Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
– Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
– idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
– sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
– végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...8.35. pontja szerint adómentes a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, az egyesület, az alapítvány, a közalapítvány, az egyházi jogi személy által a lakosság, a közösség széles körét érintő (nem zárt körű), azonos részvételi feltételekkel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Egyetemibölcsőde-férőhely biztosításának áfája

Kérdés: Felsőfokú oktatási intézmény saját bölcsődét üzemeltet, ahol a férőhelyek biztosítására térítési díjat számol fel. Az egyetem az áfa alanya. A bölcsődei férőhely biztosításának kiszámlázása esetében milyen áfakulcsot kell használni?
Részlet a válaszából: […] ...(fenntartott) intézmény az alapszabályban (alapító okiratban, társasági szerződésben) megjelölt tevékenysége tekintetében;– az egyházi jogi személy a létesítő okiratában, vagy a nyilvántartásba vett egyház, a bejegyzett egyház és a bevett egyház a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Belépőjegy, utaztatás a táborban

Kérdés: Szociális intézményünk családsegítő szolgálat kereteiben a rászoruló gyerekeknek tábort szervez. A tábor keretein belül szeretnének elutazni a közeli városba, ahol moziba is mennének. Az utaztatás (buszjegy), illetve a mozibelépő költségeit milyen rovaton lehet elszámolni, illetve van-e ezek után valamiféle pluszadóteher?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá az a juttatás, amelyet az államháztartás – a juttatás forrása alapján akár közvetetten is – valamely alrendszeréből, az egyházi jogi személy forrásából, a köznevelési intézmény vagy a szakképző intézmény saját bevételéből a gyermek, tanuló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Reprezentáció állami támogatásból

Kérdés: A társadalmi felzárkózásért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetéből egy állam tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaság támogatást kap többek között szakmai programok szervezésére (diákok részére). A rendezvényeken történő vendéglátás reprezentáció keretében valósul meg. Ebben az esetben a reprezentáció után van-e adófizetési kötelezettsége a társaságnak?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, esemény keretében, továbbá az állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és a rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó szolgáltatás (utazás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Nyugdíjas munkavállaló foglalkoztatása

Kérdés: Önkormányzatunk fizikai munkakörben nyugdíjas munkavállalót szeretne foglalkoztatni. A leendő munkavállaló magyar állampolgár, Romániából kapja a nyugdíját, román hatóságok állapították meg a jogosultságát. Nyugdíjba vonulásakor még román állampolgár volt. Magyarországra járulékot, adót soha nem fizetett. A munkavállalónak milyen járulékfizetési kötelezettsége van, fizetéséből milyen jogcímeket kell levonni?
Részlet a válaszából: […] ...által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban), egyházi jogi személytől nyugdíjban vagy növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül,– a szociális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 24.

Szakképzés rendszerének átalakítása

Kérdés: Hogyan változik 2020-tól a szakképzési rendszer?
Részlet a válaszából: […] ...összefüggő feladat ellátására létesített munkakörben foglalkoztatott személy munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban áll. Az egyházi jogi személy által alapított, illetve fenntartott szakképző intézmény esetében a foglalkoztatásra irányuló jogviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Nyugdíjas szövetkezeti tag foglalkoztatása

Kérdés: Önkormányzati fenntartású óvoda foglalkoztathat-e nyugdíjas-szövetkezet által közvetített nyugdíjast az óvodapedagógusszakember-hiány pótlása céljából? Ezzel nem sérti-e az intézmény a kötelező közalkalmazotti jogviszonyban történő foglalkoztatás előírását?
Részlet a válaszából: […] ...kell megfelelően alkalmazni.A Kjt. és a Köznevelési törvény előírásait figyelembe véve a pedagógusok közalkalmazotti vagy magán-, egyházi fenntartó esetén munkaviszonyban állnak. A nyugdíjas-szövetkezet tagjának jogviszonya azonban egy egyéb, sajátos jogviszony,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 26.

Festmény ajándékozása

Kérdés: Településünk nemzetiségi önkormányzata a helyi egyházközségnek szeretne ajándékozni egy festményt. Keletkezik-e valamelyik félnek adófizetési kötelezettsége? Az átadási szerződésbe beleírták, hogy az átadónak nem volt áfalevonási joga.
Részlet a válaszából: […] Tekintettel arra, hogy az átadónak nem volt áfalevonási joga, és az ügylet nem ellenértékért történt, nem keletkezik áfafizetési kötelezettség. Az Áfa-tv. főszabály szerint az ellenértékes ügyleteket adóztatja. A térítésmentes átadás az Áfa-tv. 11. §-ának (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 6.

Iskolakezdési támogatás nyújtása települési támogatásként

Kérdés: A Költségvetési Levelek 276. lapszámában a 4961. kérdésszám alatt megjelent válaszhoz kapcsolódóan szeretném megkérdezni, hogy a beiskolázási támogatás akkor is egyéb jövedelemnek minősül és adóköteles, ha azt önkormányzati rendelet állapítja meg mint települési támogatást?
Részlet a válaszából: […] ...1.3. pontja szerint adómentes (többek között):– az állami szociális rendszer keretében, illetőleg a helyi önkormányzat, továbbá az egyházi jogi személy által nyújtott szociális segély,– a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 16.

Kiküldetés elszámolása

Kérdés: Intézményünk külföldi vendégelőadókat hív meg előadások megtartására. A repülőjegyet és a szállást eddig K123-ra könyveltük, és megfizettük utána a "repi"-adót. Most felmerült, hogy lehetne-e kiküldetésként a K341-re könyvelni? Kell-e a szállás, utazási költségtérítés után szja-t fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, esemény keretében, továbbá az állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és a rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó szolgáltatás (utazás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 25.
1
5
6
7
18