Gyermektartásdíj megelőlegezésének elszámolása

Kérdés: A gyermektartás megelőlegezéssel kapcsolatos elszámolást szeretnénk megnyugtatóan tisztázni. Ehhez kérnénk segítséget. Hogyan kell elszámolni az önkormányzatok által megelőlegezett gyermektartásdíj-kifizetéseket? Az eddigi gyakorlat szerint a gyámhivatal határozata alapján az önkormányzat a gyermektartásdíj megelőlegezését a központi költségvetés terhére biztosította. Ennek alapján az önkormányzat által kifizetett gyermektartásdíjat a központi költségvetés megtérítette. Tehát e tétel az önkormányzatoknál lebonyolítás jellegű kiadás, ezért a kiadást a költségvetési átfutó kiadások számlán kellett elszámolni. A kiadások megtérítését ugyanezen a számlán számoltuk el. A 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztató az államháztartás szakfeladatait tartalmazza, melyben a 889936. gyermektartásdíj megelőlegezés elszámolására szolgál. Több helyen érdeklődtünk, hogy a szakfeladatot melyik költségvetési szervnek (központi költségvetés, vagy az önkormányzat) kell alkalmaznia, mert annak következménye az elszámolás. Amennyiben 2010-től az önkormányzat költségvetésében kell szerepeltetni a kiadást, kérem abban is a segítségét, mely főkönyvi számlákat alkalmazzuk!
Részlet a válaszából: […] ...függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások, valaminta pénzellátási feladatokat szolgáló elszámolások, az idegen pénzeszközökbankszámláihoz kapcsolódó költségvetésen kívüli függő, átfutó és kiegyenlítőkiadások.– gyermektartásdíj-megelőlegezés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 28.

Önkormányzati kisbusz üzemeltetése

Kérdés: Községi önkormányzatunk kisbuszt vásárolt. A jogszabályoknak megfelelő üzemeltetéssel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy milyen szabályzatokat, dokumentumokat szükséges használnunk. A szabályzatokat kinek kell meghoznia? A képviselő-testületnek vagy a jegyzőnek? Milyen szabályzatokat szükséges készíteni abban az esetben, ha az önkormányzat a feladatai ellátására használja (pl. idősek számára gyógyszerbeszerzés, szakorvoshoz történő szállítás stb.), illetve ha bérbe adja? Önköltség-számítási szabályzat szükséges-e, vagy "elég" csak az üzemeltetési? Bérbeadás esetén a bérbeadás összegének meghatározása kinek a hatáskörébe tartozik: testület, polgármester vagy jegyző? Vállalkozási tevékenységnek számít-e ez, és kell-e az alapító okiratot módosítani? Mi a teendő az ingyenes (pl. sportegyesület részére) vagy kedvezményes bérbeadás esetén? Összességében egy önkormányzat tulajdonában lévő kisbusz üzemeltetésével és bérbeadásával kapcsolatos mindenfajta szabályozási, dokumentumhasználati, hatásköri kérdésekben kérném segítségüket.
Részlet a válaszából: […] ...adószáma alatt végez operatívgazdálkodási feladatokat. Ha az önkormányzat a saját nevében végez gazdaságifeladatokat, akkor saját bankszámlaszámmal és adószámmal is kell rendelkeznie,és a könyvvezetését is elkülönítetten kell vezetni. A hatásköri szabályok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 28.

Polgármesteri hivatal, illetve önkormányzat adószáma

Kérdés: A községi önkormányzatnak és a polgármesteri hivatalának az adószáma megegyezik? Nem kell, hogy külön legyen az önkormányzatnak és külön a polgármesteri hivatalnak? Nem körjegyzőség esetén? Melyik jogszabály határozza meg?
Részlet a válaszából: […] ...kell igazolni. Vagyis, ha a pályázó azönkormányzat, akkor rendelkeznie kell külön adószámmal. Az adószámmal rendelkezőadózónak saját bankszámlaszámmal is kell rendelkeznie, és adóbevallásikötelezettségeinek eleget kell tennie.A pályázati feltételek miatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 7.

Likvid hitel

Kérdés: Önkormányzatunk 2010. évben úgy döntött, hogy a költségvetés forráshiányát folyószámlahitellel kívánja biztosítani. Kérem, szíveskedjenek tájékoztatni arról, hogy az alábbi példa szerint hogyan kell lekönyvelnünk a hitelfelvétel, hitel-visszafizetés előirányzatát, teljesítését! Példa: 500 E Ft folyószámlahitel-keretre van szerződésünk, 2010. év végén mínusz 300 E Ft volt a bankszámlánk egyenlege. Amennyiben likvid hitelként a 2010. évi pénzmaradványunkat csökkenti, akkor a 2011. évi költségvetésünkben meg kell-e terveznünk a likvid hitel visszafizetését? (2010. évi pénzmaradványunkat 2011. évi eredeti költségvetésben tervezzük az áthúzódó feladatokra.) Továbbá kérem válaszukat arra vonatkozóan is, hogy önkormányzati rendeletünkben hogyan, mely sorokban kell szerepeltetni!
Részlet a válaszából: […] ...aszámlakivonat megküldésén kívül nincs más bizonylatolási kötelezettsége. Ha a folyószámla-egyenleg negatív, akkor az önkormányzat abankszámlakivonat és a szerződés alapján számolja el a likvidhitel-felvételt,valamint a beszámoló fordulónapját követő visszafizetést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 5.

Étkezési utalványok bevételezése

Kérdés: Önkormányzatunk önállóan működő intézménye a központi konyha. Az étkezési díjat készpénzzel és ebédcsekkel is lehet fizetni, mivel szerződést kötöttünk az utalvány kibocsátójával. A pénztárgépbe külön kódon ütik be az utalvány értékét. A hivatal pénztárába fizeti be a konyha a beszedett összeget, mely tartalmazza az utalvány értékét és a készpénzt is. Az utalvány értékét is bevételezhetjük a pénztárba? Hogyan könyveljük a konyha befizetését?
Részlet a válaszából: […] ...díjaként fizethetnek az étkezőkkészpénzzel és melegétkezési utalvánnyal is. A készpénz a szabályozásnakmegfelelően befizethető bankszámlára, illetve házipénztárba is. Azutalványokkal is a belső szabályozásnak megfelelően számol el a házipénztárfelé a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 1.

Célfeladatok maradványának kimutatása

Kérdés: A 2009. évi negatív pénzmaradvány elszámolásával kapcsolatban kérdezem. Az új rendelkezés szerint a likvidhitel-állományt be kellett állítani a pénzmaradvány (29. űrlap) 7. sorába negatív előjellel, ezek után a költségvetési pénzmaradvány 28. sor is mínuszos. De valójában van pénzmaradványom EU-s pályázatból (ami a bankszámlán volt év végén), ezt hogyan tudom lekönyvelni és az intézmény rendelkezésére bocsátani előirányzatként is? Mínuszos pénzmaradványt hogyan tudok igénybe venni és felosztani?
Részlet a válaszából: […] A negatív pénzmaradvány intézményi szinten a 29.Pénzmaradvány alakulása űrlapon egy összegben jelenik meg.A költségvetési szervnek azonban részletes kimutatással kellrendelkeznie arról, hogy ez a negatív pénzmaradvány milyen tételekből tevődöttössze. Ez a gyakorlatban azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 12.

Köztulajdonban álló gazdasági társaságok

Kérdés: A köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről szóló 175/2009. (VIII. 29.) Korm. rendelet szerint a gazdasági társaságoknak közzé kellett tenniük honlapjukon a vezető tisztségviselőkre, a felügyelőbizottsági tagokra, a vezető állású munkavállalókra, az elkülönült szervezeti egységet vezető munkavállalókra és a tartósan egyes munkavállalók tevékenységét irányító munkavállalókra vonatkozó adatokat. A Korm. rendeletet a 337/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 23. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte 2010. 01. 01-től. Mi a javasolt eljárás, a korábbi adatok fennmaradjanak-e frissítés nélkül, vagy már ne is legyenek a honlapon?
Részlet a válaszából: […] ...188. § (1) bekezdése és 188/A. §(1) bekezdése szerint vezető állású munkavállalók, valamint az önállóancégjegyzésre vagy a bankszámla feletti rendelkezésre jogosult munkavállalóka) nevét,b) tisztségét vagy munkakörét,c) munkaviszonyban álló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 31.

Fizetési határidő értelmezése

Kérdés: Központi költségvetési szerv vagyunk. Az utóbbi időben többször előfordult, hogy részünkre a polgári szállító partnerek késedelmi kamatot számoltak fel. Az átutalási megbízásaink alapján a MÁK a számlán szereplő fizetési határidő napján fizetési számláinkat megterhelte. Ezt követően került jóváírásra az átutalt pénzösszeg a szállító partner fizetési számláján. A szállítókkal megkötött szerződésekben a fizetési határidőre vonatkozóan egyéb kikötés, rendelkezés nincs. Kérem a Tisztelt Szerkesztőséget, szíveskedjenek tájékoztatást adni, hogy a számlán szereplő fizetési határidő értelmezésénél a terhelés vagy a szállító partnereknél a jóváírás napját kell-e figyelembe venni ahhoz, hogy a késedelmi kamat felszámítása elkerülhető legyen.
Részlet a válaszából: […] ...átadja a jogosultnak, vagy a készpénzt a pénzintézet pénztáránálvagy postán befizeti. De a pénztartozás teljesítésének minősül a bankszámlákközötti elszámolás is [232/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet 10. §]. Ennekértelmében – törvény vagy kormányrendelet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 31.

Túlsúlyos járművek közlekedéséért fizetett díj

Kérdés: Az önkormányzat tulajdonában lévő utakat "a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek" használata esetében díj illeti meg. A jármű tulajdonosának díjat kell fizetni az út tulajdonosának bankszámlájára, a 26/2009. (VI. 22.) KHEM rendelet alapján. 1. Ha az út tulajdonosa az önkormányzat (helyi út), a díj fizetéséről kell-e számlát kiállítani? Ha kell, akkor ez a tevékenység áfa hatálya alá tartozik, vagy mentes az áfa alól? 2. Milyen SZJ-szám alá tartozik ez a tevékenység?
Részlet a válaszából: […] A 26/2009. (VI. 22.) KHEM rendelet szerinti megengedettössztömeget, illetve a megengedett legnagyobb tengelyterhelést meghaladójárművek közlekedéséért fizetendő díj (a továbbiakban díj) kivetésének célja,hogy a túlsúlyos járművek által az útburkolatban okozott kár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 31.

Házipénztár kialakítása

Kérdés: Költségvetési szerv házipénztárának kialakításához milyen biztonsági előírásokat, szabályokat kell figyelembe venni, milyen jogszabály vonatkozik erre?
Részlet a válaszából: […] ...évi C. törvény 14. § (8)bekezdése szerint a pénzkezelési szabályzatban rendelkezni kell legalább apénzforgalom (készpénzben, illetve bankszámlán történő) lebonyolításának rendjéről,a pénzkezelés személyi és tárgyi feltételeiről, felelősségi szabályairól...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.
1
10
11
12
18