Kataalanyiság változása

Kérdés: Önkormányzatunk 2020 decemberében szerződést módosított az (akkor áfás és katás) egyéni vállalkozóval, mely szerint az egyéni vállalkozó a 2021. év folyamán a szerződésben vállaltakat továbbra is teljesíti. A vállalkozó 2020 decemberében a NAV felé jelezte, hogy az áfakötelezettség tekintetében az alanyi adómentességet választja a 2021. évre. Az önkormányzatot nem tájékoztatta a változásról. Az egyéni vállalkozó a 2021. január 1-jétől hatályos Katv. 32/E. §-ának (2), valamint a 13. §-ának (2) bekezdései értelmében nyilatkozati kötelezettségének nem tett eleget az önkormányzat felé, pedig a kata jogállásában nem történt változás. Az egyéni vállalkozó 3 millió forint feletti szolgáltatást nyújtott az önkormányzat részére.
1. Az önkormányzat felé elmulasztott nyilatkozatok leadása miatt milyen szankció terheli az egyéni vállalkozót?
2. Az egyéni vállalkozó arról adott tájékoztatást, hogy 21T101E nyomtatványt nyújt be a NAV részére, melyben kéri, hogy 2021. január 1-jétől nem katás egyéni vállalkozóként működik. A kiállított számláit helyesbíti, a mulasztási bírságot kifizeti, a többlet-járulékfizetési kötelezettségének eleget tesz. Megteheti ezt az egyéni vállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti mulasztási bírsággal sújtható. Ezt az adóhatóság veti ki.Amennyiben az önkormányzat azért nem tudta teljesíteni teljesíteni az adatszolgáltatási és adófizetési kötelezettségét, mert sem a szerződésben, sem a számlán nem szerepelt a vállalkozó kataalanyisága...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.

OSS egyablakos rendszer alkalmazása

Kérdés: Egy norvégiai székhelyű adóalany (társaság) Magyarországon a cégnyilvántartásban is szereplő olyan fiókteleppel rendelkezik, amely az Áfa-tv. szerint egyben állandó telephelynek is minősül. A fióktelepnek érvényes magyar adószáma van. A társaság az Európai Unió több másik országában, köztük Finnországban is rendelkezik áfaregisztrációval és ottani érvényes adószámmal is. Az Áfa-tv. értelmében vett állandó telephelye a társaságnak azonban az EU-n belül csak Magyarországon van a fióktelep útján. A társaság Finnországból finn nem adóalanyoknak értékesít, valamint több más EU-országba is megvalósít az Áfa-tv. 12/B §-a (1) bekezdésének megfelelő Közösségen belüli távértékesítést, köztük magyarországi nem adóalanyok részére is az alábbiak szerint:
A társaság alkalmazottakkal, eszközökkel Finnországban nem rendelkezik. A társaság megbízásából egy finn adóalany szolgáltató raktározza és fuvarozza el a termékeket Finnországból a rendeltetés szerinti EU-országba a nem adóalany vevők részére, mely során a termék nem kerül a finn szolgáltató tulajdonába, az mindaddig a társaság tulajdonát képezi, ameddig el nem jut a végső vevőkhöz. A társaság megbízásából az említett finn szolgáltató üzemelteti az online shopot is, amelyen keresztül a társaság nem adóalany vevői megrendelhetik a társaság termékeit. A társaság meghatalmazása alapján a finn szolgáltató állítja ki a társaság nevében a Finnországból induló közösségi távértékesítésről a számlákat a társaság nem adóalany vevőinek. A fenti tényállással kapcsolatban az OSS egyablakos rendszer alkalmazásával összefüggésben az alábbi kérdéseink merültek fel:
1. Regisztrálhat a társaság a fióktelepén keresztül Magyarországon az OSS-rendszerbe?
2. Teljesítheti a társaság a fióktelepén keresztül az összes Finnországból induló, más EU-tagállamba irányuló közösségi távértékesítések kapcsán adóbevallási és -fizetési kötelezettségét a magyar OSS-rendszeren keresztül 2021. július 1-jétől?
3. A társaság vagy a fióktelep adatai (név, cím, adószám) szerepeltetendők a Finnországból induló közösségi távértékesítésről kiállítandó számlákon, illetve bizonylatokon?
4. A magyar számlázási szabályok alá tartozó ügyletek esetén kiállítható-e nyugta? Ha igen, milyen esetben?
5. Online adatszolgáltatásra mely tranzakciók a kötelezettek, és milyen módon?
6. Azon számlák esetében, amelyeket a társaság az OSS-rendszeren keresztül vall be és kezeli azok adókötelezettségét, fel kell tüntetni az áfa összegét forintban?
Részlet a válaszából: […] ...teljesülő Közösségen belüli távértékesítésekről kiállított számlákkal, számlával egy tekintet alá eső okiratokkal kapcsolatban adatszolgáltatási kötelezettség terheli a társaságot.Tekintettel arra, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség az adóalanyt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 21.

Továbbszámlázott informatikai szolgáltatás

Kérdés: Az önkormányzat egy külsős céggel szerződést kötött informatikai szolgáltatások elvégzésére, mely magában foglalja az önkormányzat irányítása alatt álló intézmények informatikai karbantartását is. Az önkormányzat a szolgáltatótól havonta kap áfás számlát, de az intézmények részére közvetített szolgáltatásként csak negyedévente számlázza tovább ávával növelten. Az önkormányzat havi áfabevalló, azonban adott hónapban nem helyezte levonásba a szolgáltatás előzetesen felszámított általános forgalmi adóját. Az önkormányzatnak szükséges önellenőriznie a havi bevallásait, vagy a soron következő bevallásban az előző hónapokra vonatkozó áfatartalmat egy összegben levonhatja?
Részlet a válaszából: […] ...bevallást beadniuk. Az előző hónapokra vonatkozó számlákat az esedékes bevalláskor egy összegben levonásba helyezhetik. A belföldi adatszolgáltatásban (M lap) a tényleges teljesítési időpontot kell szerepeltetni. Mivel a korábbi teljesítésű számlák nem az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

A tényleges ellenértéket meghaladó összegű előleg miatti korrekció

Kérdés: Több alkalommal szembesültem olyan esettel, hogy az előlegfizetéssel induló gazdasági eseményeknél a megvalósult ügylet értéke alacsonyabb a megfizetett előlegnél, melyről negatív végszámlát állítanak ki, ami alapján visszafizetik az előleg fel nem használt részét. A számla kiállítója azonban a magasabb összegű előlegszámlát és a negatív végszámlát a számla befogadójának kérése ellenére sem módosítja. Jelenleg a negatív összegű végszámlák esetében (ahogyan az előzményszámla nélküli negatív számlák esetében is) a számlakibocsátó online adatszolgáltatására nem ERROR, hanem csak WARNING típusú válaszüzenet érkezik, vagyis az adatszolgáltatás figyelmeztetéssel ugyan, de elfogadottnak tekinthető. Így nincs olyan kényszerítő erő, ami miatt a kibocsátó kénytelen lenne változtatni a számlázási szokásán, illetve módosítani az előlegszámlát és a negatív végszámlát. Problémaként merült fel, hogy a számlabefogadónál az áfabevallás M lapjain nem szerepelhet negatív végszámla (ahogyan az előzmény nélküli negatív számla sem), vagyis befogadói oldalon az ilyen számlákról nem teljesíthető szabályosan a belföldi összesítő jelentés. A negatív előjelű számlákat a számla befogadója – tekintettel arra, hogy az előleg összegében szereplő adón túl további áthárított adót nem tartalmaz – a bevallása M-es lapján nem szerepelteti, ezért a számlát befogadó szempontjából a visszajáró előleggel összefüggésben helytelenül kiállított számlákról történő adatszolgáltatás teljesítése nem okozhat fennakadást. A fenti esetben mi a helyes eljárás a számla kiállítója és befogadója részéről (számlakorrekció, bevallás, összesítő jelentés), illetve a visszajáró előleg kapcsán az előlegszámlát módosító számla hiányában megtörténik-e az adólevonási jog utólagos csökkenéséből adódó adófizetési kötelezettség rendezése a számlabefogadó oldalán?
Részlet a válaszából: […] A kérdéses esetben – amikor egy utóbb ismertté vált körülmény miatt módosul az áfát is tartalmazó előleg összege, azaz módosul az adóalap és az adó összege is – az eredeti előlegszámlát módosítani kell, tekintve, hogy az tartalmilag nem helytálló, nem a valós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Számlázás az Európai Bizottság részére

Kérdés: Intézményünk az Európai Bizottságnak számláz szolgáltatást. Hogyan kell kiállítani a számlát, az áfabevallás melyik sorában kell bevallani, kell-e erről A/60-as bevallást beadni, vagy a belföldi adatszolgáltatási kötelezettséget kell teljesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...vett adóalanynak kiállított számláról, módosító, érvénytelenítő számláról nem szabad adatot szolgáltatni a belföldi adatszolgáltatásban. Az A/60-as bevallás sem készíthető, mivel a vevőnek nincs adószáma, és nem keletkezik fordított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Egészségügyiszolgáltatásijárulék- kötelezettség átvállalása

Kérdés: Egészségügyiszolgáltatásijárulék-kötele-zett-ség átvállalása esetén milyen kötelezettség terheli az átvállaló szervet?
Részlet a válaszából: […] ...az időponttól a NAV automatikusan írja elő az egészségügyi szolgáltatási járulékot a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatszolgáltatása alapján, és erről tájékoztatást küld a járulékfizetésre kötelezettnek. A magánszemélynek tehát a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Vagyonkezelési szerződések

Kérdés: Tankerületi központunknál az önkormányzatokkal kötött vagyonkezelési szerződések, az üzemeltetési költségek viseléséről szóló megállapodások, valamint az étkeztetési feladatok ellátásával kapcsolatos együttműködésről szóló megállapodások alapján az alábbi két eset áll fenn:
1. Az étkeztetésre használt helyiségeket az adott önkormányzat nem adta át részünkre.
2. Az étkeztetésre használt helyiségek a vagyonkezelésünkbe kerültek ugyan, azonban azokat az adott önkormányzat részére ingyenes használatba adja a tankerület, a bérleti díj fizetésétől eltekint, de a működtetéshez kapcsolódó üzemeltetési költségeket megállapodás szerint az önkormányzat fizeti.
Mindkét esetben közös épületekről, a közüzemi díjak szempontjából közös főmérőkről van szó. Az Áfa-tv. 15. §-áról, illetve a vagyonkezelő és a tulajdonos közötti költségmegosztásról van szó, ezért továbbszámlázott szolgáltatásként kell kezelni a közüzemi díjak önkormányzatot terhelő részének az önkormányzat felé történő számlázását. Ez igaz a második esetre is, vagy ilyenkor az Áfa-tv. 259. §-ának 4. pontja alapján már bérbeadásként kell kezelni (függetlenül attól, hogy a másik fél a tulajdonos), ezért a közüzemi díjak mint a bérbeadás járulékos költsége, annak megfelelően áfamentesen kerülnek kiszámlázásra? (Ebben az esetben a közüzemi díjak alapján számlázott összeg is a B402-re kerül?)
Részlet a válaszából: […] ...következtében a vagyonkezelő lesz a vagyonkezelői jogok és kötelezettségek gyakorlója, a vagyonnal való gazdálkodás, elszámolás és adatszolgáltatás az ő kötelezettsége lesz. A tulajdonos önkormányzat viszont a vagyonkezelő feletti tulajdonosi ellenőrzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Áfabevallás veszélyhelyzet idején

Kérdés: Hivatalunk negyedéves áfabevalló volt 2020. I. negyedévig. Az első negyedévre vonatkozó áfát bevallottuk és be is fizettük 2020. 04. 20-ig. 2020. 04. 01. napjától éves adóbevallónak minősültünk az áfa tekintetében a 85/2020. Korm. rendelet 17. §-ának (2) bekezdése értelmében. A 2020. II-IV. negyedévi áfát éves bevallás keretében vallanánk most be 2021. február 25-ig. A 2065A áfabevalláson esetünkben a bevallási időszakot hogyan jelöljük meg? A 2020. 01. 01. – 2020. 12. 31. közötti vagy a 2020. 04. 01. – 2020. 12. 31. közötti időszakot adjuk meg mint bevallási időszak? A bevallás gyakorisága éves (E) lenne?
Részlet a válaszából: […] ...85/2020. Korm. rendelet 17. §-a alapján az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó adatszolgáltatásra kötelezetteknek az áfabevallási kötelezettségüknek éves gyakorisággal kell eleget tenniük, melynek legutóbbi határideje 2021. február 25. volt.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Közétkeztetés I.

Kérdés: Az óvodánk biztosítja az óvodai és iskolai gyermekétkeztetést. A közétkeztetés igénybevételéről számlát, illetve nyugtát állítunk ki. A törvény alapján mentesül a számlakibocsátási kötelezettség alól az adóalany, amennyiben a szolgáltatás igénybevevője az ellenérték adót is tartalmazó összegét legkésőbb az Áfa-tv. 163-164. §-ában rögzített határ-időig (a teljesítésig) készpénzzel, készpénzt helyettesítő fizetési eszközzel maradéktalanul kiegyenlíti, és nem kéri számla kibocsátását [Áfa-tv. 165. § (3) bek.], részükre nyugtát állítunk ki az étkezésről. Az Áfa-tv. 163. §-ának előírása értelmében az adóalanynak a számla kiállításáról a teljesítésig, de észszerű határidőn belül kell gondoskodnia.
Az online számlázás 2021-ben válik teljessé, ekkor már minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja az adóhatóság.
1. 2021. január 1-jétől továbbra is állíthatunk ki nyugtát az étkeztetés igénybevételéről?
2. A számla kiállításakor a szülő kérheti, hogy a számla a munkáltató nevére kerüljön kiállításra. Ha nem a munkáltató nevére kérik a számlát, akkor mi a célszerűbb, a gyermek vagy a szülő nevére kiállítani a számlát?
3. Megerősítésként kérdezzük: a közétkeztetés esetében továbbra is a 27%-os áfakulcsot alkalmazzuk?
Részlet a válaszából: […] ...vagy jogi személy,– az ellenérték nem haladja meg a 900 000 forintot és a– vevő nem kér számlát.A nyugtáról 2021-től sem kell adatszolgáltatást teljesíteni.2. Az Áfa-tv. 169. §-ának e) pontja szerint a számla kötelező adata a termék értékesítőjének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Közétkeztetés II.

Kérdés: A 498/2020. Korm. rendelet szerint az áfatörvény alapján az áfakulcs 5% azon elvitelre vagy házhoz szállítással értékesített étel- és italforgalomra, mely étkezőhelyi vendéglátás keretében történő értékesítés esetén valósul meg. A szociális étkeztetést vásárolt szolgáltatással biztosítjuk, a szerződést szociális étkeztetési feladatok ellátására kötöttük. A számla kiállításra került a szolgáltató részéről 5%-os áfatartalommal.
1. A szolgáltató helyesen járt el, ha 5%-os áfatartalommal állította ki a számlát?
2. Mi továbbszámlázzuk a szociális étkeztetést. Az áfa tartalma 27%. Helyesen járunk el?
3. 2021. január 1-jétől a magánszemélyek részére kiállított szociális étkeztetésről szóló kéziszámlát is kötelesek vagyunk online adatszolgáltatás keretében az adóhatóság részére továbbítani?
Részlet a válaszából: […] ...2021. január 1-jétől a magánszemélyek részére kiállított szociális étkeztetésről szóló kéziszámlát is kötelesek lesznek online adatszolgáltatás keretében az adóhatóság részére továbbítani.(Kéziratzárás: 2021. 01....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.
1
4
5
6
19