×

319. Költségvetési Levelek / 2022. február 8.
TARTALOM

     
5662. kérdés  
Központi költségvetési szerv 443 Halasztott eredményszemléletű bevételek mérlegsorán térítésmentesen átvett tárgyi eszközök szerepelnek, mely eszközök bevételezése a tárgyévet megelőző 3. évben történt meg. Elhatárolásra csak a tárgyi eszközök bruttó értéke került. A bevételezést követő (de még tárgyév előtti) években ezeknek a térítés nélkül átvett eszközöknek az értékcsökkenési leírásának visszakönyvelése a 443-as számlával szemben nem történt meg. A tárgyévi rendezésnél gondot jelent, hogy a tárgyévi tervezett értékcsökkenés összege kisebb, mint a korrigálandó halmozott értékcsökkenésé. Tárgyévben milyen technikai lehetőségek vannak ezt a hibát javítani?
5663. kérdés  
Önkormányzat önálló költségvetési szervén belül (nem intézményként, hanem feladatként) a 082092 COFOG-on szerepel egy közművelődési és közönségkapcsolati szakember közalkalmazotti jogviszonyban. Mivel nem önálló intézményben foglalkoztatott, ezért továbbra is közalkalmazottként került foglalkoztatásra. Érettségivel és 54 345 02 OKJ képzéssel (közművelődési és közönségkapcsolati szakember, Közművelődési szakember II. szakirány) rendelkezik, hová kell besorolni?
5664. kérdés  
Költségvetési szervként foglalkoztatunk magánszemélyeket. A gyermekes dolgozók személyijövedelemadó-visszatérítése kapcsán előfordulhat-e olyan eset, amikor a magánszemélynek részben vagy egészében vissza kell fizetnie a 2022. február 15-ig kiutalt adó-visszatérítést?
Kapcsolódó címkék:    
5665. kérdés  
Elváltak a szülők, és az édesanyának ítélték a gyereket, az anya kapta a családi pótlékot, ő vette igénybe a családi kedvezményt. Valójában azonban hol az apánál, hol az anyánál van a gyermek, és az apa ugyanúgy kiveszi a részét anyagilag és minden egyéb téren a gyermek nevelésében. Ha még 2021-ben kérelmezték a felváltva gondozott gyermek után járó 50-50% mértékű családi pótlékot, és a családi kedvezményt is így vették igénybe, akkor kérdés, hogy ebben az esetben – figyelemmel a rendeltetésszerű jogalkalmazásra – jár-e az adó-visszatérítés?
5666. kérdés  
Az élettársaknak közös gyermeke van, de nem azonos lakcímre vannak bejelentve. Jár-e ez esetben mindkettőnek a visszatérítés?
Kapcsolódó címkék:    
5667. kérdés  
Az egyéni vállalkozó az adó-visszatérítés kiutalásakor szünetelteti a tevékenységét. Figyelemmel az Art. 15. §-ának (2) bekezdésében foglalt, az adóköteles tevékenység szünetelésének következményére vonatkozó szabályokra, megkaphatja-e a vállalkozó a visszatérítést?
5668. kérdés  
Más-e a megítélés a szünetelő kisadózó egyéni vállalkozóknál, mivel ők is személyi jövedelemadóként fogják megkapni a visszatérítést?
5669. kérdés  
A Katv. előírása szerint, ha egy gazdasági társaság egy kataalany partnerével éves szinten eléri a 3 millió forint forgalmat, 40% különadót köteles fizetni. Kivételt jelentenek azok az egészségügyi vállalkozások, melyeket az OEP finanszíroz. Mi a helyzet azon vállalkozásokkal, melyek nem közvetlenül az OEP által finanszírozottak, hanem a kórházakkal állnak kapcsolatban? A kórházakat az OEP finanszírozza, a gazdasági társaság a kórházzal áll kapcsolatban, a kataalany pedig a társasággal. Ebben az esetben mentesül a gazdasági társaság a különadó megfizetése alól?
Kapcsolódó címkék:    
5670. kérdés  
Ingatlanfejlesztéssel, illetve bérbeadással foglalkozó társaság térítés nélküli eszközát-adás keretében bekötőutat és ehhez kapcsolódó létesítményeket, valamint egy park felújítását adta át különböző önkormányzatoknak. Mindkét ügylet esetén a térítés nélküli átadásra a jogszabályi előírások és az önkormányzatokkal kötött megállapodások miatt került sor. E közforgalom számára is nyitva álló terek átadására azért volt szükség, hogy a társaság az adott ingatlanokat rendeltetésszerűen használhassa. A társaság az Áfa-tv. 11. §-ának (1) bekezdése alapján az áfát megfizette, illetve arról számlát állított ki az önkormányzatok részére. Mivel a térítés nélküli átadásra bizonyíthatóan a társaság áfaköteles tevékenységének végzése érdekében került sor, így a társaságnak nem keletkezett áfafizetési kötelezettsége. Az előbbi nem befolyásolja a társaság jogát, hogy a fenti beruházásokhoz kapcsolódó áfát levonásba helyezze?
5671. kérdés  
Intézményünk mobiltelefont vásárolt 24 havi részletre, aminek a törlesztőrészlete a havi telefonszámlában jelenik meg. A telefont egy összegben bevételeztük átvételkor az alábbiak szerint a szerződésben szereplő összeggel: T 1311242 – K 9244. A telefon törlesztőrészlete a havi számlákban a K64-es rovatra kerül rögzítésre, amelyet negyedévente kivezetünk a befejezetlen beruházások közül: K 15113 – T 843599. Helyesen járunk el a könyvelésnél?
5672. kérdés  
Önkormányzatunknál 2015. 02. 01-től foglalkoztatunk teljes állásban egy háziorvost. A háziorvos szolgálati idejének a kezdete 1993. 02. 02. Számításunk szerint 2018. évben jogosult volt már a jubileumi jutalomra, azonban ezt az önkormányzatunk elmulasztotta kifizetni. A dolgozó szerint a 664/2021. Korm. rendeletben előírtak alapján ő 2021-ben lett jogosult a 25 éves szolgálati elismerés összegére, kérte, hogy folyósítsuk neki az összeget. A dolgozó jogosult-e 25 éves jubileumi összegre 3 évre visszamenőleg, vagy a jutalom elévült már? Ha jogosult, melyik összeget kell számításba venni? A 2018. évre vonatkozó vagy az aktuális havi besorolási bérét?
Kapcsolódó címkék:    
5673. kérdés  
Önkormányzatunk tulajdonában álló ingatlan/épület eladására 2021. évben adásvételi szerződést kötött egy vállalkozással. A szerződés értelmében a vállalkozás első lépésben foglalót fizet, majd a vételár fennmaradó részét 2021. december 15-ig bezárólag egy összegben megtéríti. A foglaló az önkormányzat részére meg is érkezett, a beérkező foglalóhoz az önkormányzat elkészítette az előlegszámlát. A vételár fennmaradó részét azonban, szerződéstől eltérően, a vállalkozás nem egy összegben, hanem részletekben törlesztgeti, hiába szól a szerződés szerinti követelés adott évre, a vételár megfizetése át fog húzódni a következő költségvetési időszakra. Fentiek alapján szükséges-e az alapszerződés módosítása, továbbá a beérkező részletfizetésekhez kell-e az önkormányzatnak számlát kibocsátani, illetőleg a végszámla kiállítása, jelen feltételek mellett, mikor esedékes?
Kapcsolódó címkék:      
5674. kérdés  
Önkormányzatunk városrehabilitációs programja keretében egy kivitelezőtől többlakásos épületegyüttes kivitelezését rendelte meg. Az ingatlan 48 lakásos társasház, mely 18 szociális alapú és 30 db piaci alapú önkormányzati bérlakást foglal magában. Egyetlen lakás hasznos alapterülete sem haladja meg a 150 nm-t. Az ingatlan alatt mélygarázs kerül kialakításra. Az ingatlan leg-alsó szintjén a mélygarázst és a hozzá tartozó területet nem lakófunkcióként vettük számításba. A lakások funkcionális működtetéséhez tartozó tárolók a lakófunkcióhoz tartozó helyiségként kerültek beszámításra. A földszinten helyet kap egy szociális iroda és néhány közösségi használatra kialakított helyiség, melyek területe szintén nem lakófunkcióként került beszámításra. A kivitelezői vállalkozói szerződés tervezete a pénzügyi ütemezésre az arányos előrehaladást alkalmazza. A kivitelező a teljesítési jelentések és számlázás ütemét a 25%-os, 50%-os, 75%-os és 100%-os készültségi fokok elérésekor aktiválja. Valamennyi, az előrehaladás során benyújtott számla esetében az áfa-hozzárendelést – tekintve, hogy az Áfa-tv. alapján a fordított adózás szabályai szerint önkormányzatunk állapítja meg az áfát – ezen arányok alapján kívánjuk megvalósítani. A lakófunkció és nem lakófunkció/gazdasági funkció közötti területi megoszlás alapján megállapított százalékos megosztás, illetve százalékos arány, az 5 százalékos és 27 százalékos áfa ennek megfelelő alkalmazása, valamint a készültségi fokok szerinti teljesítés és számlázás üteme megfelel-e az Áfa-tv. előírásainak?
5675. kérdés  
Önkormányzatunk tulajdonában van egy helyi védettség alatt álló – nagyon rossz állapotban lévő – régi épület, ami jelenleg üresen áll. Önkormányzatunknak jövőbeni tervei között szerepel az épület felújítása és az ingatlanon bérlakások kialakítása. Önkormányzatunknak van egy 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő, településüzemeltetésre létrehozott korlátolt felelősségű társasága. Ötletként merült fel, hogy a képviselő-testület átadja ezt a helyi védettség alá eső ingatlant a kft.-jének annak érdekében, hogy a 2019. év végén életbe lépett kedvező adóváltozásokat ki tudja használni. A tulajdon átadását követően a kft. végezné az ingatlan felújítását és hasznosítását. Kivitelezhető-e a fent leírt "ötlet", és az önkormányzat milyen módon, milyen feltételek mellett adhatja át ezt az ingatlant tulajdonba a kft.-jének, illetve ennek esetlegesen van-e többletköltsége?
Kapcsolódó címkék: