzatoknak, vagy kizárólag a tervezett megszűnés előtti időpontban?
Részlet a válaszából: […] ...illetve az Áht. 11. §-ának (5) bekezdése szerinti szerv könyveiben számolható el bankszámlák közötti átvezetésként a 361. Pénzeszközök átvezetési számla alkalmazásával.(Kéziratzárás: 2024. 10....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. november 5.

Jegyző felelőssége a választási kiadások tekintetében

Kérdés: Az Ávr. 55. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján a kötelezettséget vállaló szervnél a kötelezettségvállalás ellenjegyzésére a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén a gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt, a költségvetési szerv alkalmazásában álló személy jogosult. Az adott hivatal esetében a gazdasági vezető jogosult pénzügyi ellenjegyzésre, illetve érvényesítésre. A gazdasági vezető távolléte, illetve akadályoztatása esetén az általa kijelölt személy. A hivatal jegyzője, jegyzői utasítás alapján a hivatal gazdálkodásának egy részét, a választásokat kiveszi a gazdasági vezető kezéből, a választási kiadások pénzügyi ellenjegyzésére egy másik alkalmazásban lévő személyt jelölt ki. Véleményünk szerint az Ávr. 11. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feladatok ellátását a hivatal gazdasági vezetője nem tudja teljeskörűen ellátni. A gazdasági vezető felelőssége az utasítás ellenére a hivatal teljes gazdálkodására vonatkozik, annak ellenére, hogy jogait nem tudja gyakorolni. Az utasítás nem terjed ki a helyettesítés rendjére. Véleményünk szerint az utasítás szabálytalan, a gazdálkodás zárt rendszerét sérti, és visszaélésre adhat lehetőséget. A kijelölt személy nem rendelkezik rálátással a gazdálkodás teljes vertikumára. A gazdasági vezető helyesen jár el, ha a választási költségek megjelenését magában foglaló adatszolgáltatásért nem vállal felelősséget, és nem írja alá? Ebben az esetben ki jogosult az adatszolgáltatást aláírni?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti feladattípusú pénzügyi elszámolásáért (a továbbiakban: elszámolás),b) felelős a választás pénzügyi lebonyolításáért, a pénzeszközök célhoz kötött felhasználásáért és ellenőrzéséért,c) gyakorolja a választás pénzeszközei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. október 15.
1
2
3
16