Művelési ág alól kivett beépített terület

Kérdés: Önkormányzatunk 2006. december 1-jéig közhatalmi besorolású volt. 2006 májusában értékesítettünk egy ingatlant, melynek megnevezése "művelési ág alól kivett beépített terület", amelyen lakóingatlan áll. A lakóingatlant az állam (mint akkori tulajdonos) engedélyével építették. 1969-ben földhasználati jogot jegyeztek be rá a mostani vásárló javára – az 1965. évi árrész utáni ún. "C" akció keretében az ártéren lévő telep felszámolása keretében. 1992-ben átszállással lett önkormányzatunk tulajdona a terület, melyen már állt a lakóingatlan. A lakás tulajdonosa most megvásárolta a hozzá tartozó területet. A szerződésben részletfizetési kedvezményben állapodtak meg a felek a következőképpen. Az első vételárrészt követően a vevő 60 hónapon át, minden hó 15. napjáig 5000 Ft-ot fizet. Az eladó önkormányzatunk a vételár maradéktalan kiegyenlítéséig tulajdonjog-fenntartással él. A szerződés áfatartalomról nem tesz említést. 2006 decemberében önkormányzatunk egy másik ingatlan értékesítése kapcsán 4 000 000 Ft-ot meghaladó adóköteles bevételhez jutott. Ezért be kellett lépnie az áfakörbe. Kérdéseink a következők: – Jól értelmezzük-e hogy a lakóingatlanhoz tartozó ingatlan értékesítése tárgyi adómentes? – Első értékesítésnek számít-e a jelen ügylet? – A teljesítés napja a teljes kiegyenlítés, illetve a tulajdonjog-fenntartás dátuma-e (2011. 05. 15.)? – Csak addig kell-e számlát kiállítani a törlesztőrészletekről, amíg az önkormányzat áfaalany? – Tárgyi adómentes-e ez az értékesítés, vagy ha nem, hogyan kezelhető a szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 4/A. § (3) bekezdése szerint nem minősüladóalanynak az önkormányzat akkor sem, ha gazdasági tevékenységéből származóbevétele jelentéktelen. Jelentéktelen az önkormányzat gazdasági tevékenységébőlszármazó bevétele, ha az a tárgyévet megelőző évben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 24.

Nonprofit társaságok társasági jogi státusa, adójogi megítélése

Kérdés: Társaságunk jelenleg közhasznú társasági formában tevékenykedik, nem végez vállalkozási tevékenységet, továbbá áfabevallásra és -fizetésre sem kötelezett. Kérdésünk, hogy milyen változást eredményez az adózás területén, ha társaságunk nonprofit zrt.-vé, vagy ha közhasznú nonprofit zrt.-vé alakul át?
Részlet a válaszából: […] A Gt. 365. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint aközhasznú társaság 2007. július 1-jét követő két éven belül társasági szerződésmódosításával nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működhet tovább, másnonprofit gazdasági társasággá alakulhat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 24.
Kapcsolódó címke:

Gyermekétkeztetés áfája

Kérdés: Önállóan gazdálkodó közoktatási intézmény a gyermekétkeztetést vásárolt élelmezéssel biztosítja. Önköltségi áron (nyersanyagnorma + rezsi + áfa) beszerzi az élelmiszert, és továbbszámlázza az azt igénybe vevő gyermekeknek nyersanyagnorma + áfa áron. A gyermekek egy része rászorultságára tekintettel kedvezményben részesül alanyi jogon. Részükre az étkezéshez normatív állami támogatás vehető igénybe. Az intézménynek tovább kell-e számláznia a térítési díj és a kedvezmény (50, illetve 100 százalék) különbözetét, melyre az állami támogatás nyújt fedezetet, vagy bevételeit azon a szinten tervezi és teljesíti, amit a kedvezmények igénybevétele reálisan jelent? Ha a különbözetet a fenntartó és az állami támogatást igénybe vevő önkormányzat számlára kifizeti az intézménynek, áfavonzata van, ami a visszaigényelhető áfát az egyéb feltételek teljesítése esetén csökkenti, mert így magasabb lesz a beszedett áfa. Ha nem kell a fenntartó és állami támogatást igénybe vevő önkormányzatnak a különbözet áfája nem kerül be a beszedett áfába. (Bár ez utóbbi esetben az állam a nyújtott támogatás "kvázi áfatartalmát" visszavonja.)
Részlet a válaszából: […] ...támogatás abban az esetben képez áfaadóalapot, ha áratbefolyásoló támogatás. Az étkeztetés esetében ez történhet úgy, hogy atámogatást egyedi igénybejelentés alapján adják, vagy bejelentés nélkül egyedikedvezményként (személyhez kötötten) adják. Ez esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 24.
Kapcsolódó címkék:  

Több partner által elnyert EU-s pályázat támogatásának könyvelése

Kérdés: Költségvetési szervként európai uniós pályázaton nyertünk, de van egy támogatásban részesülő partner is, aki rajtunk keresztül bonyolít mindent. Az elszámolás utófinanszírozással történik, a támogatási szerződés szerint a nettó összeg 95 százalékig a támogatott fizeti az 5 százalék önrészt, valamint a teljes áfát, mivel azt vissza kell igényelni. Hogyan kell az alábbi gazdasági eseményeket könyvelni? Elkülönített számlára (35261-K?) megérkezik a támogatás a főtámogatott és támogatásban részesülőknek. A támogatásból a felügyeleti (mint számfejtő) hely részére át kell adni a megbízási díjat és azok járulékait, hogyan kell ezt a könyvelésben kezelni? Ők egy másik költségvetési szerv, előirányzat-átadás történik? Vannak olyan kifizetések, melyek nem az elkülönített számlán bonyolódnak (elszámolható-e pl. a telefonköltség egy része a pályázattal kapcsolatos kiadásokban), utólag megérkezik a támogatás erre a költségre, milyen rendezési és könyvelési kötelezettség van? A tárgyieszköz-beszerzésnél a támogató a fentiek szerint (95 %-ot) fizet a szállítónak, nálunk a maradék jelentkezik a pénzforgalomban.
Részlet a válaszából: […] A kérdésre nem adható egyértelmű válasz, egyrészt azért,mert ez elszámoláshoz kevés az információ, másrészt azért, mert zavaros a leírtgazdasági esemény. (Például a hivatkozott 35261 főkönyvi számla nem hozhatóösszefüggésbe az EU-s támogatásokkal, a számla a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 3.

Evaalany ingatlan-bérbeadása

Kérdés: Önkormányzatunk egy, az ingatlan-nyilvántartásban nem lakásként bejegyzett ingatlant vett bérbe evaadóalanytól. Számlázhatja-e a bérbeadást az általános szabályok szerint 20 százalékos adókulccsal, vagy csak tárgyi adómentesen adhatja bérbe az ingatlant?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 30. § (2) bekezdése alapján, a jogszabály 2.számú mellékletének 10. pontjában meghatározott ingatlan-bérbeadás esetén azáltalános szabályok szerinti adózási mód választásának joga csak azáfaalanyokat illeti meg. A törvény 2. § (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 3.

Áfa visszaigénylése

Kérdés: X cég elnyert egy vissza nem térítendő támogatást. A támogatási szerződésben foglaltak szerint X cég a támogatás megvalósításához bevonta Y alvállalkozót. Az Y alvállalkozó által kiállított számla nettó értékét a támogatást nyújtó szervezet egyenlíti ki közvetlenül az Y szállítócégnek engedményezési megállapodás alapján. A számla áfatartalmát az X cég fizeti meg az Y szállítócég részére. X cég visszaigényelheti-e, illetve kifizetett számlaként figyelembe veheti-e a beszerzés áfatartalmát a bevallásban?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja szerint azadóalanyra áthárított adó levonható, ha a 32-36. §-ban tárgyalt egyébfeltételek teljesülnek, mely feltételek között nem szerepel a számlán szereplőadóösszeg tényleges pénzügyi teljesítése. Ezért az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 3.

Telefon áfájának visszaigénylése

Kérdés: Önállóan gazdálkodó önkormányzati költségvetési szerv vagyunk, adóköteles és adómentes tevékenységet egyaránt folytatunk. A dolgozók a magán-telefonbeszélgetéseiket kóddal elválasztják a hivatalos telefonbeszélgetéseiktől, és a magán-telefonbeszélgetéseket továbbszámlázzuk a dolgozók felé (közvetített szolgáltatás), de nem minden magánbeszélgetést. Van a dolgozók magánbeszélgetésén kívül egyéb közvetített szolgáltatásként továbbszámlázott telefondíj, pl. a büféhelyiséget bérlő telefonszámlája. Hogyan kell a telefondíj áfáját helyesen megbontani? Pl. 100 Ft bruttó telefonszámla, 20 Ft magánbeszélgetési díj, melyből 10 Ft továbbszámlázásra kerül, 10 Ft pedig nem, és 10 Ft egyéb közvetített szolgáltatás, pl. büfé. Melyik helyes: 1. 100 Ft bruttó telefondíj: 100-20 Ft (ez egyrészt a 10 Ft továbbszámlázott dolgozói magánbeszélgetés, 10 Ft pedig az egyéb közvetített telefonszolgáltatás, pl. büfé), ez a 20 Ft-ra eső áfa levonható áfa. 80 Ft-24 Ft a 80 Ft 30 százalékának áfája, az Áfa-tv. 33. § (4) bek. alapján nem vonható le, áfamentes. Az 56 Ft-ra eső áfa arányosításba vonható áfa. 2. 100 Ft bruttó telefondíj-20 Ft (összes közvetített szolgáltatásra jutó áfa, levonható áfa), 80 Ft-10 Ft (a tovább nem számlázott dolgozói magánbeszélgetések díjára jutó áfa, le nem vonható áfa), 70 Ft-21 Ft [ez le nem vonható áfa, a 33. § (4) bek. alapján] 49 Ft-ra jutó áfa arányosításba vonható áfa.
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 33. § (4) bekezdése értelmében a helyi éstávolsági távbeszélő-szolgáltatás (SZJ 64.20.11 és 64.20.12),mobiltelefon-szolgáltatás (SZJ 64.20.13), továbbá az internetprotokolltalkalmazó beszédcélú adatátvitel (SZJ 64.20.16-ból) igénybevétele...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 3.

Gépjárművek áfája

Kérdés: Bérbeadás céljából szereztünk be gépjárműveket. A jogszabályi rendelkezéseken nem tudtuk eligazodni. Azt szeretném megtudni, hogy az általunk tárgyi eszközként nyilvántartásba vett gépkocsik beszerzésekor felszámított áfát, továbbá ezek fenntartási, karbantartási parkolási költségeit, valamint a gázolaj áfáját levonhatjuk-e?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy az Áfa-tv. a személygépjárművekhezkapcsolódó előzetesen felszámított áfa esetében külön levonási szabályokatállapít meg, mindenekelőtt ennek fogalmát szükséges meghatározni. A jogszabálya személygépjárművet a Kereskedelmi Vámtarifa 2002....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 3.

Visszáru áfája

Kérdés: Költségvetési intézmény vagyunk. Az egyik könyvkereskedő céggel kötött szerződés szerint nekünk, mint vevőnek, legfeljebb egy évig lehetőségünk van a megvásárolt termék visszaküldésére, mely esetén a teljes vételárat visszatérítik számunkra. A fel nem használt termékeket visszaküldtük, a vételárat megkaptuk. Kell-e számlát kibocsátani?
Részlet a válaszából: […] ...értékesítéséhez kapcsolódó visszáru értékét.A szóban forgó rendelkezés egyértelműen meghiúsult szerződésesetén alkalmazható.Az áfa miatt ez esetben felmerül, hogy az eredeti számlátkorrigálni kell. A korrekció módja függ attól, hogy a szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 12.
Kapcsolódó címkék:  

Lízingelt személygépkocsi előzetesen felszámított adója

Kérdés: Önkormányzatunk személygépkocsit lízingelt (nyílt végű lízing). Kérdésünk, hogy levonható-e a lízingdíj áfája? Jól tudjuk, hogy a személygépkocsi üzemeltetéséhez kapcsolódó díjak áfája nem vonható le?
Részlet a válaszából: […] ...január 1-jétől hatályos Áfa-tv. 33. § (2) bekezdés f)pontja értelmében nem vonható le a személygépkocsi üzemeltetéséhez,fenntartásához kapcsolódóan beszerzett termék, illetve igénybe vettszolgáltatás előzetesen felszámított adója. Az Áfa-tv. 33. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 12.
1
155
156
157
212