×

320. Költségvetési Levelek / 2022. március 8.
TARTALOM

     
5676. kérdés  
A Katv. 8. §-ának (6) bekezdése szabályozza a különadó-fizetési kötelezettséget. (6c) bekezdés: "Ha az Art. szerinti kifizető a tárgyévben ugyanazon kisadózó vállalkozásnak az év elejétől összesítve 3 millió forintot meghaladó összegű bevételt juttat, a 3 millió forintot meghaladó összegű juttatás után 40 százalékos mértékű adót fizet. Az adó alapjának meghatározása során nem kell számításba venni azt az összeget,
d) amelyet az Áht. szerint költségvetési szerv kifizető juttat a kisadózó vállalkozásnak."
Az önkormányzat, mint jogi személy, beleszámít-e a kivételi körbe? Az önkormányzat által létrehozott intézmény, mint költségvetési szerv, beleszámít-e (vagy csak a központi költségvetési szervek)?
Kapcsolódó címkék:  
5677. kérdés  
A színház saját előadásaira ingyenesen juttat belépőjegyeket meghatározott számban:
– saját munkavállalói és megbízási szerződéssel foglalkoztatott dolgozói, valamint
– kiemelt külső személyek részére (protokoll-jegyek),
és kedvezményes belépőjegyeket biztosít szakmai jegy címén
– az alkalmazásában álló művészek,
– valamint a produkcióban részt vevő, külsős művészek részére.
Emellett meghatározott nézőcsoportok részére különböző kedvezményekkel árul belépőjegyeket. A nézők által igénybe vehető kedvezményeknek csak egy része van a honlapon meghirdetve, másik része zárt körű Facebook-csoportban, illetve színházi kapcsolattartókon keresztül jut el a kedvezményezettekhez. A fentiekhez kapcsolódóan milyen szja- és áfafizetési kötelezettség merül fel? Helytálló-e az a véleményünk, hogy a saját munkavállalók és a megbízási szerződéssel foglalkoztatottak részére a mindenkori minimálbér összegéig adómentes juttatásként adható az ingyenes vagy kedvezményes színházjegy az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.28. pontja alapján, illetve szintén adómentes juttatásként adható a kiemelt külső személyek részére az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.36. pontja értelmében? Ezzel szemben a produkcióban részt vevő, külső művészek által igénybe vett kedvezményes jegyek után adófizetési kötelezettség merül fel az Szja-tv. 70. §-ának előírása alapján. Véleményünk szerint ez azért ellentmondásos, mert az ingyenesen biztosított jegyeket nem terheli adófizetési kötelezettség, míg a kedvezményes jegyeket igen. Az áfa szempontjából jól gondoljuk-e, hogy miután a produkciók létrehozásával összefüggésben felmerült áfát a színház levonásba helyezte, az adott kedvezmények közül csak a honlapon vagy egyéb nyilvános fórumon meghirdetett kedvezményekre vonatkozóan érvényesíthető az Áfa-tv. 71. §-ának (2) bekezdése szerinti üzletpolitikai célú árengedmény, ami nem képez adóalapot? A honlapon nem közzétett, zárt körben igénybe vehető kedvezmények után ugyanakkor meg kell fizetni az áfát. Az ingyenes jegy esetében mi tekintendő a fizetendő áfa alapjának? A fentiekhez milyen tartalmú nyilvántartások vezetése szükséges?
Kapcsolódó címkék:  
5678. kérdés  
Nevezett dolgozónk jogviszonyai:
1982. 01. 11. – 1982. 08. 23.; csecsemőotthon (felmondás a dolgozó részéről),
1982. 08. 30. – 1983. 01. 05.; cukorgyár (munka-viszony megszűnt),
1983. 01. 17. – 1991. 02. 28. mgtsz (felmondás a dolgozó részéről),
1991. 03. 11. – 2008. 08. 31.; polgármesteri hivatalon belül élelmezésvezető, képesítés nélküli óvónő, dajka, majd bölcsődei gondozónőként dolgozott.
2008. 09. 01-től szociális alapszolgáltatási központ, ahol társulás keretében mint kisgyermeknevelő dolgozik a helyi bölcsődében. Jelenleg is ezt a munkakört tölti be. 2012-ben megkapott egy elmaradt 25 éves és egy 30 éves jubileumi jutalmat, mivel a jubileumi jutalom idejének megállapításánál az 1982. 02. 06. kezdeti idő lett beszámítva. Jogos volt-e ennek a kifizetése? Ha igen, akkor 2022-ben ki kell fizetni a dolgozónak a 40 éves jubileumi jutalmat?
Kapcsolódó címkék:    
5679. kérdés  
1. Önkormányzatainknál a 20/2018. (VII. 9.) EMMI rendelet alapján a közösségi színtér működésének személyi feltétele legalább középfokú közművelődési szakképzettséggel (szakképesítéssel) rendelkező szakember foglalkoztatása. A munkakör betöltéséhez szükséges, OKJ 54 345 02 azonosító számon elvégzett (Közművelődési szakember II. szakirány) felső középfokú szakképesítés, amelyhez az érettségi vizsga megléte alapkövetelmény – régi elnevezéssel felsőfokú szakképzésnek számít-e? Ha igen, akkor közalkalmazotti besorolásnál az "E" fizetési osztály a megfelelő?
2. Közösségi Ház esetében – amely nem intézményként működik – a foglalkoztatott közalkalmazott rendelkezik "háztartásökonómiai-életvitel" szakos tanári diplomával, de nem rendelkezik a 475/2020. Korm. rendelet alapján elvárt, a fizetési osztálynak megfelelő közművelődési szakképesítéssel vagy felsőfokú közművelődési szakképzettséggel, emiatt a közalkalmazott besorolásánál a legmagasabb iskolai végzettséget, a gimnáziumi érettségit vettük figyelembe, "C" fizetési osztályba soroltuk be. Megfelelő-e a besorolási osztály?
Kapcsolódó címkék:    
5680. kérdés  
Egy központi költségvetési szerv némi áfás bevétellel rendelkezik, alaptevékenységének finanszírozását az egyik minisztérium biztosítja. Az alaptevékenységét ingyenesen nyújtja. Alkalmazható-e az Áfa-tv. 5. sz. mellékletében meghatározott bevételalapú arányosítás abban az esetben, ha nincs áfamentes ellenérték? Az intézményfinanszírozás a fő forrás.
5681. kérdés  
A decemberben kifizetett személyi juttatások könyvelési tételeit szeretném megkérdezni mind a pénzügyi, mind a költségvetési számvitelt érintően. Kizárólag a december havi törvény szerinti illetményt kell a 36-os számlára átvezetni, vagy a teljes decemberi személyi juttatások összegét? Milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni a személyi juttatások elhatárolása során, és mely személyi juttatások tételeit kell elhatárolni? Milyen személyi jellegű és munka-adókat terhelő járulékkifizetések szerepelhetnek kötelezettségvállalással terhelt maradvány tételei között?
5682. kérdés  
Intézményünk negyedéves áfabevallásra kötelezett, az áfát arányosítással állapítjuk meg. Több éve a visszaigényelhető áfa összegét nem igényeltük vissza ténylegesen, hanem felhalmoztuk, és ezen összegek terhére rendeztük a fizetendő áfát (nem volt tényleges pénzforgalmi befizetés). Az esetlegesen visszaigényelhető áfát sem kértük visszautalni. Hogyan kell könyvelni a pénzügyi és költségvetési számvitelben a bevallás alapján a fizetendő és visszaigényelhető áfát, amennyiben tényleges pénzmozgás nem történik, tehát a fizetendő adó nem kerül befizetésre az adóhatóság részére, és a visszaigényelhető áfa nem kerül kiutalásra az intézmény részére?
Kapcsolódó címkék:    
5683. kérdés  
Egy Németországban letelepedett társaság – mely Magyarországon sem áfaregisztrációval, sem letelepedettséggel nem rendelkezik – járműalkatrészek gyártásához szükséges eszközöket, szerszámokat szerzett be egy magyarországi értékesítőtől (magyar beszállító). A társaság által beszerzett eszközöket a magyar beszállító a társaság részére értékesített járműalkatrészek gyártásához használja. A legyártott alkatrészeket a társaság Németországban található gyártóüzemébe szállítják, ahol beépítésre kerülnek a társaság által gyártott járművekbe. A gyártás során használt eszközök kizárólagos tulajdonosa a társaság, melyek hasznos élettartamuk alatt (legfeljebb 8 év) mindvégig a magyar beszállító birtokában maradnak. Ezt követően az eszközöket megsemmisítik. Az ágazatban általánosan elfogadott és alkalmazott gyakorlat, hogy az alkatrészek gyártásához szükséges eszközöket, szerszámokat a beszállítók értékesítik a vevők számára, mivel azok jellemzően nagy értékűek, a kapcsolódó finanszírozási terheket a beszállítók pedig nem vállalják, figyelemmel arra, hogy maga az eszköz speciális, azzal általában csak az adott vevő számára tudnak alkatrészeket gyártani.
A járműalkatrészeket az értékesítéskor kiszállítják az EU másik tagállamába, Németországba, ezért az alkatrészeladások – a vonatkozó feltételek teljesítése mellett – az Áfa-tv. 89. §-ának (1) bekezdése alapján Közösségen belüli adómentes termékértékesítésnek minősülnek. A társaság az eszközöket, szerszámokat kizárólag a jármű-alkatrészek gyártása érdekében szerezte be, az eszközbeszerzés nem önálló gazdasági célként jelent meg a társaság részéről. Ebből következően – véleményünk szerint – az eszközök, szerszámok értékesítése a járműalkatrészek Közösségen belüli értékesítéséhez mint fő ügylethez kapcsolódó járulékos ügyletként kezelendő. Ebből az is következik, hogy a gyártáshoz szükséges eszközök, szerszámok értékesítése is adómentes Közösségen belüli termékértékesítésnek minősül az áfa rendszerében. Helyes ez az értelmezés?
5684. kérdés  
Egy kft. generálkivitelezőként hatóságiengedély-köteles tevékenységet fog végezni. A megrendelő költségvetési szerv, nem adhat ki a kft. részére fordított áfás nyilatkozatot a munkára, ezért egyenes adózással kell számláznia a kft.-nek. A kft. egyes munkafolyamatokat tovább fog adni alvállalkozók részére. Ebben az esetben a kft. által megbízandó alvállalkozók a kft. felé a számlát hogyan állíthatják ki? Ugyanúgy a teljes láncolat egyenes adózás alá fog esni, mint a generálkivitelező számlája? Vagy alkalmazható az alvállalkozók esetében a kft. felé a fordított adózás?
Kapcsolódó címkék:    
5685. kérdés  
Közös hivatalnál az adóügyi előadó (köztisztviselő) nyugdíjba megy 40 év munkaviszony után. Nyugdíj mellett a hivatal szeretné őt foglalkoztatni a Munka Törvénykönyve szerint. Ez lehetséges? Vagy az önkormányzat alkalmazza a Munka Törvénykönyve szerint? Melyik jogi szabályozás érvényes a fenti esetre?
Kapcsolódó címkék:    
5686. kérdés  
Szakképzési centrumunk (központi költségvetési szerv) egyik telephelyén vállalkozói tevékenységet szeretnénk folytatni. Szépségszalon nyitását tervezzük, ahol a végzős diákok az oktatók felügyelete mellett kozmetikai és fodrászati szolgáltatásokat nyújtanának a vendégeknek, gyakorlati időben, tanműhelyben. Később a szolgáltatások körét bővíteni is szeretnénk. Tudomásunk szerint költségvetési szerv vállalkozói tevékenysége során szerzett bevétele utána a társasági adónak megfelelő mértékben kell adóznia, de csak akkor, ha a bevétele több mint 10%-át a vállalkozói tevékenység teszi ki. Ez az informá-ciónk helyes?
Ha adott évben nem kell adót fizetnünk arról kell-e valamilyen nyilatkozatot tenni? Az áfa visszaigényelhető-e a mi esetünkben? A vállalkozói tevékenység során online pénztárgépet fogunk használni. Ezzel kapcsolatban kell-e külön bejelentést tenni a NAV-hoz, vagy automatikusan a beüzemeléssel kapcsolódik a NAV rendszeréhez? A vállalkozói tevékenység indításával, működésével kapcsolatban van-e valamilyen bejelentési kötelezettségünk?
5687. kérdés  
Az intézményünk 2022. január 1-jétől ellátja az iskolai gyermekétkeztetési feladatokat is, az óvodai és bölcsődei mellett. A nyilvántartásaink alapján nem tudjuk elkülöníteni az ingyenes, 50%-os kedvezményes és teljes árat fizető étkezőkre vonatkozó beszerzéseket. A teljes beszerzés után levonásba helyezzük az áfát, ezért az ingyenes étkezők esetében pedig a Gyvt. szerint nyersanyagnormára mint adóalapra fizetendő áfát vallottunk. Az iskola esetében, amikor az étkező 50%-os támogatásra jogosult, szükséges-e a kedvezményre mint adóalapra fizetendő áfát vallanunk, tekintettel arra, hogy a beszerzés teljes áfatartalma levonásra kerül?
Kapcsolódó címkék: